Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 29. vasárnap, a téli rendkívüli ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
679 elszólást. Én úgy gondolom, hogy nem á rt, ha most fölfedezzük, hogy a kultúrát becsülni kell, és ebben nem árt, ha most fölfedezzük, az oktatást is becsülni kell, tehát nem kell ehhez sokezer év. A másik, amit szeretnék megjegyzeni, itt több képviselőtársam is mondta, hogy amikor én a dobozgyá rtásról beszéltem – és ez kapcsolódik az oktatáshoz – , azt mondtam, hogy hatékony oktatás nélkül dobozgyártó országgá válunk, akkor fölhozta ragyogó példaként, hogy no lám, nálunk milyen ragyogó beruházások is vannak, például itt van ez az autósberuházás, ez nem dobozgyártás lesz. Úgy látszik félreértettek képviselőtársaim, én azt is dobozgyártásnak tartom – nem azért, mert karosszériát gyártanak – , ott is megjegyeztem, hogy képletesen értettem a dobozgyártást, a motorgyártás is ezek körébe tartozik. Arra a kartam csak utalni, amit a volt KGSTországokban, illetve délamerikai, középamerikai országokban lehet tapasztalni, bevezetnek egy fejlett technológiát, és az úgy marad. Pont erről van szó! A Dacia ma is ugyanaz a Dacia, amelyik ezelőtt a fene tudja hány évvel volt, legfeljebb néhány kis vackot megváloztattak rajta, ugyanaz a Polski Fiat és így tovább, sorolhatnám. Ha Magyarország az oktatás területén nem lép előre, akkor képtelen létrehozni egy olyan teamet, amelyik egy ilyen projekt felvállalására képes lenne. Ebbe a projektbe ugyanis mindenféle szakembernek lennie kell, a pszichológustól kezdve az ergonómusig, a mérnöktől kezdve a számítógépszakemberig mindennek, s nem elég, ha ezek mennyiségileg megvannak, ezeknek együtt is kell dolgozni. Magyarország ma erre – véleményem szerint – képtelen, és ha az oktatásra nem fordítunk megfelelő hangsúlyt, akkor képtelen is lesz a közeljövőben. Így pedig nem hiszem, hogy föl lehet zárkózni Európához. Európához csatlakozhatunk, mint csatlakozik Törökország, de mi s zerintem, nem ezt szeretnénk megcélozni. Ez volt az egyik általános megjegyzés, amit el akartam mondani ehhez a héthez. A másik… (Közbeszólás: Ez részletes vita.) Igen, ez részletes vita, a hét módosító indítványhoz tartozik pontosan. Ha óhajtja miniszter úr, akkor még részletesebben is beszélhetek róla, de én azt hiszem, ezzel időt takarítok meg, ha globálisan mondom. (Közbeszólás: Gyorsabban!) Ha ennél gyorsabban beszélek, akkor az még érthetetlenebb lesz az ön számára, aki egyébként sem figyel ide. (Derü ltség.) A másik megjegyzésem tehát az, hogy csillogó célként jelölték meg előttünk – fejlesztési programként vagy fejlesztési program helyett – például a világkiállítást. Én azt hiszem, hogy ezzel a társadalommal tényleg el lehetne fogadtani fejlesztési cé lkitűzéseket is, amelyekért ennek a társadalomnak áldozatot kellene hozni. Egyik ilyen például maga az oktatás, amelyik a tudásnak a fejlesztését célozza meg. Véleményem szerint másik ilyen lenne az érdek megcélzása, amit a privatizáció fed le. A harmadik pedig az adat- és anyagmozgatásnak a megcélzása, amit igazán fejleszteni kellene, ez pedig az infrastruktúra fejlesztése. Ilyen módon kapcsolódik a módosító indítványaimhoz, amit mondani akartam. Szeretnék megjegyzeni még egyet ehhez a hét módosító indítvá nyhoz – ez a harmadik megjegyzésem – , ez pedig az, hogy engem zavar az a preferencia, amit az oktatásnál tapasztalok. Ha megnézzük a IV. kötetet – ott is ugyanezt ismétlik, elnök úr, úgyhogy azért kell hivatkoznom erre – , ott ki lehetne számolni, hogy péld ául a szakközépiskoláknál 16,7%os fejlesztésről van szó, míg a gimnáziumi oktatásnál 11,4%os fejlesztési előirányzatról van szó. Tévedés ne essék, nem sokallom a 16,7%os szakközépiskolai fejlesztést, borzasztó kevésnek tartom. Én most a viszonyokról sze retnék beszélni, arról, hogy ma is az látszik még, hogy munkáshatalom lévén, nekünk azokat az iskolákat kell inkább fejlesztenünk, amelyek ahhoz közelebb állnak. Én legalább is ezt tapasztalom. Ha megkérdezzük a felsőoktatási intézményeket, hogy mely iskol ákból lehet leghatékonyabban – csúnyán mondom – fölhasználni az emberanyagot, akkor azt fogják mondani, hogy például a gimnáziumokból lehet ezt megtenni. És ha azt nézzük, hogy hol a legolcsóbb a középfokú oktatás, akkor is azt kell mondanom, hogy a gimnáz iumokban a legolcsóbb a középfokú oktatás. Számomra tehát érthetetlen ez az antipreferencia, ami a gimnáziumokkal szemben megmutatkozik. Ugyanakkor adatként azt is el szeretném önöknek mondani, hogy a fizetési szintek is mutatják ezt az antipreferenciát. M íg a szakközépiskolákban a fizetések 22 ezer forintosak – átlagfizetésekről van
