Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 26. kedd, a tavaszi ülésszak 35. napja - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes és sürgős eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - CSÉPE BÉLA, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság elnöke, az országgyűlési határozati javaslat előterjesztője:
2329 Ennek a javaslatnak az elkészítéséhez a bizottság pályázatot írt ki. A pályázati kiírásunkra 923 pályázat érkezett. Megemlítem, hogy tavaly ez a szám 577 volt, tehát jelentős az emelkedés. S azt is megemlítem, hogy a pályázatoknak az össztámogatás i igénye 3,8 milliárd forint, tehát a 420 millió forinthoz. A pályázatunkban már kiemeltük azokat a társadalmi szervezeteket, amelyeket kiemelten támogatásban kívántunk részesíteni. Ezek a szociális, rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrző társadalmi szervezetek, az ifjúsági és gyermekérdekeket képviselő, valamint a természet- és környezetvédelmi tevékenységet folytató társadalmi szervezetek. Hangsúlyoztuk azt, hogy nem részesülhet támogatásban politikai párt, politikai szervezet, munkavállalói érdekk épviseleti szervezet, szakmai szövetség, valamint olyan társadalmi szervezet, amely más költségvetési forrásból is részesül támogatásban. Ezzel kapcsolatban ki szeretném emelni a bizottság két döntését. Az egyik a politikai pártok ifjúsági szervezeteiről s zólt. Ezeknél fölmerül az, hogy nem politikai szervezete. A bizottság úgy döntött, hogy ezeknél elsődleges az ifjúsággal való foglalkozás, ezért valamennyi olyan pártnak az ifjúsági szervezetét, amely megfelelő pályázatot nyújtott be, támogatásra javasolt a. A másik ilyen hasonló döntés, amit szeretnék ismertetni a tisztelt Házzal a bevezetőmben, a POFOSZ, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége. Itt is sokan mondták és fölmerült, hogy nem politikai szervezete. Ezzel kapcsolatban is a bizottság úgy foglalt állást, hogy nem. Mert ugyan a nevében benne van, de itt lényegében arról van szó, hogy a múlt rendszer által politikailag üldözötteknek egy ilyen tömörülése, és jelenleg ez nem tekinthető olyan politikai szervezetnek, amely innen nem részesülhet t ámogatásban. (17.10) A pályázatunkban szerepelt feltételként az is, hogy a cégbírósági bejegyzésnek '92. január 1jéig meg kellett történnie, tehát a későbbi bejegyzéseket már nem tudtuk elfogadni. Ké nytelenek voltunk egy ilyen határvonalat húzni, ebből sok probléma adódott. Itt szeretném megemlíteni, hogy emiatt maradt ki a javaslatunkból többek között a Hunyadi Szövetség, amely most jelentős tevékenységet lát el a Délvidéken, ahol mindenki előtt isme rten vannak problémák; az 1956os Magyarok Világszövetsége, az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, valamint a Tessedik Sámuel Társaság. Tehát ezeknek a kimaradása kizárólag azért történt, mert a cégbírósági bejegyzés január 1jéig nem történt meg. A bizotts ág munkáját nyilvánvalóan úgy kellett elkezdeni, hogy ebből a rendelkezésre álló szűk keretből meghatározta azokat a kisebb keretösszegeket, amelyek a főbb csoportok részére javaslatba hozhatók. Ezzel kapcsolatban igen sok bírálat érte a mi felosztásunkat. Az első csoportként a javaslatban szerepel a szociális és egészségügyi blokk. Itt a szociális bizottság részéről többször kaptunk bírálatot, hogy jelentősen lecsökkent a százaléka ennek a csoportnak a múlt évhez képest. Szeretném felhívni a tisztelt Ház é s a közvélemény figyelmét, hogy az idei költségvetésben négy nagy, ún. fogyatékos szevezet külön sorban szerepel. Ezek a mozgáskorlátozottak, a hallássérültek, a vakok és a gyengénlátók és az értelmi fogyatékosok szervezetei, és ezek részére a költségvetés összesen 100 millió forintot külön sorban szerepeltet. Tehát ha meg akarjuk ítélni ennek a blokknak az ilyen fedezeti összegét, akkor ezt mindenképpen hozzá kell számítani, tehát a plusz 100 milliót, mert tavaly ezek a szervezetek ugyanebből a keretből ré szesültek támogatásban, és a tavalyi keret is lényegében ugyanaz volt, mint az idei, mindössze 10 millió forintos az emelkedés.