Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 34. napja - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TOMPA SÁNDOR (MSZP)
2258 a tőkehiány, nem pedig az a felismerés, hogy a liberalizált távközlés hatékonyabb az állammonopolistánál. Tehát a vállalkozás a "tiltott" kategóriából átkerült az "átmenetileg korlátozottan tilt" kategóriába. Ilyen jellegű anomáliát figyelhetünk meg a koncesszió időtartamával kapcsolatban is. Erről már szó volt az előző törvényjavaslat vitája kapcsán is. 35 év alatti koncessziós időt javasol ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik. Ha ez még egyszer az időtartam felére meghosszabbítható, akkor ez 52 és fél évet jelent. Azonban éppen a távközléstechnikában, ahol a csúcstechnológia legújabb eredményeit alkalmazzák, komoly megfontolás tárgyát képezheti, hogy nem szükségese egy rövidebb koncessziós idővel dolgozni, azaz tehát lehetőséget adni a különböző technológiák, technikák generációváltásának a megjelenésére; v agy esetleg ilyen hosszú koncessziós idővel úgy dolgozhat ez a törvény, ha egy területre, egy tevékenységi körre több koncessziót is kiadunk. Ezekről azonban ez a törvényjavaslat nem szól és nem tesz említést. Ugyancsak hiányosságnak tekintjük, hogy a jele nlegi törvénytervezetből kimaradt a távközlési alap létrehozásáról szóló passzus. Távközlési alap létrehozása akkor indokolt, ha a távközléspolitika komolyan számol azzal, hogy az elmaradott, üzletileg nem vonzó területek ellátásában szerepet kapjanak a h elyi kezdeményezések, a fejlesztésben felhasználói érdekeltségük következtében szerepet vállalni kész szerveződések. Ezekre utalt többek között Inotay képviselőtársam is nem túl régen a felszólalásában. E területeken – legalábbis kezdetben – valószínűleg n em hozhatók létre nyereséges vállalkozások, viszont távközlés nélkül elképzelhetetlen a területek felzárkóztatása. Az alap szerepe lehetett volna ezeknek a szervezeteknek a támogatása, a kiugróan jövedelmező területek profitjából. Az alap gondolatának törl ése a törvénytervezetből egyértelműen arra utal, hogy a törvény nem számol az ilyen kis társaságok tartós működésével. Feladatuk csupán az lehet, hogy hozzák létre a hálózatot, majd adják át a Matávnak vagy annak utódszervezetének. A koncessziót pedig telj esen indokoltan meg lehet tagadni tőlük, hiszen nem fognak tudni önfenntartó működést kimutatni, így hálózatukat a saját érdekeikre hivatkozással lehet majd tőlük elvenni. Ezzel kapcsolatban szintén szeretném megemlíteni, hogy a távközlési törvényben ezek az általam felvetett problémák, nevezetesen tehát az önkormányzatok és a különböző szervezetek által létrehozott hálózatok csak akkor kapják meg azt a lehetőséget, hogy koncessziós pályázaton indulhassanak, ha beilleszthetőek a nagy hálóztokba – a 37. § (1 ) bekezdése utal erre – , és ha ez nem sikerül, akkor teljesen természetesen át kell, hogy engedjék az ott működő szolgáltató szervezetnek, vagy pedig nem lesz távközlési rendszer. Vígaszdíjként azt mondja a törvényjavaslat, hogy elsőbbséget kapnak például a telefonállomások bekapcsolásakor. Én azt hiszem, ha versenyről és piaci viszonyokról beszélünk, akkor ez nem elfogadható. Befejezésül négy kérdést vetnék fel, amely, azt hiszem, a közvélemény számára é rdekes lehet akkor, amikor a távközlési törvényről vagy a távközlési törvény tárgyalásáról hall. Ennek kapcsán a közvélemény elsősorban a telefonra gondol, és a telefonhelyzet problémáit érzi ki ennek a törvénynek a tárgyalásakor. És felvetődik az a kérdés , hogy választ ade ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, hogy ki és mikor jut telefonhoz. Ismertek a hazai távközlési viszonyok, én erre újabb számokat már nem szeretnék mondani. És természetesen az a véleményem, hogy ez a törvényjavaslat ilyen ér telemben nem túl bíztató a várakozó vállalkozók, lakosság számára, mert nem fogalmazza meg azokat az eszközöket, azokat a lehetőségeket, amellyel egyértelművé válik mind a vállalkozási szféra, mind a lakossági szféra számára, hogy milyen módon kívánja ezt az áldatlan telefonállapotot a törvényjavaslat segítségével a kormányzat ledolgozni. Itt szeretnék visszautalni arra, hogy tulajdonképpen egy hivatalosan nem ismert távközlési politika, egy távközléspolitikai célrendszer ismerete nélkül vitatjuk ezt a tör vényjavaslatot. A másik ilyen kérdés, ami felmerül: ki és milyen mértékben száll be azokba a fejlesztésekbe, amelyeknek az eredményeként telefonhoz, távközlési eszközhöz juthat a felhasználó. Itt egyrészt felmerül a költségvetés szerepe, felmerül a hazai t őke bevonásának a lehetősége és a külföldi tőke. A vita tulajdonképpen erről folyik, hogy milyen mértékben, milyen erőforrásokat tud vagy akar
