Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 11. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - KATONA BÉLA, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - KULIN FERENC, DR. a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió- és sajtó bizottság elnöke:
2316 Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Katona Béla (MSZP) KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tiszt elt Ház! Én az előbbi hozzászólásom során bejelentettem, hogy csatlakozó módosító indítványt terjesztettünk elő. A Házszabály szerint a részletes vitának a lezárására ezért nem kerülhetett sor, és külön sajnálom, hogy miniszter úr úgy volt kénytelen elmond ani kvázi vitazáróját, hogy ezt a módosító javalatot még nem ismerhette, hiszen az utolsó pillanatig dolgoztunk rajta. (Derültség, közbeszólások.) Kérném elnök urat, hogy a részletes vita lezárására vonatkozó javaslatát vonja vissza, és legközelebb a minis zter úrnak adja meg a lehetőséget, hogy a mi javaslatunkról is érdemben tudjon nyilatkozni, hiszen mi ezt egy konszenzusos javaslatnak tartjuk, és reméljük, hogy elfogadásra fog kerülni a bizottságban és itt a plenáris ülésen is. ELNÖK (Szabad György) : Kös zönöm szépen. A következőket kívánom közölni: az én mérésem szerint – telefonösszeköttetésben vagyunk ugyanis a technika jóvoltából, a főtitkár úrnak van itt egy telefonja, a saját szobájával – Katona Béla szavainak elhangzásakor a csatlakozó módosító indí tványnak nevezett indítvány nem volt még a Főtitkári Hivatalban. Utána, 17 óra 46 perckor, jegyeztem, történt az irat átadása. Nem volt okom, hogy magának a bejelentésnek a ténye alapján felfüggesszem a vitát mindaddig, amíg a vitában jelenlévők megismerke dnek ezzel a javaslattal. Azóta folyik a villámgyors technika segítségével a szöveg sokszorosítása. Nekem elnöki teendőim mellett módom volt a szöveget máris áttekinteni. Ennek kapcsán két kérdést fogok intézni a Házszabályokkal összhangban az érdekelt két bizottság elnökéhez. Az első kérdésem az érdekelt bizottságelnökökhöz – Kulin Ferenc a kulturális bizottság részéről, a másik elnök Salamon László a jogi és alkotmányügyi bizottság részéről – szól. Elek István szövege – a főtitkár úr most emeli ki az irat ok közül – két paragrafus elhagyását javasolja. (Közbeszólások: Bekezdés!) Semmilyen más szövegmódosítást nem javasol. Ezzel szemben a most benyújtott kapcsolódó módosító indítvány egyoldalas szöveg beiktatását javasolja. Megkérdezem tehát a két bizottság elnökét – különös tekintettel arra, hogy az egyik a jogi bizottság, a másik a kulturális bizottság elnöke – , hogy tekintike kapcsolódó indítványnak a Katona Béla által benyújtott egyoldalas szöveget akkor, amikor Elek István javaslata – idézem – a követke zőképpen hangzott: "Módosító javaslatot nyújtok be. A kiegészítő 10/A tervezet 2. §a (2) és (3) bekezdése törlendő. Az (1) bekezdés 1. számozása elmarad." Ezek után megérkezett ez az átfogó javaslat, gondolom, már eljutott képviselőtársaimhoz… (Az elnök f elmutatja a módosító javaslatot.) … egy oldal javaslat és egy oldal indítvány. A jelzett időpontban és körülmények között, olyan időpontban, amikor ismételten hallottuk, hogy a javaslat ellenzői mindenekelőtt az Országgyűlést az elpazarolt időtől féltik. E z csak színező elem. Megmarad a két kérdésem a két elnökhöz. Kérem nyilatkozatát. (Boros László jegyző feláll.) Jegyző úr, foglaljon helyet. (Derültség. Boros László jegyző mond valamit az Elnöknek, majd elhagyja az ülésetermet) Ügyrendi kérdésben felszóla ló: Dr. Kulin Ferenc, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtóbizottság elnöke KULIN FERENC, DR. a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió- és sajtó bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Annak eldönt ését, hogy formailag kapcsolódó csatlakozó módosító indítványként értelmezhetőe a kezemben lévő szöveg, én a jogi bizottság elnökére bíznám. Tartalmilag mindenképpen ellentétes azzal a koncepcióval, amit Elek István módosító indítványa tartalmaz, s miután ennek a koncepciónak a vitájában a bizottság többségének az álláspontját ismerem, én személy szerint nem tartom szükségesnek, hogy a kulturális bizottság újra tárgyaljon egy csatlakozó módosító indítványról.