Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 13. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. ülése - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
1425 amelyekre miniszter úr is utalt és kerüljön sor azoknak a kérdéseknek a megvitatására is, amelyekre az imént utaltam. De ez a kérdés független attól, hogy rossze az időközi választások szabályozása a törvényben vagy sem. Meggyőződésünk szerint egy olyan választási szabály, amelynek alapján nem lehet érvényes választást tartani, az rossz szabály. És ez a szabály már a megalkotás pillanatában rossz volt, ugyanis es élyegyenlőtlenséget teremtett, nem a képviselők szempontjából – amire mostanában hivatkoznak – , hanem a választók szempontjából jelentett esélyegyenlőtlenséget. Hiszen mindannyiunk számára nyilvánvaló lehet az, hogy egy országos választási kampányban, amel y a törvény értelmében két hónapig folyik és olyan kampányban, amikor az egész országos sajtó, a tömegkommunikáció ezzel a kampánnyal foglalkozik, sokkal könnyebb a választók mozgósítása, mint egyhelyben folyó, csak adott területre korlátozódó kampánnyal, és a tapasztalatok azt bizonyították, hogy amit az 1990 novemberében beterjesztett törvényjavaslatunk – ha jól emlékszem – 1991 januári tárgyalásánál elmondtuk, azok az előfeltevések igaznak bizonyultak. Igaznak bizonyult az az előfeltevés, hogy a jelenleg i politikai helyzetben Magyarországon rendkívül nehéz a polgárokat választásra mozgósítani. Ugye, három időközi választás volt, ebből kettő – tehát három helyen volt időközi választás, pontosan így kell fogalmazni – eredményes volt, de mind a kettő: mind a tokajhegyaljai, mint a VII. kerületi választás csak – ahogy mondani szokták – egy paraszthajszállal lépte át a második fordulóban az érvényességi küszöböt, néhány száz ember elszánásán múlott az, hogy be lehetett tölteni azt a mandátumot. Amikor annak ide jén érveltünk egy olyan megoldás mellett, hogy az időközi választásnál csökkentsük az érvényességi feltételt, tehát ne követeljük meg, hogy az első fordulóban 50%, a második fordulóban a választásra jogosultak 25%a jelenjen meg, akkor a Ház minden oldalán , pontosabban annyiban minden oldalán, hogy a szembenülő oldalról és a legbalszélén ülők oldaláról, konkrétan Dénes János oldaláról elhangzottak azok az érvek, hogy ezekkel a javaslatokkal az embereket arra ösztönözzük, hogy passzívak legyenek. Tisztelt Ké pviselőtársaim! Most, amikor tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, éppen egy pár nappal vagyunk egy olyan választás után, ami ugyan nem Magyarországon történt, hanem tőlünk egy kicsit nyugatra, Angliában, ahol olyan a választási törvény, amilyet mi javasoltu nk másfél évvel ezelőtt. Tehát nincsen érvényességi küszöb, mégis a szkeptikusok legnagyobb meglepetésére láthattuk, hogy ezen a választáson 80%ban jelentek meg a választópolgárok, miközben a magyar választási törvénynek a szigorú feltételeivel sem lépte jelentősen túl a 60%ot. Ezt a tényt, ezt a szemünk előtt lejátszódó történelmi eseményt szeretném az önök figyelmébe ajánlani, hogy nem attól függ a választási aktivitás, hogy mi van a törvényben. De ugyanígy tudnám példaként mondani a francia választások at, ahol 70% volt a részvételi arány, Olaszországban 87% volt a részvételi arány, függetlenül attól, hogy a törvényekben milyen előírások vannak. Ezért én szeretném újra azt kérni önöktől, hogy fontolják meg, hogy – kompromisszumos javaslatként terjesztem elő a módosító indítványt – ne az angol modellnek megfelelő teljes eltörlést, hanem a magyar önkormányzati választási törvényben bejáratott rendszert vezessük be az időközi választásokra. Hiszen tudjuk azt – önök is tudják – , hogy míg az országgyűlési vála sztásoknál – Kisbéren például, ahogy miniszter úr is mondta – hetedszer írják ki a választást és egyre kisebb reménnyel futnak neki a résztvevők, addig az önkormányzati időközi választásoknál több tucat esetben – nem tudom most a pontos számot hirtelen fej ből megmondani – előfordulhat időközi választás, és ezek, ugyan alacsony részvétellel, de azt eredményezték, hogy a mandátumok betöltésre kerültek. Most a mandátum betöltése mellett is szeretnék érvelni, amellett, hogy miért fontos, hogy a mandátumok be le gyenek töltve. Holnap fogja tárgyalni a tisztelt Ház az önkormányzatoknak adott céltámogatás kérdését. Ebben a vitában nagyon sok képviselő, egyéni képviselő a körzetében lévő települések érdekében módosító indítványokat nyújtott be annak érdekében, hogy a körzetben