Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 23. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 5. napja - A gépjárműadóról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - BECKER PÁL, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
403 benyújtott néhány ezer módosító indítványb an. Kérem, hogy inkább rövidítsük le, ha lehetséges, a szavazáskor azt a 10 vagy 15 másodpercet, ellenben nagy odafigyeléssel és a tömör lényegnek a minden alkalommal való hangsúlyozásával szavazzunk, mert rendkívül fontos jogszabályok vannak előttünk. Ezt a segítséget kérném. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Hadd jelezzem, hogy eddig, jegyzőkönyvileg ellenőrizhetően, tudtommal egyetlen esetben sem mulasztottam el ennek a lényegnek a jelzését. Amennyiben ez mégis megtörtént volna valamelyik szavazás nál valakinél, akkor a figyelmeztetés indokolt, s arra törekszünk, hogy ezt a segítséget is megadjuk. Egyébként nem kell a sok száz vagy több ezer jelentésből kikeresni, hiszen a szavazásnál mindig az érdekelt bizottságok együttes jelentése áll a képviselő k rendelkezésére. Ennek ellenére Palotás János kívánságának teljesítését nagymértékben helyeslem. Békesi László is ügyrendi vonatkozású felszólalást kíván tenni. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Békesi László (MSZP) BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, E lnök Úr. Szavazás előtt kértem szót; röviden, ügyrendi kérdésben. 3462es szám alatt 10 módosító indítványt nyújtottunk be a frakció nevében a gépjárműadóról szóló törvényjavaslathoz azzal a szándékkal, hogy kísérletet tegyünk ennek az alapvetően rossz kon strukciónak a javítására. A módosító indítványok érdemi részének túlnyomó többségét a bizottságok elvetették. Így nincs arra esély, hogy képesek legyünk a törvényjavaslat végső minőségét és tartalmát befolyásolni. Ezért valamennyi módosító indítványunkat, amelyek 3462es számon kerültek benyújtásra, és a nevemen futnak az együttes jelentésben, visszavonjuk. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Jól értettem tehát, hogy a Békesi László nevén futó valamennyi javaslatot visszavonta? (Dr. Békesi Lá szló: Igen.) Köszönöm szépen. Igyekszünk tekintetbe venni. Szalay Gábor, igen, tessék parancsolni. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Szalay Gábor (SZDSZ) SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az ember átlapozza az együttes jel entést, óhatatlanul az az érzése támad, hogy a pénzügyi tárca a tisztelt bizottságok kezébe adta a díszkardot, és azok a harakirit végrehajtották. Gyakorlatilag egyetlen lényeges módosító indítványt egyetlen bizottság nem támogat, így jelezni szeretném Bék esi képviselőtársamhoz hasonlóan, hogy az általam beadott összes módosító indítványt ezúttal visszavonom. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Becker Pál is ügyrendi vonatkozású … Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Becker Pál (MDF) BECKER PÁ L, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Szeretném bejelenteni, hogy az együttes jelentés 29. és 36. pontjában szereplő módosító indítványomat visszavontam. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem arra önöket, hogy a pénzügyminiszter úr jelezte: a határozathozatal előtt kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. Miniszter urat illeti a szó. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válaszadása KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Ti sztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Érthető és a várakozásunknak megfelelő volt az a heves, szenvedélyes, az indolens kitételeket sem mellőző vita,