Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 20. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 12. napja - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
1213 Ennyit szerettem volna az országgyűlési határozat és a törvényjavaslat egymásnak való megfeleléséről némileg formáli san mondani, és megállapítom ennek végeztével azt, hogy a törvényjavaslat ezeket a formai előírásokat kimeríti. Szeretnék külön foglalkozni egy nagyon kiemelkedő problémakörrel, amely a bizottsági vita kapcsán és részben a tömegkommunikációban is előtérbe került, és nem véletlenül, hiszen rendkívül fontos a törvénymódosítás kapcsán. Nevezetesen arról a problémakörről van szó, hogy kik tekinthetők biztosítottnak. Valójában ennek a törvénymódosításnak az ezzel foglalkozó része az alapprobléma, és egy rendkívü l fontos problémakör. A nyugdíjbiztosítás vonatkozásában különösebb probléma nincsen, hiszen a nyugdíjbiztosításban a nyugdíjak folyósítását helyesen kizárólag járulékfizetés alapozhatja meg, s a törvényjavaslat ezt biztosítja is. Problematikusabb az egész ségbiztosítás területe. Azért, mert az egészségbiztosításra vonatkozó régebbi jogszabályok – nevezhetjük így, nagyvonalúan bár, de nem haszontalan módon – a következőképp rendelkeztek az egészségbiztosításról. Idézném az 1972. évi II. törvényt, az egészség ügyről szóló törvényt, annak 25. §át, amely deklarálja, hogy "Az állampolgárok a gyógyítómegelőző ellátás keretében ingyen jogosultak orvosi vizsgálatra, szülészeti ellátásra és mentőszállításra." Nyilvánvaló, hogy ez az akkori egészségügyi törvény bizon yos vonatkozásokban előrelépést jelentett, hiszen egyfajta biztonságot nyújtott a polgárok számára az egészségügyi ellátás tekintetében. Ugyanakkor nem kerülhető meg az a minősítés, hogy itt ez a törvény egy olyan állampolgári jogot és ellátásra való jogot deklarál, amely végső soron az egészségügyben az érdekeltségi viszonyokat teljes mértékben tisztázatlanná varázsolta, tehát tisztázatlan viszonyok előállására inspirálta az egészségügyet. Az ingyenességnek inkább csak mítosza alakult ki, mint valóságos in gyenesség, hiszen előállt valami olyan dinamika az egészségügyben, hogy "Tudom, hogy tudod, hogy tudom…" – itt a hálapénzre és egyéb státuszszimbólumok működésére utalhatnék. Másrészt pedig az állami költségvetés és a tbalap közötti átjárhatóság az utóbbi t több alkalommal kiszolgáltatottá tette a költségvetés kapcsán. Az országgyűlési határozat ezt a kérdést mindenesetre véleményem szerint a szükséges szociális érzékenységgel kezelte akkor, amikor az 1972es egészségügyi törvény megfogalmazásában azért jel enlévő pozitív elemeket igyekezte megtartani. Az országgyűlési határozat a szociális biztonság legátfogóbb intézményeként a jövőben is az állam által garantált, a lakosság lehető legszélesebb körére kiterjedő kötelező társadalombiztosítást deklarálta. Mikö zben a társadalombiztosítás biztosítási alapokra helyezését is jelzi, és követelményként minősíti, ilyen módon elmondhatjuk, hogy itt az egészségügyi ellátás állampolgári jogosultságát egyfajta egészségügyi biztosításhoz való jogosultságnak kell felváltani a. Az részesüljön az egészségügyi ellátásból, aki biztosított. Ez természetesen egy biztosítási alapon álló társadalombiztosítás esetében feltétlenül kívánatos szempont. Az más kérdés, hogy ki tekinthető biztosítottnak, hiszen a társadalomnak van egy olyan rétege – és nem elhanyagolható rétege – , amely nem képes önmagáért jótállni, nem képes járulékot fizetni, illetve egyetlen szervezet sem, társaság vagy valamilyen gazdasági csoport, vagy magánszemély, vállalkozó sem áll érte jót, nem fizet helyette járulé kot. Ezekben az esetekben a bizottságunk szerint az állami költségvetésnek kötelezettsége, hogy biztosítottá avassa ezeket a személyeket, és helyettük a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási járulékot fizesse. Tehát ez az új modell, amelynek itt meg k ell jelennie, véleményem szerint egy középutas – és itt most nem a bizottság véleményét tolmácsolom, ez egy közbeszúrt mondat – megoldást kell képviselnie a különböző szélsőséges irányzatok között. A javaslatban ez a törekvés megvan egy kiegyensúlyozott ir ányban, azonban nem tűnik ez a megoldás optimálisnak. A törvényjavaslat felsorolja mindazoknak a körét, akik biztosítottnak tekinthetők az egészségbiztosítás értelmében, de mint minden felsorolás, ez a felsorolás sem tekinthető teljesnek. Több olyan társad almi csoport, illetve ilyen csoportba tartozó élethelyzetű egyén példája hozható, aki ha a jelenlegi javaslatot változtatás nélkül fogadnánk el, akkor egész
