Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 27. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. ülése - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓSA LAJOS, a FIDESZ képviselőcsoport vezérszónoka:
1562 piacmegtámadhatóságot, kizá rja azokat a szereplőket, amelyek új szolgáltatóként, új hálózatépítőként részt vehetnének a távközlési piacon valódi versenytársként. Alátámasztja ezt a törvénynek az az elgondolása is, miszerint a már működő versenytársakat sem engedi, vagy csak rendkívü l szűk körben engedi a távközlési piacra betörni. Ilyen a külön célú hálózatok jelenlegi üzemeltetőinek az esete. A külön, illetőleg saját célú hálózatokkal rendelkező nagyvállalatok – ilyen a MÁV, a Villamos Művek Tröszt – bizonyos értelemben, hogyha megf elelő garanciák fogalmazódnak meg a törvényben, ugyanis képesek a piac részterületein megfelelő versenytársként megjelenni, főleg akkor, hogyha erre vonatkozóan külföldi tőkét is tudnak szervezni maguknak, ugyanakkor tekintettel arra, hogy koncessziós alap ú a piac fejlesztése, erre értelemszerűen nincsen garanciájuk, és így nincsen esélyük arra, hogy piaci szereplőként megjelenjenek. Egyébként a saját célú hálózatok megjelenését a törvényjavaslat ebben a formában tiltja is. A harmadik fő kérdés, amire szere tnék utalni, ez pedig a tarifamegosztás kérdése. A törvényjavaslat ugyanis erről egyáltalán nem beszél. Ezzel nem az a probléma, nem azt hiányolom, hogy részletekig menően nincsen kidolgozva az, hogy hogyan lesz biztosítható az elmaradott régiók kommunikác iós fejlesztése, hogyan lesz biztosítható az, hogy mindenki alanyi jogon igénybe vehessen távközlési szolgáltatást, és ne csak azok a fogyasztók, akik megfelelő sűrűségű körzetben laknak, illetőleg csak bizonyos szolgáltatásokat vesznek igénybe. Említettem már ugyanis, hogy a távközlésben képződő jövedelmek elosztása meglehetősen aránytalan. A tarifamegosztás kérdése azért is rendkívül fontos, mert ennek a kérdésnek az eredménye alapvetően befolyásolja a tőke szervezhetőségét, a tőke bevonhatóságát erre a p iacra. Itt több kínálkozó lehetőség is adott. Az egyik típusú megoldás egy úgynevezett alap létrehozása, amit a törvény erejével hoz létre a Parlament, és ebbe megfelelő szabályozás mellett a különböző koncessziót elnyert társaságok, vagy a szolgáltatók be fizetnek azokból a jövedelmekből, amelyek a rendkívül jövedelmező hálózatok üzemeltetésén keletkeznek, azért, hogy ebből az alapból lehessen finanszírozni azokat a fejlesztéseket, amelyek a rosszul ellátható, hátrányos helyzetű régiók fejlesztésének az igé nyeit teljesítenék. A másik megoldás egy olyan, úgynevezett keresztfinanszírozó rendszer megalkotása, vagy annak a kereteinek a lefektetése, amely azt szabályozná, hogy megfelelő szolgáltatások milyen egyéb kötelezettségekkel járnak, hogy az említett – ált alam említett – egyenlőtlen jövedelemképződési folyamatokat valamilyen módon kiegyenlítsük. Hangsúlyozom: ez a vonulat teljes egészében hiányzik a törvényből és ez nagyon nagy hiánya a törvénynek, azt hiszem. Két apróságra szeretnék még utalni. Az egyik az önkormányzatok helyzete a távközlési piac fejlesztésében. A törvény jelenleg a távközlési piac fejlesztésébe nem nagyon engedi be az önkormányzatokat, nincsen kötelezettség arra, hogy az önkormányzat, ha kezdeményezi koncesszió kiírását, akkor ezt kötelez ő is legyen kiírnia; bizonyos, meglehetősen csekély konzultatív jogosítványai vannak a koncesszió kiírása esetében az önkormányzatoknak. Ez a törvényben azzal az indokkal magyarázott, miszerint az egységes műszaki feltételek biztosítása az, ami miatt erre szükség van. Ugyanakkor azt hiszem, hogy megoldható az egységes műszaki feltételek létrejötte akkor is, ha ezeket valóban előre közli a távközlési piacot reguláló, és mindenkire normatív módon érvényesíti. Azt gondolom, hogy az önkormányzatoknak sokkal nag yobb szerepe van a távközlés fejlesztésében, a lakossági tőkék megmozgatásában, éppen ezért nem kárhoztatnám az önkormányzatokat csak bizonyos hálózatépítési lehetőségek igénybevételére.
