Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 4. szerda, az őszi ülésszak 31. napja - A társadalombiztosítási ellátások évvégi egyszeri lehetőségének megvizsgálásáról és a kintlévőségek behajtása érdekében hozott kormányintézkedésekről szóló jelentés, valamint az egyes nyugellátások és egyéb ellátások egyszeri kiegészítéséről szóló ors... - ELNÖK (Szabad György): - FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
2129 Javaslatunk szerint 7 ezer forintot meg nem haladó nyugdíj esetén 2500 forint, 7 ezer forint és 10 400 forint között 2000 forint, valamint az Ies, IIes csoportú rokkantaknál 2500 forint legyen a kiegészítés, e mellé a házastársi pótlékban, házastárs utáni jövedelempótlékben részesülők kapjanak még 1000 forintos kiegészítést. Ez az 1000 forintos kiegészítés pedig vonatkozik a magasabb összegű nyugdíj melle tt házastársi jövedelempótlékkal rendelkezőkre is. A gyes mellé 2000 forintos kiegészítést javasoltunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk javasolt 6 milliárdos összeg a Kormány előterjesztésében szereplő 4,4 milliárdot meghaladja. Úgy látjuk azonba n, hogy a rászorultság mértéke, a kiegészítés szükségessége nagyobb, mint a másfél milliárd különbözet jövő évi társadalombiztosítási költségvetésre gyakorolt hatása, ezért kérjük a tisztelt Házat, hogy fogadja el módosító indítványunkat. Köszönöm figyelmü ket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Fekete Gyula, a költségvetési bizottság előadója. Felszólaló: Dr. Fekete Gyula, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizot tság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat a bizottságunk megtárgyalta. Az indítványok zömét a javaslattevők visszavonták, és közös szándékukat a szociális bizottság bizottsági módosí tó indítványa tartalmazza. A vita menetét és végeredményét erőteljesen meghatározták a Társadalombiztosítási Főigazgatóság részéről a bizottsági ülésen deklarált technikai lehetőségek és korlátok. Bis dat qui cito dat – kétszer ad, ki gyorsan ad – , mondták már a régi rómaiak is. A Főigazgatóság azt jelezte, hogy ha elfogadjuk a szociális bizottságnak a nyugdíjak nagyságától függő, a kiegészítésekre vonatkozó javaslatait, akkor azt a kiegészítést jó esetben a két ünnep között, de nagy valószínűséggel csak jö vő évben kapják meg az érdekeltek. Óriási lélektani teher nehezedett ránk, hiszen nyilvánvaló, hogy az ünnepek után lényegesen csekélyebb a kiegészítések használati értéke, még ha a nominális értéke 30 – 50%kal több, mint a Kormány által előterjesztett java slaté. Azzal is szembe kellett néznünk, hogy a szociális bizottság által javasolt kiegészítések költségkihatása másfél milliárd forinttal jobban növelte volna meg a társadalombiztosítás 1991. évi deficitjét, mint az eredeti javaslat. Mérlegelve a szociális bizottság javaslatának előnyeit és hátrányait, a költségvetési bizottság a hátrányokat nagyobbnak ítélte meg, és nem fogadta el a szociális bizottság módosító javaslatait, ehelyett az eredeti kormányelőterjesztést támogatta. Mint bizottsági előadó, szigo rúan az ülés időpontjában történt eseményekről kell beszámolnom az Országgyűlésnek. Tekintettel a kérdés harmadfél millió nyugdíjast foglalkoztató fontosságára, meg kell említenem azt az ülés utáni információt, miszerint az Országos Társadalombiztosítási F őigazgatóság igen feszített munkatempó mellett teljesíteni tudja a szociális bizottság javaslatai szerinti kiegészítések folyósítását. E szerint a jelzés szerint a nyugdíjasok és járadékosok túlnyomó többsége kézhez kapná a karácsonyi ünnepek előtt a megsz avazott kiegészítést. Véleményem szerint ilyen értesülés birtokában a költségvetési bizottság döntése is más lett volna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Csehák Judit a Magyar Szocialista Párt részéről. F elszólaló: Dr. Csehák Judit (MSZP) CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)