Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 26. napja - A lágymányosi Duna-híd és csatlakozó úthálózata megvalósításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
1742 Meg kell jegyeznem, hogy közben a Galvani híd előkészületei is folynak. Tudomásom szerint a főváros verseny keretében döntött a lebonyolító személyéről, és a napokb an kiadták a pályázati felhívást a híd szerkezetére vonatkozóan. Tehát ez a távolabbi jövővel kapcsolatos. Összefoglalva: képviselőtársaim hozzászólásaikban nem foglalkoztak a lágymányosi hídnak a belvárosi forgalomra és belterületi hidakra gyakorolt kedve ző hatásával. Én akkor részletesen elmondtam érveimet, most csak ismétlem, szeretném erre irányítani a figyelmüket. Többek között a Hungária körút a program szerint villamossal együtt 1994 végéig megérkezik a Fradi pályához. Tisztelt képviselőtársaimnak ne m kell mondani, hol van a Fradi pálya, és ehhez aztán csatlakozik a lágymányosi hídprogramnak a villamosvezetése, amely természetesen egyszerűen rámegy a lágymányosi hídra. Most javaslom, a Kormány előterjesztését ezután kiegészítve a villamos átvezetésév el, fogadják el, hogy minél előbb hozzákezdhessenek a már kész tervekkel ellátott építkezéshez. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Dr. Schiffer János képviselő úr kétperces reagálásra kért lehetőséget. Megadom a szót. Felszólaló : Dr. Schiffer János (MSZP) SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm szépen. Személyes megtámogatás címén kértem szót. Jól esett az elnök úr – sajnos, már elment – támogatása, de úgy hiszem, egy kicsit félreértette az én mondanivalómat. Én nem alternatívaként vetettem fel a két hidat, hanem két külön kérdésként. Az egyik a lágymányosi híd és a két építkezést természetesen nem szabad most összekötnünk, mert ez csak akadályozná. A két híd külön funkciót lát el: az egyik a belső terület problémáinak megoldása, a m ásik pedig egy városfejlesztési koncepció keretében kell hogy megépüljön. Tehát én ugyanúgy fontosnak tartom a Galvani híd építését is, mint a lágymányosit, csak nem most, ma összekötve. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Megadom a szót Gadó György képviselő úrnak, SZDSZ. Felszólaló: Gadó György (SZDSZ) GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bejczy képviselő úr szavaihoz szeretnék először is kapcsolódni, aki azt mondta, igen helyesen, hogy nem az Ors zággyűlés feladata eldönteni, hol épüljön meg a híd. A sajátságos helyzet mégis az, hogy mi fogjuk eldönteni. Igaz, hogy a választék nem túl nagy, amit elénk tettek, mert egy közül választhatunk. De úgy látszik, kialakulóban van egy olyan többség, amelyik számára ez az igen szerény választék is több mint elégséges. Legalábbis erre lehet következtetni a bizottsági jelentésből, a gazdasági bizottság, valamint a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság együttes jelentéséből, amely már az asztalon fekszik és a melyből kitűnik, hogy a közel húsz módosító indítványból 18 elvérzett a bizottságon, a módosító javaslatok vágóhídján. Ez kissé furcsa helyzet, s talán szokatlan arány, nem tudok most hirtelen példát mondani arra, hogy más törvényjavaslatokhoz benyújtott m ódosító indítványok közül hasonló arányban elvérzett javaslatokról vane kimutatás. Nincs ilyen statisztika a kezem ügyében, de attól tartok, hogy ez az arány igen kedvezőtlen. Felmerül a kérdés, hogy az a 18 javaslattevő, akinek az indítványát a bizottság ok így, nemcsak hogy elvetették, hanem legtöbbször még egyharmados támogatásban sem részesítették, tehát ezek a javaslattevők mind abszolút laikusok, abszolút hozzá nem értő emberek volnának, csupa képtelenséggel álltak volna elő. Hogyhogy az ő javaslatai k ennyire nem találtak meghallgatásra?