Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 13. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. ülése - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP)
1432 eme választásból eredő legitimitást át lehessen vinni olyan személyre, aki arra a területre, aho l nem volt meg a megfelelő részvétel, átmeneti időszakban, különösképpen jelen ciklus utolsó évében, az adott választási körzetet képviselje. Ez pediglen, kérem szépen, a '90es március 25i és április 8i választásból vezetődik le, amely alapján a kormány koalíció révén ez a kormányzás létrejött, és többek között kinevezte a köztársasági megbízottakat. Az a választási körzet, amelyik nem képes élni azzal a lehetőséggel a választás utolsó ciklusában, hogy élve állampolgári és demokratikus választójogával nem választ képviselőt, akkor az előbb említett legitimitás folytán ismerje el a köztársaság megbízott képviseletét erre az átmeneti időszakra. (Szórványos derültség. Közbeszólások: Miért?) Ami pediglen az új választási időszakot illeti, nem egy alkalommal e Házban felszólalásomban már említettem, hogy az a tisztünk és az a kötelességünk, hogy e hátralévő két esztendőben új alkotmányt és új választási törvényt adjunk az országnak, a nemzetnek, az ország népének. Eme új választási törvényt azonban eleve nem leh etséges olyan elvek szerint felépíteni, amit a tisztelt SZDSZ korábban már javasolt, amire Hack Péter úr az imént hivatkozott, amelyben szinte nevetségesen alacsonyra akarja szállítani az egész választásnak az értékét. Egy parlament, egy kormány talponállá sát, egy társadalom, egy nemzet lábonállást az bizonyítja, hogy milyen mértékben, milyen módon választották meg. Ha egy parlamentet olyan gyenge módon választanak meg, akkor az egy olyan gyenge parlament. Itt utalok ismételten Salamon elnök úr felszólalásá ra, hogy a hátralévő kettő esztendőnkben meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a következő választásra hittel, reménnyel és az érdemesültek jogosultságával menjenek el a választópolgárok. Ismételten megállapítom, hogy a Belügyminisztérium által benyúj tott törvényjavaslat elfogadását javaslom a tisztelt Háznak. (Szórványos taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Seszták László képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárttól. Felszólaló: Seszták László (KDNP) SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretnék Torgyán képviselő úrnak a megjegyzésére reagálni. Teljesen egyetértek azzal, hogy magasra kell tenni a politikai mércét, de az senkitől sem szép dolog, ha átugorva a léc fölött azt leveri, és utána a léc et hibáztatja. Ami pedig a törvényjavaslatot illeti: A Kereszténydemokrata Néppárt fájlalja és sajnálja azt, hogy az időközi választások között a választási törvényt módosítani kell. Nem örül ennek. De annak sem örül, hogy a demokráciát lejáratjuk. Ugyanis a kisbéri szindróma ezt bizonyítja. Lehet azt elemezni, hogy ennek mi az oka, és, hogy mit kell majd tenni a jövőben, hogy ez ne ismétlődjön meg, de ez így van, és ez nem használ a mostani demokráciánk fejlődésének. Ami Hack képviselő úr indítványát illet i: én nem vagyok jogász, de tudós jogász barátaim azt mondták, hogy ebben az esetben, ha két ciklus között változtatnánk a képviselők bekerüléséhez szükséges létszámot, az alkotmányjogi problémákat vetne fel, és azt hiszem, hogy nem lenne most arra szükség , hogy az Alkotmánybíróság újabb határozatával a Ház megint szembekerüljön. A Kereszténydemokrata Néppárt egyetért azzal, hogy a választási törvényt a jövőben felül kell vizsgálni. De valószínű, hogy olyan méretű konszenzus nem fog kialakulni, amilyet egye s ellenzéki képviselőtársaim felvetettek, hogy olyan mélységben vegyük újra elő ezt a törvényt, hogy kétszázötven vagy hány főben szabályozzuk a Parlament létszámát. De változtatásokra igenis szükség van, az elmondott okokat már nem akarom ismételni. A Ker eszténydemokrata Néppárt úgy gondolja, hogy a választási törvényt két olvasatban kéne a Ház elé terjeszteni. Az egyik ez év őszén lehetséges lenne, amikor a Belügyminisztérium beterjesztené az elképzeléseit, utána pedig 93 tavaszán egy új választási törvén yt, vagy ennek reformálását végrehajtanánk, mert valóban igaz,