Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 7. hétfő, az őszi ülésszak 11. napja - Az 1991-1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - TARDOS MÁRTON: - ELNÖK (Szabad György): - TARDOS MÁRTON, az SZDSZ vezérszónoka:
648 Miért tartom ezt font os kérdésnek, amelyet meg kell említeni? Azért, mert a jogi összefüggések tudomásom szerint nincsenek megfelelően tisztázva. A mai átalakulási törvény azt a típusú átalakulást, amely nem jár együtt privatizálással, nem ismeri, tehát a mai törvényes keretek között az itt javasolt eljárás nem megvalósítható. Azt a kérdést azonban az előterjesztés nem vetette fel, hogy meg kívánja változtatni az átalakulási törvényt. Az a kérdés is felmerül, hogy valóban ilyen adminisztratív módon kelle a vá llalati tanács által irányított vállalatokat átalakítani, nem lehet az állami vállalatok törvényének módosításával más módokat kialakítani, ahol a gazdasági hatások hozzák létre azt, hogy a fejlődni akaró vagy a csődbe kerülő vállalatok szükségszerűen átal akuljanak társasági formába anélkül, hogy ehhez egy közvetlen állami, minisztertanácsi vagy miniszteri beavatkozás szükséges lenne. A következő kérdés, amit fel szeretnék vetni, az talán a leglényegesebb kérdés. A múltkori fölszólalásomban azt állítottam – és azt hiszem, hogy jogosan állítottam – , hogy az állami vállalatok körében hallatlan mértékű vagyonvesztéssel, nemzeti vagyonvesztéssel van dolgunk. Helyesnek tartom azt, hogy az irányelvek fölvetik ezt a kérdést, és a vagyonvédelmet egy fontos kérdésnek nevezik. A módszereket azonban – ahogy ezt a kérdést az irányelvek felvetik – nem tartom elfogadhatónak. Egy furcsa állítás van az előterjesztés 5. oldalán, hogy azokban az esetekben, ahol veszély áll fenn – ha jól emlékszem és idézni tudom – , a leértékel ődésnek a veszélye áll fönn, ott a Vagyonügynökség magához vonhatja a vállalatot. Én azt gondolom, hogy ez a pontatlanul leírt mondat elegendő jogcímet ad arra, hogy minden magyar vállalatot – vagy lényegében minden magyar vállalatot – az Állami Vagyonügyn ökség magához vonjon, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a vállalatok alig hajtanak végre felújításokat, a beruházások az amortizációs alapok terhére jelentéktelenek a könyv szerinti értékhez képest, az eladások, amelyek a vállalati vagyontárgyakból történ nek, az ezekből befolyt bevételek nem beruházási célra, nem fejlesztési célra lesznek zömmel fölhasználva, azaz tömegesen van vagyonvesztéssel dolgunk, és a vagyonvesztéssel szemben hogy fog föllépni az állam, hogy fogja ezt megakadályozni, erről nagyon ke veset olvashatunk, lényegében egy konstruktív javaslatot sem olvashatunk az irányelvekben. Baj az is, hogy nem ritkaság, hogy az átalakult és a lényegében privatizált, vagy privatizáltnak tekinthető vállalatoknál is nagymértékben tovább folyik a vagyonvesz tés, de nem ritkaság, hogy egy külföldi cég úgy jön be Magyarországra, hogy megvásárol egy szolgáltató egységet, egy kereskedelmi egységet, annak kéthárom épületét akarja értékesíteni és az egész, általa részlegesen vagy teljesen megvásárolt termelési vag y kereskedelmi folyamat rendbehozásával nem törődik. Itt pedig ugyancsak ingatlanok eladásából, tőkejavak eladásából, az amortizációs tevékenység nem megfelelő megszervezéséből és más, hasonló módszerekből adódik az a lehetőség, hogy ezek a vállalatok tová bbéljenek. Ez ellen is fel kell lépni és a vagyonpolitikai irányelveknek választ kell adni arra, hogy hogyan készteti, hogyan biztosítja azt, hogy az új tulajdonosok megfelelően járjanak el a nemzeti jövedelem, a nemzeti termék növelése érdekében, és hogya n szankcionálja azokat az új tulajdonosokat, akik szerződéses ígéretet tettek arra, hogy így járnak el és a gyakorlatban nem ezt teszik. A harmadik vitatható kérdés az, hogy ki is készítsen el ilyen privatizációs fejlesztési programokat, és hogy a privatiz ációs fejlesztési programok mit tekintsenek fő feladatnak. Én úgy látom, annak ellenére, hogy Mádl professzor úr említette azokat a célokat, amelyeket én most alá akarok húzni, az előterjesztés mégis elsősorban bevételcentrikus. Azt tekinti a privatizáció fő céljának, hogy milyen érték, milyen forint érték fog befolyni a vállalatok és más tőkejavak eladásából – zárójelben: ebben a vonatkozásban hallatlanul optimista is az előterjesztés, azt gondolja, hogy a bevételek 85 %át fogja tudni arra felhasználni, h ogy az államadósságot csökkentse, egy olyan esetben, amikor tudjuk, hogy a privatizációs gyakorlat sok esetben negatív végeredményt teremt, de sohasem eredményezett még egy ország gyakorlatában sem olyan pozitív eredményt, hogy 85 %ot lehetne felhasználni a bevételekből államadósság csökkentésre.
