Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 6. hétfő, a tavaszi ülésszak 20. napja - Az útalapról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DÉNES JÁNOS (független)
1315 valamelyik külföldi cég kocsijait, kis változtatással, persze, amelyeken a kamionok szállíthatók volnának már a Magyar Köztársaság déli határaitól Európába. Meg kellene próbálni. Azt gondolom, hogy jugoszláviai változások – mint mindannyian tudjuk – új határokat eredményezne k, az új határok soksok átkelést, vámokat, soksok sorbanállást a kamionok számára. Nyilvánvaló: minden kamionos, ha esze van, olyan utat választ, ahol hamarabb halad át. Erre nagy valószínűséggel egyetlen megoldás van: Magyarországon áthaladni. Nekünk ne m annyira érdekünk, hogy rajtunk áthaladjanak, mint azoknak, akik rajtunk át akarnak haladni. Meg kellene tehát próbálni az általuk befizetett összegekhez ragaszkodni és ezeket az összegeket arra fordítani, hogy útjaink javítása mellett a kombinált fuvaroz ást is előtérbe helyezzük. Benyújtottam egy javaslatot, és a javaslatot most módosítom, tehát amit benyújtottam, visszavontam, hiszen képviselőtársaim közül Varga Mihály és Békesi László is benyújtottak olyan javaslatokat, amelyek azt mondják, hogy ne '94től folyjon be az útalapba a belföldi és külföldi gépjárművek után beszedett adó, illetve vámnak a költségvetést illető 50, illetve 100%a, hanem már '93ban. Módosító javaslatomból ezért én az ilyen jellegű évszámot törlöm, viszont azt javaslom, hogy 1993tól – akár megszavazzák képviselőtársaim javaslatait, akár nem – , különítsen el az útalapban egy összeget a minisztérium ilyen jellegű célokra. Azt hiszem, ez az út járható. Járható, hiszen akkor nem várjuk ki, amíg útalapból közlekedési alap lesz, nem ke ll dohognom azért, mert a kezdeményezésünkre felemelt útvám nem lesz a környezetvédelemé, és a környezetvédelem érdekében felhasználható, ahogy eddig volt, és mégis, a dolgot sikerül megmenteni. Azt hiszem, ezzel segítek – megpróbálom. Úgy gondolom, hogy a befolyt összegből – tehát a költségvetést illető belföldi 50%ból és a külföldi 100%ból – legyen 20% elkülönítve. 20% elkülönítve olyan, útépítéssel kapcsolatos tevékenységre tehát, ami az útalaphoz illik, amely a környezetvédelmet szolgálja. Melyek ezek ? Ilyenek például az átrakók, ilyenek például a zajtól és bűztől védő falak az utak mentén, ilyen a környezetbarát burkolóanyag, ilyen a kerékpárút, ha úgy tetszik – és akkor ezt nem kell külön felírni – , a folyóhoz való csatlakozás, nemcsak a vasúthoz. Il yen dolgokat az útalap terhére építeni lehet úgy, hogy egyben környezetvédelmi beruházási célokat is szolgál. És akkor nincs akadálya – ahogy ez fordítva egy másik törvénynél már megtörtént – , hogy a befolyó öszeg, mondjuk, 20%a erejéig, amit javaslok, a környezetvédelmi tárca együttműködhessen a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárcával ennek a kérdésnek a megoldásában. Azt gondolom, sokan időnként azzal vádolhatnák Siklós miniszter urat, hogy szegény ember, mert a legnagyobb, legerősebb lobbyk nála van nak, és hogy nehéz lehet velük megküzdeni. Óriási lobbyk működnek a vízügy területén, óriási lobbyk működnek a levegőben és a levegőt kiszolgáló földön, és lobbyk működnek, amelyeket úgy hívnak egyesek, hogy "betonlobbyk", amelyek az útépítést és más hason ló létesítményeket tartanak fontosnak, hiszen abból élnek. Azt gondolom, hogy ha az útalapnak legalább egy töredékében sikerül megoldani azt, hogy két minisztérium – a környezet védelmét szolgáló minisztérium és a közlekedési hálózatot építő minisztérium e gyüttműködjön, és úgy fejlessze útjainkat és közlekedési hálózatunkat, akkor az a környezetvédelmet is szolgálja, akkor az útalapot így be lehet vezetni. Gondolom, hogy ebben javaslatom egyben segítséget is nyújt a minisztériumoknak abban, hogy a betonlobb yt egy kicsit felrobbantsák, és környezetbarátabbá tegyék. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Fekete Pál képviselő úr. Tévedés? (Igen.) Ebben az esetben megadom a szót Dénes János független képviselő úrnak. Fe lszólaló: Dénes János (független) DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Végső soron Ráday Mihály képviselő úr inspirált arra, hogy felszólaljak. Inspirált azzal az ívvel, amit a római útépítéstől napjainkig húzott. A magam részéről