Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 13. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. ülése - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - HORN GYULA (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
1399 szimbolikus lépésekre is nagy szükség van, amelyek érzékletesen kifejezik az orientációváltást és nem is kerülnek forintmilliárdokba. Azt hiszem, a kormányzó pártok és az ellenzék között – legalábbis a szavak szintjén – abban is teljes az egyezség, hogy ma hazánknak, a Parlamentnek felelős kormányra és konstruktív ellenzékre van szüksége. A parlamentnek felelős kormány egyebek közt azt jelenti, hogy m inden döntésnek megvan a felelőse, és sem a kitüntetéseket, sem a büntetéseket nem érdemtelenül osztják. Ne felejtsék el, évtizedekig azért küzdöttünk, hogy a kormány felelős legyen a parlamentnek, de ezt a felelősséget önök nélkül nem tudjuk érvényesíteni . Konstruktív ellenzékről csak ott lehet beszélni, ahol azok, akik a kormányzás felelősségében nem vesznek részt, jó és ésszerű javaslatokat terjesztenek elő, és az előterjesztett kormánypárti javaslatokat jobbító szándékú módosításokkal egészítik ki. Ugya nakkor a parlament egészével együtt részt vállalnak a kormányzati apparátus ellenőrzésében. Nos, Hölgyeim és Uraim, elvben – feltételezem – ezekben a normákban egyetértünk. Ennek fényében egy furcsa esetről kell beszámolnom. Adott egy ügy, amelyben a célt és a megvalósítás módját illetően is mindenki egyetért. Ez a cél pedig, hogy a kicsi és vitáit nem katonai erővel, hanem békésen és jogszabályok alapján elintézni kívánó Magyarország számára lehetővé váljék a nemzetközi bírósághoz fordulás. A konstruktív e llenzék be is terjesztett egy javaslatot még 1991 októberében a Hágai Nemzetközi Bíróság kötelező joghatóságának elismeréséről. A javaslatot a Parlament bizottságai hat hónapig vitatták, módosító javaslat csak a beterjesztők részéről érkezett. A bizottsági ülésen a Kormány képviselője egyetértett a javaslattal. Mi lenne tehát annál egyszerűbb, mint ha ezt a javaslatot – melyben a cél és az eszköz tekintetében is teljes az egyetértés – tíz perc alatt elfogadnánk, mivel egyetértünk abban, hogy ez jó? És aztán visszatérnénk más fontos kérdések elrendezésére. Azt hiszem, ez lenne a normális menete a dolgoknak. Mi történik azonban ehelyett, tisztelt hölgyeim és uraim? Nem a már végigvitatott ellenzéki javaslat kerül a plénum elé, hanem a Kormány hathavi parlament i bizottsági tárgyalás után beterjeszti saját javaslatát ugyanebben a témában, lényegileg ugyanazzal a szöveggel, és ezzel arra akarja rávenni a Parlamentet, hogy felejtse el az ellenzéki javaslatot, és kezdje el ugyanazt még egyszer tárgyalni, időt, pénzt és képviselői energiát nem kímélve. Figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel a kérdéssel kormányzati képviselők is hónapokig foglalkoztak, sőt mi több, egyetértettek az előterjesztett állásponttal. Mi célt szolgálhat ez? Miért nem módosítja ezt a javaslatot a K ormány, ha nem ért egyet vele? Ha pedig – mint az a javaslatból és a bizottságban elhangzott nyilatkozatokból kiderül – teljes egészében egyetért, akkor miért nem fogadjuk el minden további nélkül az ellenzéki javaslatot, és lépünk tovább? Az, hogy ezt a k érdést most napirend előtt hozom szóba, az indokolja, hogy ezen a hétvégén kaptuk kézhez a Kormány imént említett, úgymond alternatív javaslatát. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt azonban nemcsak erről a javaslatról van szó, hanem egy elvi kérdésről is, és fe lszólalásomat ez motiválja. Ugyanis ha önök most amellett döntenek, hogy hathavi tárgyalás után most a Kormány javaslatát kezdjük el tárgyalni, akkor, hölgyeim és uraim, bebizonyítják, hogy minden ellenzéki munka, ami túlmegy a bírálaton, a kritikán, úgy, ahogy van, fölösleges. Hiszen önök többnyire nem hajlandók napirendre tűzni ellenzéki javaslatokat, az ellenzéki módosításokat nagyobbrészt leszavazzák, és a most már nem először megtárgyalt ellenzéki javaslatot is kerülő úton megcsáklyázzák. Bebizonyítják ezzel, hölgyeim és uraim, hogy ezzel a Kormánnyal sem ellenkezni, sem vele egyetérteni nem érdemes, mert ha a Kormány nem ért egyet egy javaslattal, akkor egy gombnyomással tünteti el a süllyesztőben; ha véletlenül azonban egyetért, akkor szégyelli beisme rni, hogy valami, ami a nemzetnek jó és hasznos, nem először neki jutott eszébe, és ügyrendi machinációkkal elsüllyeszti a javaslatot.
