Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 20. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 12. napja - A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetőleg a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
1201 Összefog lalva: egy évvel ezelőtt azért kritizáltuk a népjóléti kormányzatot, hogy nincs koncepciója, továbbá, hogy a javaslatai elkészítésébe nem vonja be az egészségügy többi szereplőjének képviselőit. Azaz nemcsak a "mit", hanem a "hogyan" is alapvető kérdés. Az elmúlt egy év bizonyította, hogy aggodalmunk jogos volt: a népjóléti kormányzat koncepciótlan, nem képes megfogalmazni a lehetséges alternatívákat, s láthatólag nem képes az egészségügyi rendszer átalakítási folyamatának megfelelő menedzselésére. Az árát ennek a járulékfizetők, a páciensek, az egészségügyi dolgozók fizetik meg. Sajnos, hasonló év elé nézünk. Mindezek az egy évvel ezelőtt elhangozott gondolatok ma ugyanúgy aktuálisak, mint akkor. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad G yörgy) : Köszönöm. Szólásra következik Mezey Károly, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Mezey Károly (MDF) MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítás 1992. évi költségvetéséről szóló törvény vit ája teljes mértékben igazolta, hogy minden ország életében létfontosságú nagy elosztási rendszer nálunk az összeomlás szélére került. Mert mi másnak nevezhetném azt, hogy az idei 14,4 milliárd forintos mérleghiány jövőre 2025 milliárd, de egyesek szerint akár 3040 milliárd is lesz, aminek fedezete csak nagyon súlyos lépésekkel oldható meg. Nevezheteme másként a jelenlegi helyzetet, amikor a megoldás alternatívái – a kényszerből bevezetett betegszabadság, stb. – súlyosan terhelik a munkaadókat, éppen egy olyan periódusban, amikor terheik enélkül is túl nagyok. Vagy a járulék további emelése, ami növeli az eddig is példátlanul magas magyarországi társadalombiztosítási járulékszintet. Vagy a társadalombiztosítási szolgáltatások profiltisztítása, amit viszont a költségvetés nem bír el. Vagy a társadalombiztosítási szolgáltatások szűkítése, ami egyébként is minimális takaréklángon ég. Egyik sem jó megoldás, kedves képviselőtársaim, és nekünk mégis ezekkel az eszközökkel, esetleg azok kombinációjával kell megold ani a feladatot, aminek a lényege az, hogy mindenáron őrizzük meg a nyugdíjak értékállóságát, legalább a nettó átlagbérekkel párhuzamosan, másodjára pedig ne omoljon össze az egészségügyi ellátás. Kis Gyula bizottsági elnök úr, amikor a társadalombiztosítá s szomorú helyzetének okait elemezte, 1989ig nyúlt vissza, amikor létrejött a társadalombiztosítási alap, amelyik végül is csak pici, bátortalan lépés volt ahhoz, hogy elvi eltérést mutasson a kommunista, koncentrált államkasszához csapott, nem biztosítás i elven működő úgynevezett társadalombiztosítási rendszertől. Természetes, hogy összességében a régi struktúra érintetlenül hagyása mellett eredményt nem hozhatott. Én sem akarok múltba nyúló elemzést végezni, de mondandóm alátámasztására ki kell emelnem, hogy az úgyszólván napi bevételekből fizető társadalombiztosítás nem rendelkezik tartalékalappal. Ennek képzése fel sem merült azokban, akik az emberek nyugdíjra és betegség esetére befizetett pénzét belekavarták a nagy kalapba, ahol aztán két kézzel szórt ák Sztálinvárostól Bős – Nagymarosig. A társadalombiztosítási alapról szóló 1988. évi törvény ugyan rendelkezik tartalékalap képzéséről, de az akkor már bekövetkező gazdasági összeomlás miatt a tűzoltásra felhasznált pénz elfolyt. Tisztelt Országgyűlés! A ki múlt rendszer ránk hagyott öröksége azzal a tanulsággal jár számunkra, hogy tartalékalap nélkül társadalombiztosítási rendszer biztonsággal nem működtethető. Tartalék képzésére pedig legbiztonságosabb eszköz a működő tulajdon. Nyugodtan mondhatom, hogy míg a szocialista gazdaság összeomlásának fő oka az alacsony hatásfokú állami tulajdon volt, a társadalombiztosítás csődjének egyik fontos tényezője a tulajdon hiánya. Mondandóm lényege az – csatlakozva Kis Gyula elnök úr hasonló tartalmú felvetéséhez – , hogy haladéktalanul hozzá kell fognunk a társadalombiztosítási alapok vagyonnal történő ellátásához. Ez a lépés – egyetértve Surján miniszter úr hasonló véleményével – jövő évi gondjainkat nem oldja meg,
