Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 26. napja - A lágymányosi Duna-híd és csatlakozó úthálózata megvalósításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - JÁVOR KÁROLY (MDF)
1744 CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Mint a 15ös választókörzet, tehát a Hamzsabégi útiak és a XI. kerület déli részének képviselője, a múltkor már a sajnálatos módon este 8 órára időzült vitában elmondtam a legfőbb érveimet, ezeket időkímélés céljából nem kívánom megismétel ni. Azonban azt hangsúlyosan ki kell még egyszer emelnem, hogy az akkor elmondottak között és a Kormány álláspontja között nincs ellentét sem az expo szükségének, sem az 1100 éves államalapítási évforduló szükségességének méltó biztosítása, a közlekedési f orgalmi kérdések megnyugtató rendezése érdekében való hídépítés tekintetében, és nincs ellentét abban a kérdésben sem, hogy kell híd, mégpedig több híd. Ellentét pusztán a sorrendiség kérdésében és a hidak méreteiben, arányainak a kérdésében volt. Én a múl tkor elmondtam, és ezt Ráday Mihály képviselőtársam pontosan meg is értette, hogy az előttünk fekvő kérdés DélBudapest közlekedési problémáinak az egyike, amely közlekedési probléma műszaki megoldást keres. Ennek a műszaki megoldásnak a lehetőségére elkés zült az előttünk fekvő koncepció, amely alapvetően nem változott meg a régi, 1987es – 88as állami tervbizottsági döntéshez képest, és amely pusztán egy módosítást tartalmaz. Ez pedig a következő: a műszaki megoldás az eredeti, mínusz a lágymányosi híd. Vél eményem az, és ezt még egyszer hangsúlyozom, hogy a Parlament nem műszaki döntési fórum, kompetenciája műszaki megoldásokra nem terjed ki, kizárólag arra, hogy költségvetési forrást nyisson meg ennek az alapvetően közlekedési kérdésnek a megnyugtató rendez ése érdekében. Tehát még egyszer elmondom, és erre kérem képviselőtársaimat, hogy ezt vegyék majd a döntés során figyelembe, hogy két híd kell, és először a Galvani híd. S azért először a Galvani híd, hogyha az előterjesztés szerint a lágymányosi híd kell, de mellette majd a távoli jövőben szükséges a Galvani úti híd is, akkor a Galvani útra, illetőleg a Galvani útnak az útvonalára érkezne le az úgynevezett lágymányosi híd útvonala és forgalomelterelő része is. Következésképpen, ha kell a híd, akkor kezdjük az útvonallal, nevezetesen a Galvani úti híd szükséges útvonalával. Még egyszer mondom, és ez a XI. kerületi önkormányzat álláspontja is: két híd kell, és először a Galvani. Ezeknek az elmondottaknak a szellemében szeretném elnök urat kérve támogatni Szel eczky Zoltán képviselőtársam javaslatát, arra való tekintettel, hogy beérkezett Schiffer János és Török Ferenc már megindokolt módosító javaslata, hogy ezeket a környezetvédelmi bizottság alaposan megtárgyalhassa szerdán, éppen ezért arra kérem elnök urat, hogy ezt a kérdést, amíg megnyugtató és minden álláspontot nem ismerő képünk nincsen kereken, addig ennek a kérdésnek a tárgyalását függessze fel. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Szólásra következik Jávor Károly képvise lő úr, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Jávor Károly (MDF) JÁVOR KÁROLY (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. A legutóbbi plenáris ülésen, amikor ugyanez a téma szerepelt napirenden, hasonlóan kedves családi körben mondtam el gondolataimat. Elnézést, hogyha most a részletes vitában elhangzott érvek, illetőleg ellenérvek arra késztetnek, hogy néhány gondolatomat ismételten elmondjam. Annak, hogy mi néhányan újra és újra megpróbálunk vitába szállni azzal a koncepcióval, amit a Kormány beterjesztett, nincs más oka, mint az, hogy mindenkit olyan helyzetbe akarunk hozni, hogy nyugodt lelkiismerettel mondjon igent egy előterjesztésre, egy programra. Nos, Takácsy Gyula képviselőtársam azt említette, hogy azért szükséges támogatni a lágymányosi hídról szóló programot , mert akkor egy gyümölcsöző együttműködést támogatunk,