Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
154 Most megadom a szót Gadó György képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Gadó György (SZDSZ) GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvé nyjavaslat igen nemes célokat tűzött maga elé. Azt kell azonban mondanunk, sajnálatomra, hogy ezeket a nemes célokat igen sután próbálja elérni, igen fogyatékos módon. Nem akarok a törvényjavaslat valamennyi részletkérdésével foglalkozni, csupán két alapve tőnek tartható cikkelyével: a másodikkal és a kilencedikkel. Ez a két cikkely tárgyalja ugyanis az életüktől megfosztottak jogutódainak nyújtandó kárpótlást. Mielőtt ezt a problematikát közelebbről venném szemügyre, fölteszek egy, ha úgy tetszik, szónoki k érdést. Érdeklie a halálra ítéltet, hogy kenderből vagy műszálból fontáke a kötelet, mely véget vet az életének? Megnyugvást ade a meggyilkolt özvegyének az a tény, hogy fehérkesztyűs volt a kéz, mely a revolvert férje tarkójának szegezte? És fényesen r agyogotte a fegyver, amelyből kirepült a gyilkos golyó? Vigasztalhatjae az árvát, hogy bűntelen apja kivégzése előtt három kifogástalan okiratot is kiállítottak a készülő justizmordról? A válasz nyilvánvaló: nem és nem! Miért tesz hát ehhez hasonló nagys ágrendű részletek tekintetében, mellékes körülmények vonatkozásában különbséget a most tárgyalt törvényjavaslat meggyilkolt és meggyilkolt között? Miért korlátozza az élet elvesztéséért a hátramaradottaknak adandó kárpótlást a totalitárius állam által az á llampolgárok élete ellen elkövetett bűncselekmények egy igen speciális esetére? Természetesen vannak jogászi megfontolások. Az egyik úgy hangzik, hogy más jellegű, más minőségű, más mértékű az állam felelőssége és ebből eredő kárpótlási kötelezettsége akko r, ha a törvény ellenére, jogellenes módon megölt személyekről van szó, akiknek halálában az állam közvetlenül működött közre, és megint másféle felelősségről és ennek megfelelően másféle kárpótlásról lehet beszélni akkor, ha az állami közreműködés csak kö zvetett volt. Ez igen helyénvaló jogászi érvelés abban az esetben, ha e két kategóriának megfelelő értékű kárpótlást lehet nyújtani, illetőleg az első esetben nyilvánvalóan teljes kártérítést. Azonban itt felmerül a kérdés – nem én vetem fel elsőnek – , hog y elrabolt életekért eleve reménytelen törekvés kárpótlást adni, nincs az a pénz, amivel egy kioltott élet megfizethető lenne. Így hát a kárpótlás eleve csak akkor viszonylagos, csekély, inkább szimbolikus jelentőségű, még akkor is, ha akár 1 millió forint ot kap a hátramaradott jogutód. Ha pedig így áll a dolog, ha a kárpótlás eleve nem lehet arányos az okozott sérelemmel, akkor nem fölösleges jogászi aprólékoskodásé, hogy különbséget teszünk aszerint, vajon a törvényes formák között – idézőjelbe téve azt a törvényes formát – , törvényes formák között történte a törvénytelenség, vagy pedig hát merőben parlagias módon. Azt hiszem, hogy itt sem lehet kétséges a válasz. A javaslat 2. cikkelye csak a magyar bíróság törvénysértő ítélete alapján végrehajtott halá lbüntetésről akar tudni, és még azokat a bírói ítélet alapján történt kivégzéseket sem veszi figyelembe, amelyek áldozatai valójában – mai jogfelfogásunk szerint – ártatlanok voltak ugyan, de akik ellen az ítélet nem volt törvénysértő, mert megfelelt az ak kori törvényeknek. Rigorózusan szűkkeblű a törvényjavaslat akkor is, amikor a bűntetőeljárás során, vagy a nem halálos ítélet végrehajtása során életüket vesztett gyanúsítottak vagy elítéltek életéért csak akkor hajlandó kárpótlást adni, ha a halál bekövet kezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt. Ez a megkötés alkalmas arra, hogy mindazok jogutódait elüsse a kárpótlástól, akiket a vizsgálat során, vagy az ítélet után súlyosan bántalmaztak ugyan, de a halál oka gyan ánt valami másod- vagy harmadlagos körülményt rögzítettek az okiratokban. Márpedig tudjuk, hogy minél bűnösebbek voltak egyes hatóságok és hatósági személyek, annál jobban értettek hozzá, hogy elpalástolják
