Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 26. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
1708 Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 26. ülése (Az ülés kezdete 15 óra 10 perc Elnök: Szabad György Jegyzők: Dr. Horváth József, Trombitás Zoltán) Az ülés megnyitása ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves ve ndégeinket, soraikban Kővágó Józsefet, Budapest kétszer szabadon választott polgármesterét… (A képviselők tapsát a vendég a páholyban felállva köszöni meg.) , a szabad magyar emigráns szervezetek kiemelkedő vezetőjét. Köszöntöm minden honfitársamat, aki a r ádióra és a képernyőre figyel. Tavaszi ülésszakunk 26. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Horváth József és Trombitás Zoltán jegyzők lesznek segítségemre. Mai ülésnapunkról 32 képviselőtársunk jelentette be előzetesen tá volmaradását. Kérem, amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, szíveskedjék jelezni gépe bekapcsolása végett. (Kis szünet után folytatja.) Senki sem jelentkezett. Emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy az igazolt képviselők száma jelenleg 384, a határozatképességhez így 193 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlétellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot. (Megtörténik.) Köszönöm. A jelenlévők száma egy államtitkárral – aki jelentkezett – , együtt 256, az ülés határozatképes. N apirend előtt Megemlékezés az Országgyűlés alakuló ülésének 2. évfordulójáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! A hét végén volt második évfordulója annak, hogy a szabadon választott magyar képviselők országgyűlést alkotva megkezdték ma is foly ó ülésezésüket. Az elmúlt két esztendőről sok méltó szó hangzott el. Engedjék meg, hogy én néhány mondatra korlátozódjam. Három képviselőtársunkat veszítettük el ebben a két esztendőben: Csengey Dénest, Deák Sándort és Demény Pált. Az Országgyűlés eredmény eiről, úgy gondolom, nem nekünk tisztünk és kötelességünk szólni. Azt hiszem, igazuk van azoknak, akik tényként állapítják meg, hogy Magyarország politikai életének központjává ismét a magyar Parlament vált, tanúsítójaként annak, hogy Magyarországon a parl amentáris demokrácia megvalósult. Ebben az időszakban, statisztikai adatok szerint, a magyar Országgyűlés 98 új törvényt alkotott, 99 törvénymódosítást hozott és 147 országgyűlési határozatot. Én azt kívánom a magyar Országgyűlésnek, hogy az eljövendő két esztendőben gondos törvényelőkészítéssel, a lényegre koncentráló vitákkal és a törvényvégrehajtás feltételeinek biztosításával járuljon hozzá az ország függetlenségének biztosításához, demokratizmusának kibontakozásához, jogállamiságának sértetlenségéhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) Napirend előtt, rendkívüli ügyben, képviselőcsoportja támogatásával, Török Ferenc képviselőtársunk kért szót a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Napirend előtti felszólaló: Dr. Török Ferenc (SZDSZ) TÖRÖK FERENC, DR. (S ZDSZ)