Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 29. kedd, az őszi ülésszak 18. napja - A Magyar Köztársaság büntető törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
1141 Hadd ne hivatkozzam olyanokra, hogy az igazolási eljárás néha a közigazgatásnál úgy zajlo tt, hogy az emeletről kidobálták a tisztviselőket és szörnyethaltak. Hadd ne hivatkozzam arra, hogy annak az igazoló eljárásnak mi volt a következménye. Tehát teljesen s történelmileg, politikailag, etikai szempontból helytelennek, jogtalannak, igazságtala nnak tartom, hogy 45 utáni felülvizsgálatokat ennek a törvénynek a szellemével és szándékával hasonlítsuk össze. Ugyanakkor egykét kérdésre még hadd reagáljak. Nem a bosszúállás vezet senkit. Halda Alíz foglalkozott azzal, hogy nem lenne jó, ha ez a társa dalom most a bosszú állapotába kerülne és bosszúért lihegne. Ez a társadalom úgy indult el, és másfél évig nagy türelemmel várta, hogy a bűnösök egy kis önkéntes bűntudattal háttérbe húzódnak, visszavonulnak. (Közbeszólás: Így van.) Ehelyett ennek a társad alomnak a másfél éves türelmét, a társadalom és a rendszer gyengeségének minősítették, és a régi bűnösök ma már elszemtelenedett új bűnösökké válnak lassan. (Taps a kormánypárt padsoraiban.) Az önkéntes bűnbánat valami felemlekedettséget igényel. Engedjék meg, hogy hivatkozzam arra, hogy nem követték el maguk a bűnt, de a német állam hivatalos emberei, ha olyan államokban tesznek látogatást, ahol a holocaustnak áldozatai vannak, elmennek, és megkoszorúzzák egy bűnbánattal és egy bocsánatkérő szándékkal ezek et az emlékműveket. Láttunke ilyen embereket a 301. parcella környékén valami bűnbánatot mutatni? (Taps a kormánypártok soraiban.) És ami a statisztikát és a Gallup Intézetet illeti, nem tudom, hogy hány százalék ért egyet ezzel, de furcsa dolog lenne, ha egy faluban mondjuk a Kovács Jánost kifosztják, és a falu szavazna arról, hogy a rablót bíróság elé állítsáke, vagy sem. Ha valakinek joga van lemondani az igazságtételről, az az ember, akit igazságtalanság ért. Ha ebben az országban elítéltek, meghurcol tak, tönkretettek egymillió embert, az ő jogáról ne mondjon le a másik kilencmillió. Tehát itt nem társadalmi közvéleménykutatási eredmény kell, hanem a társadalomnak egy jogos igénye, még ha ez egy kisebb részt érintő jogos igénye is, hogy kapjon igazság ot azokért a hibákért, bűnökért, amiket velük szemben elkövettek. Én ebből a szempontból tisztességes szándékúnak, méltányosnak és a történelmi igazságot szolgálónak tartom, ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps középen és a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Már csak a kétpercesek következnek. Megadom a szót Fodor András Attila képviselő úrnak. Felszólaló: Dr. Fodor András Attila (MDF) FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meglehetősen régen beszélt már Gál Zoltán képviselő úr, az ő felszólalására szerettem volna reagálni. Azóta Halda Alíz képviselőnő is utalt ugyanarra, amiért Gál Zoltán képviselő úr felszólalása után szerettem volna szólni, ezért nemcsak kettőjükhöz, hanem mindazokhoz, akik kétségbe vonják, hogy itt a nép, vagy a társadalom, vagy az emberek, ahogy egy másik törvényjavaslat vitájában a Fidesz ifjú szónoka arrogánsan idetette a Parlament elé ezt a véleményét, mindazoknak szeretném címezni a mostani felszólalásomat. Nem mi kezd tük a nép nevében követelni ezeknek az igazságtételeknek az ügyét. 1956ban több százezren elkövették ezt, igaz, nem itt a Parlamentben, hanem az utcán. Szeretném azoknak, akik erről nem tudnak, mert esetleg az életkoruk miatt, ami nem bűnük, természetesen nem tudhatnak róla, de ha képviselők lettek, akkor talán a magyar közelmúlt tanulmányozása nem indokolatlan igény velük szemben, vagy azok, akik átélték ezeket, figyelmébe ajánlani ezt a könyvet, amit nem régen kaptunk. (A kezében tartja a könyvet.) Csak úgy találomra felütve benne a következőket találjuk: "A diósgyőri MÁVAG munkásainak követelései: 1. pont: követeljük, mint legfontosabbat, hogy az úgynevezett személyi kultusz uralma alatt önmagukat kompromittált személyeket mindenre való tekintet nélkül n evezzék meg és haladéktalanul távolítsák el. 3. pont: követeljük az államvédelmi hatóságok intézménye