Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 26. kedd, az őszi ülésszak 28. napja - Határozathozatal a Belügyminisztérium volt III/III. csoportfőnöksége hivatásos, valamint "szigorúan titkos" állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szerv... - A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - KAPITÁNY FERENC (FKgP)
1870 Mindezek kapcsán világosan megfogalmazódott az ellenzék köréből az az óhaj, hogy szeretnék, ha a parlamenti bizottságok mélyrehatóbban, behatóbban foglalkozhatnának már ilyen stádiumban is azzal, hogy egyeg y törvényjavaslat indokolte, mik ennek a kihatásai a kormányzat tevékenységére. A többség véleménye az volt, hogy természetes az ellenzéknek ez az igénye, magunk is természetesnek érezzük azt, hogy foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel, de egyszerűen abban a helyzetben vagyunk, hogy pusztán, ha realisták akarunk lenni, akkor is azt kell mondanunk, hogy egy ilyen törvényjavaslattal kapsolatban, ilyen feszített tempó mellett nincsen módunk, nincsen lehetőségünk mélyrehatóbb vizsgálatokra. Ők egészen odáig elju tottak, hogy egy külön bizottság felállítását javasolták, amely megvizsgálná, hogy mik az elképzelései a minisztériumnak. Általában véve elképzelhető ilyen munkamódszer, ha lassabb lesz a tempó, ha több időnk lesz, de ebben az esetben, egy ilyen részletkér déssel kapcsolatban, meghallgatva az előterjesztő minisztériumok véleményét, mi úgy gondoltuk, hogy nem szükséges ez a bizottság, kielégítőek azok az információk, amelyeket megkaptunk és amelyeket most, az államtitkári előterjesztésben is hallottunk. Minde zekre tekintettel gondoltuk úgy, hogy általános vitára a törvényjavaslat alkalmas. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkérdezem Salamon Lászlót, az alkotmányügyi bizottság elnökét, kíváne a bizottság előadót állítani? Felsz ólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előadót nem állí tunk. A bizottság a törvényjavaslatot megtárgyalta és általános vitára bocsátását támogatja. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. A felszólalások következnek. Elsőként Kapitány Ferenc, független kisgazdapárti képviselőt illeti a szó. Felszólaló: Kapitány Feren c (FKgP) KAPITÁNY FERENC (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kevés törvényjavaslat került a Parlament elé, amely ilyen rövid, hiszen alig egy oldalnyi, és mégis olyan nagy horderejű, mint a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról sz óló 3564es számú törvényjavaslat. Úgy érezzük, hogy az a kettőség, amit a szovjet mintára követett ügykezelésben a levéltári anyagok tekintetében a pártállam idején bevezettek, már nem követhető. Az egységes felfogás szerinti rendezés érdekében nem maradh at fenn külön a Magyar Országos Levéltár és az Új Magyar Központi Levéltár sem. Semmi sem indokolja, hogy az 1723. évi XLV. törvénycikk alapján felállított és 1874ben modernizált Magyar Országos Levéltár iratgyűjteményének fejlesztésére 1945 választóvonal ával két intézmény feladata legyen. 1972ben a pártállam törvényerejű rendeletével önálló intézményeket hozott létre, amelyekben a háború utáni Magyar Dolgozók Pártja, '56tól pedig az MSZMP pártdokumentumait rendezték, őrizték. Érdekük fűződött ahhoz, hog y kivegyék a levéltári anyagukat az általános levéltári szabályozásból. A pártállam megtestesítését képező MDP, illetve MSZMP gyakorolta mindazokat a jogokat, amelyeket demokráciákban az állam gyakorol. Ezért a legtermészetesebbnek tartom, hogy iratanyaguk nem tekinthetők szokványos pártiratoknak. Az állam irányítása első és felső fokon