Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 23. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 5. napja - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
396 Mindezek tükrében kétséges, hogy a Kormánynak adott bianco felhatalmazás alkotmányossági szempontból védh etőe. Igaz ugyan, hogy a felhatalmazás végső soron csak a vagyonbevallás időpontjának a meghatározására szól, de egy alapjog korlátozásának a hatálybaléptetése is formailag a korlátozás része, így arra felhatalmazást törvény a Kormánynak nem adhat. A java slat 20. §a az adózás rendjéről szóló törvény 48. §át új (3) bekezdéssel kívánja kiegészíteni, amelynek értelmében az adóhatóság a 46. § rendelkezéseitől eltérően jogosult az adócsalás bűntettét megállapító jogerős bírósági ítéletben foglaltak közzététel ére. A magam részéről nem vonom kétségbe a szóban forgó törvényhelyhez fűzött miniszteri indoklás igazát, amellyel legitimálni kívánja a javaslatát, amely így szól: "A nyilvánosság alkalmas eszköz lehet a további jogsértések megelőzésére is." Ugyanakkor ha ngot kell adjak fenntartásaimnak is. Nevezetesen: a büntető eljárásban az adóhatóság az állam képviseletében mint sértett fél szerepel, a jogerős ítélet közzététele, tehát nagy nyilvánosság elé való tárása viszont nem szigorú dogmatikai, hanem tágabb, szoc iológiai értelemben az ítéletben kiszabotthoz képest további többletszankció, büntetés. A javaslat tehát a sértettet kívánja felruházni azzal a joggal, hogy az eljárás terheltjét újabb, a büntetőítéletben kiszabotthoz képest több hátrányos jogkövetkezménny el sújtsa. Ráadásul az adóhatóságnak korlátlan diszkrecionális, mérlegelési jogköre lenne, az ítéletet ugyanis csak jogosult, de nem köteles közzétenni. Az ilyen eljárások neve röviden önbíráskodás. Aggályosnak tartjuk továbbá a törvényjavaslat 18. §ának azt a módosító rendelkezését, amely szerint – idézem – : "Nem terjed ki a titoktartási kötelezettség a bárki számára hozzáférhető állami vagy önkormányzati nyilvántartásból is megismerhető adatra." Nem világos, hogy miért kell az adóhatóság titoktartási köt elezettségét ilyen módon feloldani. Az adóhatóság alkalmazottja vagy volt alkalmazottja az állami vagy önkormányzati nyilvántartásból is megismerhető adatokat a hivatali tevékenysége során tudomására jutott egyéb adatok birtokában, azokkal összekapcsolva m ásképp és esetleg más célra tudja felhasználni, mint az a személy, aki kizárólag a nyilvános állami vagy önkormányzati nyilvántartásba tekint be. Ilyen okokból, a javaslat indoklásával ellentétben – 10. oldal – nem tekintem a hatályos szabályban lévő tilal mat feleslegesnek. Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti frakciója mintegy húsz módosító indítványt nyújtott be ehhez a törvényjavaslathoz, hogy annak alkotmányellenes, értelmetlen, néha kifejezetten a mindennapi életet nehezíteni szándékozó részeit kiküszöböl jük. Sajnos a bizottsági tárgyalásokon kormánypárti képviselőtársaimnak nemcsak az kerülte el a figyelmét, hogy ezek a jogszabályok rövidesen rájuk is vonatkoznak, hanem az a körülmény is, hogy az orwelli Nagy Testvér képét magára öltő adóhivatal választói k mindennapjait is meg fogja keseríteni. A szavazáskor, kérem, erre is gondoljanak! Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Szigethy István a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Szigethy István (SZDSZ) SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először ennek a törvénynek a jelentőségéről szeretnék néhány szót mondani, azzal összefüggésben, hogy ennek a törvénynek a megvitatása milyen eszközökkel történt, amelyek ennek a vitának a komolyságát kérdőjelezik meg időnként. A jelentőségéről csak annyit, hogy tegnap az alkotmányügyi bizottság vitájában megkérdeztem a Pénzügyminisztérium egyik jelen lévő képviselőjét, hogy hozzávetőlegesen hány embert érint ez a jogszabály. És azt a választ kaptam, hogy a vagyonnyilatkozattételi kötelezettség testvérek között 34 millió emberre hathat ki. Kérem, hogy képviselőtársaim azzal a felelősséggel figyeljék ezt a vitát, hogy ennyi embert érintő kérdésről döntünk – méghozzá nagyon húsba vágóan érintő kérdésről döntünk.