Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 11. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
2251 A '92es költségvetés bevételi oldaláról annyit, tisztelt H áz, az a belső aránymódosulás, amely egyébként lehet jó szándékú, csak hatásaiban kifejezetten kedvezőtlen, amely a vállalkozásoktól származó jövedelmek csökkenését és a lakosságtól származó jövedelmek növekedését takarja, ilyen körülmények között, nevezet esen válságszituációban, a szociális bizonytalanság kiéleződésének időszakában, a fogyasztás csökkenésének időszakában egész egyszerűen elfogadhatatlan. Az adótörvényeknél az egyes részletekről beszéltünk, illetve még beszélni fogunk. Azt gondoljuk, hogy a zokban kell korrigálni azt a belső teher- és jövedelemátcsoportosítást, amely alapvetően a középjövedelműek, illetve a bérből és fizetésből élők terheit növelik 1992ben. Külön kell szólni arról az alapproblémáról, amely minden bizonnyal a jövő esztendő le gnagyobb társadalmi feszültségeit fogja fokozni, nevezetesen a tömeges munkanélküliségről és az ennek kapcsán kialakuló regionális és ágazati feszültségekről vagy csődökről. Ma már egész világosan meg lehet és meg kell különböztetni a munkanélküliség két n agy okát. Az egyik, amely az elavult gazdasági szerkezet átalakításából származik, amelynek a kezelésére nem a munkanélküli segély és járadék, hanem a gazdaság átalakítása, munkahelyteremtő beruházások és az infrastruktúra fejlesztése jelentheti a gyógyírt . A másik a konjunkturális okokból, átmeneti piacvesztésből származó munkanélküliség. Ennek a kezelésére lehet alkalmas a fejlődő munkanélkülisegélyrendszer, a járadékok rendszere, illetve az átképzésnek a rendszere. Ha most összevetjük ezt a két alapprob lémát azzal az eszközrendszerrel, amelyet kínál jövőre az 1992es államháztartás, nem csupán a költségvetés, akkor azt látjuk, hogy három nagy elkülönült rendszer összehangolatlanul működik majd egymás mellett: a területfejlesztési alap, a szolidaritási al ap és a foglalkoztatási alap, egyes fejezeteknél ezenkívül még speciális átképzési lehetőségek, illetve a szerkezet átalakítását, esetleg munkahelyek teremtését szolgáló nemzetközi befektetések is rendelkezésre állnak. Ezek összevonását hallottuk a pénzügy miniszteri expozéban, ám ez az összevont és nagyon szimpatikus, rendkívül demonstratív szám mit sem jelent, ha az egyes funkciók összehangolása nem történik meg. Ez pedig a '92es államháztartási törvényből teljes egészében hiányzik. Azt gondolom – tisztel t Ház – , külön kell és ismételten kell arról szólni, hogy vajon a privatizációból származó bevételek folyó költségvetési felhasználása ebben a rendkívül nehéz helyzetben eredményes lehete vagy sem? Az a szilárd meggyőződésünk, hogy ha ezeket az erőforráso kat az állami vagyont pótoló vagy azt kiegészítő munkahelyteremtő, vagy infrastruktúrát fejlesztő, alapvetően természetes és gazdasági szerkezet átalakítását szolgáló, infrastruktúrafejlesztő beruházásokra fordítja a Kormány, akkor rendben van a dolog. Ha azonban egyszerűen nem nominált bevételként a költségvetés hiányának csökkentésére használja, akkor ezt a Parlament nem engedheti meg! (Szórványos taps.) Ugyanez a véleményünk – tisztelt Ház – azokról a kötelezettségekről és tartozásokról, amelyek a költs égvetést a társadalombiztosítással szemben elszámolásokra kötelezik. Nem privatizációs bevételekből, hanem az állami vagyon privatizációjának keretében működő vagyonnal kell ellátni a társadalombiztosítást, hogy ennek hozadékából legyen képes pótolni azoka t a forrásokat, amelyeket a folyó jövedelmeiből nem képes biztosítani. Ebben az esetben talán nem lenne arra szükség, hogy azzal a képtelen ötlettel álljon elő a Kormány, hogy a 25 napos táppénzt hárítsa át teljes egészében a munkáltatókra, miközben a társ adalombiztosítási járulék mértékét nem csökkenti. Csak zárójelben jegyzem meg: lehet vitatni az Állami Számvevőszék jelentését, de az eddig kezünkbe került dokumentumok – a vagyonpolitikai irányelvek, az 1991es privatizációról szóló jelentés és a jövő évi program – alapján, sajnos, azt kell mondani, hogy ez az összesen 35 milliárdos kötelezettség, amelyet a Kormány a privatizációból származó bevételek terhére vállal – 15 milliárd családipótlékmegtérítésre, 20 milliárd a költségvetésbe – , legalább 10 – 12 mi lliárddal lesz rövidebb. Akkor pedig érdemes megnézni, hogy vajon célszerűe ezt az utat még ilyen áron is vállalni. Nincs változás a kiadások szerkezetében – erről Tardos Márton szólt, nem akarok erről beszélni, tisztelt Ház. Mindössze két dolgot említené k meg.
