Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 27. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. ülése - A lágymányosi Duna-híd és csatlakozó úthálózata megvalósításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
1577 Ismeretes az az elgondol ás is, hogy ugyan két új hídra van szükség, de elsőként nem a lágymányosi, hanem a Galvani utcai hidat kellene megépíteni. Ezekkel szemben a határozati javaslatban foglalt elgondolás a lágymányosi hidat kívánja első helyre állítani, és ezzel olyan, máris n agy forgalmú utakra és csomópontokra vonna további forgalmat, amelyeken a forgalom már így is a lehetetlenség határán van. Ezzel nemhogy csökkentené, inkább növelné a közlekedés nehézségeit, amellett súlyosan megterhelné jelentős körzetek lakosságának élet feltételeit. Tessék itt figyelembe venni azt is, hogy a három leginkább érintett budapesti kerület, a IX., a XI. és Csepel ugyancsak ellenzi a határozati javaslatban foglalt elgondolást. A javaslat elutasítását indítványozom amiatt is, hogy megtárgyalásána k módja folytán az Országgyűlésre hárulna a felelősség egy olyan döntésért, amelyhez, úgy tűnik, nincs meg a kellő áttekintése a lehetséges koncepciók fölött. Ha ez így alakulna, akkor hasonló, nem kívánatos helyzetbe kerülhetne az Országgyűlés, mint amily enbe került annak idején a bős – nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítéséről hozott határozatával. Hogy ezt elkerüljük, az Országgyűlésnek ebben az ügyben kerülnie kellene a fölös kötelezettségvállalást. Csak arról kellene meggyőződnie, hogy Budapest déli rés zén új közúti hídra van szükség, és ehhez a költségvetési előirányzatot kellene biztosítania. De hogy hol helyezkedjék el ez az új közúti híd, vagy ha több hídról van szó, akkor ezek a hidak hol helyezkedjenek el, a tekintetben nem vállalhat magára további felelősséget, és nem kötelezheti el magát olyan részletek tekintetében, hogy pontosan mikor, hol és milyen közlekedési, műszaki megoldásokkal kell ezeket a hidakat vagy ezt a hidat felépíteni. Ami ezeket a részleteket illeti, a hely kijelölését stb., a sz akértői testületeknek kellene kidolgozott elgondolásokkal előállniok, ezeket kellene egymással szembesíteni, és ezen elgondolásokból kellene kitűnnie az elfogadható megoldásnak. Az Országgyűlés illetékes szakmai bizottságainak pedig e megoldások tekintetéb en csak ajánlásokat kellene hoznia, a döntés felelősségét a leginkább érdekelt testületre, a főváros közgyűlésére kellene hagyni. Harmadszor azért ellenzem a határozati javaslatot, mert elfogadhatatlannak tartom a látszólagos kényszerhelyzetekben történő d öntés álracionális parancsát. A lágymányosi híd koncepcióját hosszú évekkel ezelőtt, még a pártállami időkben dolgozta ki a szakemberek egy csoportja a fővárosi tanács számára, és mai híveinek egyik fő érve éppen az, hogy ez a terv már készen van, márpedig az expo miatt sürget az idő, úgy mondják, vagyis kész helyzet elé kerültünk, így nem tehetünk mást, mint megvalósítjuk az egyetlen létező tervet. E kész helyzet miatt egyezett bele ebbe a főváros közgyűlése is, amelynek igenlő döntése már maga is kész hel yzetet megszilárdító újabb tényezőnek tűnik. És ha a lágymányosi híd lesz az elfogadott verzió, akkor a mostani tervekben nyíltan már nem szereplő környezetromboló részletintézkedéseket, amilyen például a Hamzsabégi úti park felszámolása, ugyancsak a kész helyzet ésszerű, sőt kényszerű velejárójaként fogják majd feltüntetni netalán. A valóság mindezzel szemben viszont az, hogy a döntést hozók az expo sürgetése ellenére sincsenek kényszerítő, kész helyzetben. Az Országgyűlés nézetem szerint nem engedheti meg , hogy mintegy presszionálják ezzel. Szabadon kell döntenie, az expo indokán vagy ürügyén nem szabad, nem lehet drága és rossz megoldásokat ránk erőltetni. Márpedig, hogy a Kormány által javasolt elgondolás ilyen, azt meggyőzően szemlélteti az a tény, hogy az eddig benyújtott módosító indítványok – akár ellenzékiek, akár kormánypártiak – lényegileg megsemmisítik az eredeti koncepciót, amit a határozati javaslat tartalmaz. Ha a lényegi módosító indítványokat elfogadná az Országgyűlés – azokat, amelyeket itt már képviselőtársaim beterjesztettek – , úgy magam is jó lelkiismerettel szavaznám majd meg a javaslatot a végszavazáson. Csakhogy az a javaslat már egészen más javaslat lesz, mint amit a Kormány
