Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 30. hétfő, a tavaszi ülésszak 18. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat, valamint az állam vállalko... - ELNÖK (Szabad György): - PALOTÁS JÁNOS (független)
1171 nagyon sokan azért ábrándulnak ki befektetőként itthon és külföldön a magyar privatizációból, mert nem olcsó dolog kezdeményezni, feltárni, auditálni, átvilágítani egy egységet, amit meg akarok vásárolni, majd amikor leteszem az ajánlatot, ami már korrekt, ami már összeget tartalmaz, ami a könyv szerinti értéket jelentős mértékben meghaladja, akkor mind politikai nyilatkozatoknak, mind pedig elsősorban annak a válasznak vagyok kitéve, hogy igen, elvben lehetne, de a gyakorlatban, mint tulaj donos, ezt a konkrét dolgot nem akarom eladni. Ez nagyon kockázatos, ez túl sok pénzbe kerül. Ebből a megközelítésből én örülhetnék a jelenlegi előterjesztésnek, hiszen egy valamit, egy máig rendkívüli módon hiányzó kategóriát be akar vezetni. Bevezetni az t, hogy mi az, amit el akarok adni, és mi az, amit tartósan állami tulajdonban gondolok tartani. Ez a befektetőnek, a privatizációban alanyként jelentkezőnek egy rendkívül hányzó információ, mert ne kezdjünk neki annak, ne fektessünk bele energiát, ne grün doljunk hozzá tőkét ahhoz, amit a tulajdonosa – jelen esetben az állam – nem kíván eladni. Ezért ennek a kategóriának a létrejötte hiányt pótol. Én úgy gondolom, hogy ezért az előterjesztésnek ezt a szándékát megkérdőjelezni nem szabadna. Ami azonban rendk ívüli módon zavar, az az, hogy a lényeget nem a parlamenti mechanizmusra, nem a parlamenti döntésre helyezi, a lényeget, hogy mit teszek, melyik skatulyába – tehát az azonnal privatizálandóba, a középtávon, a rövidtávon privatizálandóba – , vagy mit oda, am it tartósan állami tulajdonban képzelek el, azt meg kell mondanom, hogy a témához képest, az ebben rejlő felelősséghez és lehetőséghez képest egy rendkívül alacsony szintű jogszabályba helyezi. Rendkívül alacsony szintűbe, mert nem ott kell eldönteni, hogy milyen legyen a társadalom tulajdonszerkezete a közeljövőben és a jövőben. Éppen ezért e kategóriák elfogadása támogatandó. De úgy gondolom, hogy parlamenti jóváhagyás kéne azon fő normatív paraméterek elfogadásának, amik meghatározzák, hogy melyik kategó riába mi kerül be. Én úgy gondolom, hogy rendkívül veszélyes volna megtartani azt a jelenlegi helyzetet, ahol a mindmáig egyetlen, itt a Parlamentben megvitatott és előterjesztett előprivatizációs törvényünkben olyan ötlet látott napvilágot – ami természet esen nem talált fogadókészségre a gazdaságban – , hogy privatizálni mit akarok? Hát a boltok bérleti jogát. Ez ötletnek nagyon jó, körülbelül azonos szakmai súlyú, mint a súlyadó, de úgy gondolom, hogy ehelyett most már érdemi lépéseket kéne tennünk, és a b olt bérleti joga mint fogalom, ki kellene, hogy kerüljön a rendszerből, és tudnunk kellene, hogy mi az, amit ténylegesen a privatizációban fenn kívánunk tartani; sőt sokkal egyszerűbb lenne, és a Parlament előtt elégséges keret lenne, ha azt mondanánk meg, hogy mi az, aminek a privatizációjához nincs társadalmi többség, tehát mi az, amit meg akarok tartani. Én tudniillik őszintén remélem, hogy ez az, amiből csak néhány darab van. Tehát nagyon leegyszerűsítenénk a kodifikálást, hogyha azt mondanánk, hogy ezt a néhányat – és gondolom, hogy valóban néhányat kéne itt felsorolni – fogalmaznánk meg. Én nem akarok számháborúba bocsátkozni, amikor elhangzik itt az előterjesztésben, hogy ezért úgy gondoljuk, és valami olyan koncepció kerül majd a Ház elé, hogy ez oly an 35 – 40%nál nem lesz több, vagy valami ilyen nagyságrend, és akkor beszélünk arról, hogy a könyv szerinti érték 40%a, ha jól válogatom ki, akkor a privatizációs értéknek akár a 80%a is lehet. Én azt hiszem, hogy nem ezt kell megcélozni. A magyar gazdas ág nem célozhatja meg a háború utáni Európát. Nem célozhatja meg azt a tulajdonszerkezetet, amikor az infrastruktúra azért került számos országban az állam tulajdonába – az elosztórendszer, a pénzintézetek – , mert hidegháborúra készültek. Nem lehet azt mon dani, hogy ezeket még nem privatizálták mind NyugatEurópában, mert nincs olyan ország, ahol nem privatizációs program tárgya az összes infrastruktúra. Beleértve a felemlített Franciaországot, vagy Ausztriát, vagy bárhol mást. Nem hiszem, hogy a legrosszab b tulajdonszerkezetű nyugateurópai gazdasági példákat kellene megcéloznunk. Kérem, ha javasolnom kell modellt, vagy ha javasolnom lehetne, én Hollandiát javasolnám a tisztelt Háznak, ahol ez 3%. Azaz a gazdaságban lévő állami vagyon nem haladja meg a 3%o t. És talán képviselőtársaim is csodálkoznak, én is csodálkoztam egy pillanatig hollandiai tárgyalásaimkor,
