Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 26. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
1761 Talán nem veszik rossz néven, hogy itt a Parlament plenáris ülésén teszem fel e késői órában a k érdést, hogy mi lehet az oka annak, hogy a FIDESZt az elmúlt másfélkét év során oly sokat érte a gyökértelenség, a történelmi és a közelmúlthoz való ún. amnéziás viszonynak a vádja. Meggyőződésem szerint teljesen alaptalanul, de nem közhasznú tanulságok nélkül. Azt hiszem, a vádakra a magyarázat a jóvátétel funkciójának eltérő megítéléséből fakad. A kormánypártok, ha a legőszintébb szándékokat veszem csak figyelembe, megítélésem szerint a jóvátételt vagy igazságtételt elsősorban és mindenekelőtt a múlt, a társadalmi emlékezet felől közelítik meg. Azaz a sérelmeket azért kell orvosolni, mert azokat elkövették egykoron, ez a dolgok rendje. Ezzel szemben a FIDESZ a jóvátételt annyiban közelíti meg a múlt, az emlékezet felől, amennyiben ez a társadalom jövőjét szolgálja, illetve nem keresztezi. (19.50) Mint ahogy az ember meghatározó élmények, kudarcok után mérleget von, leszűri a tanulságokat, rendet tesz a lelkében, s egyebütt, de mindezt azért, hogy beépíthesse a tapasztalatokat eljövendő életébe. A jóvátéte l szó valahogy nyelvi konnotációit tekintve is jövőorientáltabb, mint például a kárpótlás. Persze a jóvátétel sem igazán jó. Elsősorban azért, mert a magyar társadalom szemmel láthatólag belefáradt és megunta a iustitia miseriat, s jogos gyanakvás veszi k örül ezeket a kérdéseket. Az is igaz, hogy hosszú évek jogtiprását nem lehet jóvátenni. Fölvethető az is, hogy hogyan fér bele a jóvátétel kategóriába az áldozat mellett a bűnös. Mert nyilvánvaló, hogy ahol áldozat van, ott elkövetőnek is lennie kell. Hadd jegyezzem meg ezen a ponton, hogy a történelmi tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a levert forradalmakat valóban gyakran követi a megtorlás. Ám a győztes forradalmak zászlóvivői általában célszerűségi okból eltekintenek a rendkívüli, a jogállamiság határait súroló felelősségrevonástól. Ily módon tehát a '89 – 90es csendes magyar forradalom legitimitását is erősen érinti a jóvátétel szüksége és mikéntje. Tisztelt Elnök Úr! Részletes vita lévén rátérek az előttünk fekvő törvényjavaslatra. Ez a javaslat fő vonalaiban – mint mondtam – élvezi a FIDESZ frakciójának teljes támogatását. Szemben – talán még emlékeznek rá – az egyes vagyoni kárpótlásról szóló törvénnyel. Miért? Nincse itt valami ellentmondásról vagy meghátrálásról szó? Semmiképpen. Hogy az előz ő tipológiánál maradjak, már csak azért sem, mert az a törvény megítélésünk szerint nem szolgálta a magyar társadalom jövőjének az érdekeit. Szemben a mostani törvényjavaslattal a kárpótlási törvény hosszabb távon a sérelmet szenvedettek helyett főként a k árpótlási jegyeket fölhalmozó privatizálóknak kedvez. Továbbá a jelen javaslat nem veszélyezteti a jól működő gazdasági szervezetek működőképességét, s nem nehezíti az amúgy is döcögő privatizációs folyamatot. Egyszóval úgy szolgálja a múlt sérelmeinek jóv átételét, hogy közben nagy valószínűséggel, ha körültekintéssel kerül végrehajtásra, nem veszélyezteti a rendszerváltó társadalomnak a teherbíró képességét. Ha ezzel a törvénnyel kezdtük volna a magyar Parlament munkáját, nem csupán kevésbé haragudnának eg ymásra a parlamenti pártok, hanem számos hiányosságát is ki lehetett volna küszöbölni. Mindenekelőtt több pénz lenne szétosztható. Ötezer forintos alapösszeggel számolva ugyanis egy 60 éves, négyéves hadifogságot letöltött ember 1600 forintos havi életjára dékban részesül. Nem sok. Ha több pénz lenne, bevonhatóak lennének olyan csoportok a jóvátételbe, amelyek jelenleg kívül maradnak rajta, s legjobb esetben is csak a nemzeti gondozás terjed ki majd rájuk. Gondoljunk csak a szabadságvesztés alatt tartós egés zségkárosodást szenvedettekre vagy az olyan nem bírósági, hatósági eljárás során érintettekre, mint például a zsidó áldozatok, vagy a SZU lágereiben elpusztultak, akik esetleg az eljáró magyar szervek szándékos közreműködése nélkül
