Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 29. vasárnap, a téli rendkívüli ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
818 vagyis országos méretekben marad 43, azaz azt mondhatjuk, hogy m inden egyes köztársasági megbízotti hivatalban dolgozó hivatalnokra nagyjából egy hatáskör jutna. De a dolog nem ennyire egyszerű. Először azért nem ilyen egyszerű, mert van néhány hatáskör, amelyet csak maga a köztársasági megbízott gyakorolhat, tehát nem háríthatja át a maga hivatalnokaira, ráadásul ezek a hatáskörök – összesen négy darab ilyen van, ezek – tulajdonképpen a hivatal önépítését szolgálják és olyan jellegűek, mint például, hogy a köztársasági megbízott kinevezi a hivatala dolgozóit, megállapí tja a hivatal belső szervezetét és működésének szabályait, területi hivatalt hoz létre a régión belül megyénként, kinevezi a hivatalvezetőt és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat, tehát itt még szó sincs azokról a feladatokról, amelyeket ezeknek a hiv ataloknak államigazgatási funkciójukból adódóan, illetve mint szolgáltató intézményeknek a társadalom felé el kell látniuk. Vannak azután további, még át nem ruházható hatáskörök, hatás- és feladatkörök, illetve van számos olyan feladat- és hatáskör ebben a bizonyos 43ban, amelynek a teljesítésére vagy a betöltésére csak nagyon ritkán van lehetőség. Ilyenek például a helyi választásokkal kapcsolatos köztársasági megbízotti feladatkörök, hiszen helyi, helyhatósági választásokra – mint tudjuk – négyévenként kerül sor, és a két választás – a két nagy választás – időpontja között legfeljebb néhány időközi választásra kerül sor. Nem mondhatnánk, hogy ezek száma rendszeres feladatot adna bármely hivatalnoknak. Vannak aztán még további hivatalépítési hatáskörök, m int például a centrális alárendeltségű államigazgatási szervekkel kapcsolatos feladat- és hatáskörök, mint például az, hogy előzetes véleményt nyilvánít a köztársasági megbízott működési területén a centrális alárendeltségű államigazgatási szerv illetékess égi területének kijelölése előtt. Hát ha félhetünk is attól, hogy a kormányzat egyre több és több centrális alárendeltségű szervet kíván létrehozni, azért azt gondoljuk, ez sem jelent rendszeres és gyakori feladatot. Mint ahogy azt is gondoljuk, hogy az a feladatkör, amely úgy van meghatározva, hogy előzetes véleményt nyilvánít működési területén a centrális alárendeltségű államigazgatási szerv vezetőjének kinevezése előtt, szintén nem kell hogy túlságosan sokszor gyakorlódjék. (Bekiabálás: Tárgyra!) Én azt gondolom, teljesen a tárgyról beszélek, azt próbálom indokolni, hogy miért nincs szükség ekkora hivatalokra, ilyen hivatali apparátusra a köztársasági megbízottak mellett. További ritkán használt feladatköre a köztársasági megbízottnak, illetve hivatalána k az, hogy az önkormányzatok közötti vita esetén kijelöli a körjegyzőség székhelyét. Nyilván az önkormányzatok létrejöttének időpontjában akadhattak vitás esetek és még utána is egy darabig, de ezek a vitás esetek mára eldőltek és valószínűleg hosszúhossz ú ideig ennek a feladatkörnek a gyakorlására sem lesz semmi szükség. Vannak aztán a bányakárokhoz kapcsolódó, kártalanítással összefüggő feladatok. Ezek gyakorlására sem hiszem, hogy túlságosan sűrűn lenne szükség. Hasonlóan ítélhető meg a köztársasági meg bízotti hivataloknak az elemi csapásokkal, hóakadályokkal kapcsolatos elhárítási, irányítói feladatköre, hiszen ezek természetéből, jellegéből adódik, hogy viszonylag ritkán fordulnak elő. Talán valamivel több feladatuk van a köztársasági megbízotti hivata loknak az anyakönyvezéssel, de végül is itt is csak ellenőrző, felügyelő, illetve elrendelő hatás- és feladatkörük van, tehát olyan nagyon sok feladatot ez sem ad. Marad lényegében két fontosabb és viszonylag sok munkát adó feladat- és hatáskör, ez a másod fokú hatósági hatáskör egyfelől, másrészt a törvényességi felügyelet. De ha figyelembe vesszük, hogy a megyénkénti 43as létszám olyan területeken, ahol a települések nagysága a településszerkezet miatt viszonylag nagy, lehetőséget ad arra, hogy szinte min den egyes vagy legfeljeb egykét önkormányzat mellé egy ilyen hivatalnokot rendelhetünk, és még azokon a területeken is, ahol aprófalvas települések vannak, tehát ahol a településszerkezet aprófalvas, ott is