Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 10. kedd, az őszi ülésszak 4. napja - A közjegyzőkről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
222 vagy országos főméltóságtól kapták, és a megbízatás általában élethosszig tartott. A francia modell európai fejlődése nem ment keresztül m inden országban, de az OsztrákMagyar Monarchián erősen éreztette a hatását. Az 1874. évi XXXV. törvénycikk, majd az ezt módosító 1886. évi VII. törvénycikk Magyarország területén is meghonosította a mai értelemben vett közjegyzőség intézményét, és a Horvá th Boldizsár, majd később Pauler Tivadar igazságügyminiszterek nevével fémjelzett közjegyzői kodifikáció már megteremtette a mai értelemben vett közjegyzőség intézményét. Ennek lényege az volt, hogy a közjegyzőtől megkívánta az erkölcsi feddhetetlenséget, a magyar állampolgárságot, a magyar nyelv tökéletes ismeretét, a jogi szakképzettséget, valamint ügyvédi vagy bírói szakvizsgát; kizárta, hogy a közjegyzők más állást is betölthessenek, és legalább háromnégy évi szakmai idő igazolását igényelte. Számukat és székhelyüket a közjegyzői kamarák határozták meg, de illetékességi területük külön nem került megállapításra – gyakorlatilag az állampolgárokat a szabad közjegyzőválasztás joga illette meg. Ha megfigyeljük a most Parlament elé került jogszabálytervezet et, ezekből az elemekből nagyon sokat foglal magában. A fent említett két törvény időközbeni korszerűsítése és módosítása csak e jogintézmény fejlődését segítette elő, az alapokat nem érintette, így nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar közjegyzőség intézmé nye színvonalas jogi szolgáltatást testesített meg, igazodva az európai alkotmányos jogállamokhoz. A most Parlament előtt lévő törvényjavaslat időszerűségéhez kétség nem férhet. Az 1949ben államosított, a bíróságok szervezetében integrált közjegyzők tulaj donképpen a pártállam hivatalnokaivá degradálódtak. Az úgynevezett állami közjegyzők anyagi és erkölcsi elismerése nemcsak a gyengén fizetett bírákétól maradt el, hanem sokszor még azoknak a tanácsi előadóknak a bérétől is, akik a közjegyzői munkában csak közreműködők, másként fogalmazva: segédhivatalnokok voltak. A közjegyzők tekintélye csak formálisan érvényesült. Függetlenségük még szabályozva sem volt, ami azt jelentette, hogy konkrét ügyek intézésénél is utasíthatók voltak, és sajnos, ez a helyzet mind a mai napig fennáll. Én úgy gondolom, a jogállamiság megteremtődésének egyik feltétele, hogy a fent vázolt helyzet megváltozzék. A szabadfoglalkozású közjegyzői intézmény létrehozása – pontosabban visszaállítása – általános társadalmi igényként merül fel. A körültekintő nemzetközi összehasonlítás egyértelműen igazolja, hogy az úgynevezett magánközjegyzői intézmény képes egyedül azoknak a jogi szolgáltatásoknak a biztosítására, amelyeket az állampolgárok a közjegyzőség intézményétől várnak. A magánközjegyző ség létrehozásakor különös gondot kell fordítani arra, hogy a közjegyzők szakmailag felkészült, erkölcsileg szilárd jellemek legyenek, mert a magánközjegyzőség csak így biztosíthatja az állam és polgárai számára a megbízható ügyintézést; ezen a területen a jogbiztonság megteremtése mind az államnak, mind pedig az állampolgároknak különösen fontos. Úgy gondolom, a Parlament valamennyi képviselője előtt ismert, hogy a közjegyzői tisztség betöltése milyen sokirányú és alapos szakmai felkészültséget igényel. Az elmúlt negyven év igazolta, hogy a közjegyzői pályára túlnyomórészt azok mentek, akiket a pálya iránti szeretet vezérelt oda, hiszen anyagi boldogulást meg egzisztenciális érvényesülést keresők még tévedésből sem választották a közjegyzői pályát. Erre fig yelemmel az a cél, hogy a szakmailag felkészült és túlnyomórészt nagy gyakorlattal rendelkező közjegyzők továbbra is a pályán maradhassanak, és helyüket ne foglalhassák el esetleg tőkeerős, de szakmailag alacsonyabb színvonalú szerencselovagok. A törvényne k és végrehajtási rendelkezéseinek olyan helyzetet kell teremtenie, hogy a működő közjegyzők anyagilag biztonságban kezdhessék meg tevékenységüket, mert kiszolgáltatottságuk feltétlenül e fontos jogi szolgáltatás minőségét silányítaná. Nem lehet cél, hogy azok a közjegyzők, akik vállalták az elmúlt negyven év hátrányos helyzetét – gyakran a szakmai megaláztatást is – , olyan helyzetbe kerüljenek, hogy anyagi feltételek miatt elszegényedve kezdhessék meg hivatásukat. Nagyon jól tudjuk, hogy a magas bérleti dí jak, a nyilvánvalóan igényes berendezési költségek, az iroda fenntartása, a rendkívül szigorú felelősségi szabályok és az ehhez
