Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 11. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - A Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PALOTÁS JÁNOS (MDF)
217 A Munka Törvénykönyvét közel másfélkét éve folyamatosan tárgyalja vagy tárgyalta az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala, s a korábbi vagy egyéb gyakorlatoktól eltérően – jelen esetben örömömre eltérően – itt a Kormány inkább egy közvetítői szerepet töltött be, és mindaddig a beterjesztést visszatartotta, ameddig valamilyen szinten konszenzusra nem jutottak a munkaadói és munkavállalói szervezetek. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert ha képviselőtársam fönntartja, hogy ezt a törvénytervezetet vissza kell ene vonni, akkor szakmailag ezért a felelősség elsősorban az Érdekegyeztető Tanács két oldalát terheli. Bár szeretném elmondani, hogy a Munka Törvénykönyve egy sajátos törvény, alapvetően a munkavállók és a munkaadók kapcsolatainak egy törvényi szintű jóvá hagyása, és mind kevesebb mértékben az állami beavatkozást vagy a törvénykezési beavatkozást kellene szolgálnia. Tehát én azt hiszem, hogyha az országban működő munkaadói és munkavállalói szervezetek jóváhagyták annak beterjesztését jelen formájában, akkor különösen meg kell gondolni egy olyan törvényhozási beavatkozást, amely ezt a másfélkét éves munkát háttérbe szorítja, s amely azt mondja, hogy nem jól ismerik a jelenlegi munkaadók és munkavállalók saját érdekeiket, és a törvényhozásnak élnie kell azzal a jogával – vitathatatlan jogával – , hogyha ez rossz, ha ez tévútra vezet, akkor nem szabad elfogadni. Tehát én jelen esetben a tisztelt Háztól azt kérem, hogy ebből a megközelítésből is vizsgálják az előterjesztést, amelynek természetesen én számtalan po ntjával nem értek egyet. Hogy az ország egyik legerősebb munkaadói szervezetének vezetőjeként mégsem terjesztettem a Ház elé módosító indítványt, az pont a fentebb elmondottakból következik, hiszen egy többéves tárgyalások utáni kompromisszum van döntően a tisztelt Ház asztalán, és ezért azokban a pontokban, ahol én az Érdekegyeztető Tanácsban a kompromisszumot fölvállaltam mint munkaadói szervezet, ott úgy gondolom, nem illő – etikailag legalábbis nem illő – a tisztelt Ház elé az én alapvéleményemet idehoz ni, és azt a javaslatot, élve – nem visszaélve, mert hiszen csak élve – képviselői jogommal, képviselői jogosítványaimmal én beterjesszem az eredendő és általam természetesen jobbnak hitt javaslatokat. Ez a gondolat talán még egy megközelítésből fontos, me rt Palkovics Imre képviselőtársam a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetőjeként, gondolom, nem ezen elvek szerint tevékenykedik, vagy nem feltétlen ezt tartja helyesnek. Ezt szintén a múlt heti igen erős felszólalása következtében mondom, hiszen ő v alóban azt mondta el, amit a kezdettől fogva képviselt a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Csak ez nincs összhangban az előzőekkel, amikor azt mondtuk, hogy e tárgyalásoknak valamilyen eredménye született az Érdekegyeztető Tanács előtt. A legnagyobb prob léma egyébként a törvényalkotás során – és nyilván képviselőtársaimnak is a legjobban erre a területre kell koncentrálniuk – az üzemi tanácsok kérdésköre. Itt a munkaadói oldal sem kívánt – meggyőződésem szerint – semmilyen beavatkozást sem tenni, hiszen a lkossák meg a munkavállalók a saját képviseletük elveit. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett másfél éven keresztül a Kormány is az Érdekegyeztető Tanácsban, de úgy tűnik, hogy a több tucat munkavállalói érdekvédelmi szervezet nem alkotta meg saját és a s aját maga által elfogadható szervezetét. Az pedig egy gazdaságban példátlan lenne, munkaadói oldalról elképzelhetetlen lenne, hogy egy gazdasági szervezeten belül 30, 50 vagy 70, és mind törvényi védettséggel ellátott érdekképviselet legyen jelen, és az fo galmazza meg az érdekeit, ennyivel kelljen tárgyalni. Tehát meg kell fogalmazni jogszabályban azt a képviseleti rendszert, amely a tárgyalópartnere általában remélhetőleg a munkaadónak és nem pedig az államnak. Bár az állam sajnos nagyon hosszú ideig még – az én szándékaimnál sokkal hosszabb ideig várhatóan – jelentős munkaadó is, ezért nemcsak a triparti harmadik oldalán ül. Ezt azért néha elfelejti a tárgyalásoknál. Tehát amikor bizonyos állami intézkedésekkel szemben munkavállalói reflexek jelennek meg v agy tiltakozások az országban, az nálunk nem annyira érthetetlen, mert az állammal mint munkáltatóval szemben igenis lehet az általános tiltakozás legkülönbözőbb, de jogilag természetesen keretek között tartott akcióit is megtartani.
