Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 27. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. ülése - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓSA LAJOS, a FIDESZ képviselőcsoport vezérszónoka:
1561 Az egyik a távközlési piacnak a decentralizációja és a távközlési szabályozás centralizációja, illetőleg decentralizációja. Sajnos, le kell azt szögezni, hogy a törvény ebben a tekintetben a távközlési piacot és a távközlési irányítást centralizálja. Az állam egyrészt tulajdonosa a MATÁVnak, és mint ilyen, a legnagyobb piaci szereplőnek közvetlen tulajdonosi jogosítványai révén ad konkrét utasításokat, van ráhatása a távközlés fejlődésére. Ugyanakkor – mint a törvény is megfogal- mazza – a távközlési piacot az állam mint legfőbb szabályozó is szabályozza. És ami rendkívül sajnálatos, még azt is deklarálja, hogy nem enged a törvény független fórumokat létrejönni, amelyek esetleg a szolgáltatókat és a szolgáltatást igénybe vevőket tömörítik és segítenek a piac regulálásában. Ezek a tulajdonosi és a szabályozó funkciókból adódó feltételek és feladatok azonban nagyon sok esetben ellentmondanak egymásnak. Gondoljunk csak a következőre: a törvé ny ugyan azt mondja, hogy koncessziót kell kiírni a távközlési szolgáltatásokra. Igen ám, de a MATÁV is köteles koncessziós pályázaton részt venni, mint ilyen viszont ugye a koncesszió kiírója a tulajdonosa is egyben a legfőbb piaci szereplőnek. El kell, e l lehet képzelni, hogy milyen konfliktusok adódnak ebből a helyzetből, amely nem szolgálja, azt hiszem, a távközlés megfelelő ütemű fejlesztését. A másik: a független szabályozó szervezetek és testületek kérdése. A fejlett országokban, vagy a fejlett távkö zléssel rendelkező országokban és elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban a gyakorlat az, hogy a kormánytól független szervezetek regulálják a piacot, amelyekhez úgy a szolgáltatók, mint a szolgáltatást igénybe vevők fordulhatnak a kérelmeikkel, min tegy bíróságként hoznak ezek a szervezetek rendkívül fontos döntéseket, ellenőriznek, a fogyasztók védelmét biztosítják, és döntési fórumot jelentenek súlyos vitás kérdések esetében. A függetlenséget természetesen úgy kell érteni, hogy szervezetileg a korm ánytól független szervezetek ezek, de értelemszerűen a kinevezésüket a kormány látja el, illetőleg a kormány vezetője. Azonban hangsúlyozom még egyszer: nagyon sajnálatos az, hogy ezt a formát – ezt a regulálási formát – a törvényjavaslat egyáltalán nem is meri. Gyakorlatilag teljes egészében figyelmen kívül hagyja. Holott egy ilyen fórum létrejöttével az előbb említett tulajdonosi és szabályozói funkciók ellentmondásai némiképpen feloldhatónak látszanának. A másik terület, amit szeretnék egy kicsit kiemelni , ez maga a távközlés fejlesztésének a szerkezete. A törvény a koncessziót, illetőleg a koncessziós társaságokat nevezi meg, mint a távközlési piac főszereplőit. Mi indokolja a koncessziós társaságok, illetőleg a koncesszió létét ezen piacok esetében? A tá vközlési piac, ugye, szerte a világon bebizonyosodott már, hogy piaci alapon teljesen normálisan működtethető, semmiképpen sem nevezhető piackudarcos területnek. A távközlési piacon nagyon sok piaci szegmensben valódi verseny jön létre, ami áldásosan hat a távközlés minőségére, árára, fejlődésére. Hasonlóképpen nem indokolható gazdasági értelemben az állami tulajdon nagyarányú fenntartása ezen a piacon, hiszen számos helyen a világban az állami tulajdon léte nélkül is rendkívül fejlett távközlési rendszerek , távközlési szolgáltatások jönnek létre. A kérdés akkor az, hogy tulajdonképpen mi a koncesszió létének, és annak az értelme, hogy a törvényjavaslat mégis a koncessziót helyezi az előtérbe és a koncessziós társaságokat. Erős a gyanú, hogyha összevetjük az okkal a folyamatokkal, amit az elején elmondtam, nevezetesen a piac centralizációjának a folyamatával, akkor a törvény sajnos, megadja a lehetőséget arra, hogy a koncessziónak semmi más értelme ne legyen, mint az, hogy lezárja a
