Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 17. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
308 egyszer már elhatározott ez a Ház, kisebb módosításokkal, kisebb kiegészítésekkel most átemelje egy önálló törvénybe, és ennek az önálló törvénynek azt a címet adja, hogy "az államháztartásról szóló törvény". Ez nem az – tisztelt Ház – , köszönő viszonyban nincs azzal, amire ennek az országnak szüksége lenne! Az alapfeladatot kerüli meg a Kormány, méghozzá meglehetős nagyvonalúsággal és tökéletesen érthetetlen szakmai érvekkel. Az alapfeladat pedig úgy szól: ebb en az országban belátható időn belül tarthatatlanok azok az állami kötelezettségek, amelyeket az államháztartásnak kellene finanszírozni. Nincs esély – tisztelt Ház – erre, legfeljebb arra van esély, hogy elképesztő, finanszírozhatatlan, óriási hiánnyal, i lletve az állami feladatok drasztikus ellátási színvonalcsökkenésével kell majd 1992ben szembenézni. Nincs tehát idő arra – és ez a dolog lényege – , hogy újabb egy vagy több évet várjunk arra, amíg végre rászánja magát valaki, hogy az úgynevezett állami k ötelezettségeket, kötelezettségvállalásokat felülvizsgálja, megkísérelje szelektálni, méghozzá három szempont szerint: Melyek azok az állami kötelezettségek, amelyek mindenkor, minden társadalmi rendszerben és minden gazdasági teljesítmény mellett, tehát á llandóan az állam oszthatatlan feladatai, amelyekről nem lehet alkut folytatni – finanszírozni kell, mert más képtelen erre. Melyek azok az úgynevezett állami szolgáltatási feladatok, amelyekben meg lehet osztani a terheket a piac, az állam és az őket igén ybevevő állampolgárok vagy különböző közösségek között? Minden bizonnyal ez az a terület, ahol a legnagyobb változtatási lehetőség és esély nyílna, ha lenne szándék erre a változtatásra. És végül a legkeservesebb, harmadik csoportja az úgynevezett állami k ötelezettségvállalásoknak az, amiről ki kell mondani, hogy ilyen gazdasági teljesítmények mellett az állam nem képes azokat a jövőben finanszírozni: arra kényszerül, hogy azt az igénybevevőkre bízza, az igénybevevők pénztárcájára, a piacra, és bizony néhán y esetben le kellene arról mondani, hogy ezeket a szükségleteket mindenki képes legyen igénybe venni. Ezek a legkeservesebb döntések. Azt kell – tisztelt Ház – mondanom, nem szívesen teszem, hiszen már előre hallom a reflexiókat: †89 szeptemberében az álla mháztartási törvény előkészítésének koncepciója nagyságrendekkel előbbre tartott annál, mint amit most a Kormány törvénytervezetként ide beterjesztett. Nem ennek a törvénytervezetnek, hanem ennek a bizonytalan sorsú adókoncepciótörvénytervezetnek a preamb ulumában olvasható egy döbbenetesen cinikus mondat, amely azért is cinikus, mert a konzekvenciái itt, ebben a törvénytervezetben jelennek meg. Így szól ez a mondat: "Ha valaki – mondja a Kormány vagy mondja a pénzügyminiszter – azt akarja, hogy ebben az or szágban adót csökkentsünk, akkor mondja meg, hogy hol kell a kiadásokat csökkenteni." Nem kevésbé cinikus az a javaslat, amely ennek az államháztartási törvénytervezetnek a kiegészítő határozati javaslata, amely azt akarja, hogy jöjjön létre egy valamilyen összetételű parlamenti bizottság képviselőkből, és próbálja meg azt, amit a Kormány meg sem próbál: azaz ő vizsgálja felül az állami kötelezettségeket és mondja ki a képviselőkből álló bizottság szakmai feltételek és háttér híján, hogy melyek azok az álla mi feladatok, amelyeket nem lehet finanszírozni. Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, hogy ilyen cinizmussal én még nem találkoztam. Elképesztő és elfogadhatatlan! (Taps.) Aminthogy az is elfogadhatatlan, hogy bármennyire inkriminált és nehéz gazdasági helyzet ben teljes szembefordulás következik be azokkal a reformlépésekkel, amelyek évekkel ezelőtt a költségvetési szférában megkezdődtek. Nem ok arra, – tisztelt Ház – , hogy a gazdaság teljesítményei rendkívül alacsonyak, hogy a jövedelemcentralizáció rendkívül magas, ellenkezőleg, éppen a fordítottját indokolná: nem csökkenteni a költségvetési szervek gazdasági önállóságát, hanem azt megtartani, – ha lehet, még néhány ponton erősíteni is! Egész könnyen belátható mindenfajta szakmai elemzés nélkül, hogy ha már eg y állam nem tud elég pénzt adni feladatai végrehajtására, akkor legalább adjon egész gazdasági önállóságot. Adja meg a lehetőséget, hogy a szűkös erőforrásokkal azok a szervezetek képesek legyenek hatékonyan
