Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 10. kedd, az őszi ülésszak 4. napja - A szövetkezetek gazdálkodásával kapcsolatos egyes ideiglenes szabályokról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
179 A másik, amit a mostani módosítással kapcsolatban szeretnék mondani. Több mint fél éve rendelkezésünkre áll olyan szövetkezetitörvénytervezet és olyan átalakulásitörvény tervezet, ami már első változatában is a legkülönbözőbb politikai álláspontú érdekelteknek és érinte tteknek nagyjábanegészében tetszett. Akkor miért nem tárgyaltuk meg már akár a nyár elején, vagy akár most mindjárt az elején azt a bizonyos szövetkezeti törvényt? S én már látom annak a biztosítékát a mostani programjaink szerint, hogy ez a szövetkezeti törvény ide kerül november végéig. Gondoljuk csak át, hogy micsoda más felelősségvállalásaink és felvállalásaink is vannak még. Tehát van egy jó szövetkezetitörvénytervezet, és van ugyanilyen viszonylag jó átalakulásitörvénytervezet, és ezeket nem látjuk itt, és lehet, hogy ez még egy fél évig is így lesz, hiszen utána nyakunkon a költségvetés, s még a kártalanításban is kötelez bennünket a saját döntésünk. Tehát én abból indulok ki, hogy ez a szövetkezeti törvény reálisan nem lesz meg még az idén ősszel sem. Azt mondják erre, hogy ez a Kormánynak a határozatlansága, koncepciótlansága. Én nem úgy látom – győzzenek meg, ha rémlátomásaim vannak – , én azt látom, hogy ez koncepcionális. A minap nyilatkozott a rádióban egy banki vezető; számomra ez teljesen nyi lvánvalóvá tette, hogy tulajdonképpen itt önök tudatosan halasztják el ennek a szövetkezeti törvénynek az idehozatalát, hiszen arra számítanak, hogy ezek a bizonyos régi szövetkezetek csődbe mennek, mire ez a törvény ideér. És azt is mondta ez a banki szak ember, hogy természetesen most nem finanszírozzák meg az ő fizetési nehézségeiket; tudatosan csődbe futtatják ezeket a szövetkezeteket, hogy majd utána a csődeljáráshoz hozzátartozó direktebb beavatkozási módon úgymond rendet teremtsenek ezen a területen. Van ebben talán olyan is, hogy mindaddig fenn kell tartani ilyen szinten egy potenciális ellenséget, hogy ne kelljen átfesteni az ellenségképet? Nem inkább át kellene festeni az ellenségképet és a tényleges, valóságos problémákra koncentrálni? Hiszen most hatályban tartunk egy régi törvényt, ugyanakkor egy foltot vagy egy nyűgöt ráteszünk, ezzel megakadályozzuk, hogy ez a régi törvény működjön. A kárpótlási törvénnyel ezt nagyjából együtt kellett volna behozni. Végül azzal fejezném be, hogy leblokkolni nem elég. Legalább azt látnánk, hogy önök mit támogatnak a mezőgazdaságban. Jelenleg százezrek bolyonganak teljes tanácstalanságban azzal az igen furcsára és bonyolultra sikerült kárpótlási törvénnyel és arra vonatkozó lapokkal hivatalról hivatalra, sokan még be sem mernek menni. Tehát nem látunk gazdálkodó programot sem. Önöknek tisztában kell lenni azzal, hogyha a mostani szövetkezetek működését megakadályozzák, ezzel nem segítik a későbbi magántulajdonosi és kisparaszti mezőgazdaságot. Hiszen az egész mezőga zdasági népesség kerül rossz helyzetbe, nemcsak azok a bizonyos "zöldbárók". Tehát én azt mondom, hogy ne a mostani törvények foltozására koncentráljunk, hanem valóban, heteken belül hozzuk létre ezt a szövetkezeti törvényt. És nem igaz, hogy azon a néhány hét folyamán, az a néhány hivatal ott a megyében nem tudná egy kis esetleges miniszteri rásegítéssel még jobban kontrollálni ezeket az átalakulásokat. Tehát én azt mondom, hogy ezt a kis foltot vegyük le a napirendről és kötelezzük el magunkat arra, hogy heteken belül megvitatjuk azt a bizonyos szövetkezeti és átalakulási törvényt, és az egyéb más törvényeket is, amelyeket a mezőgazdaságban dolgozók várnak. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Glattfel der Béla képviselő úr a FIDESZ részéről… Kérem? Bogárdi képviselő úr kért reagálásra lehetőséget? (Igen.) Kérem, két percre megadom a szót. Felszólaló: Bogárdi Zoltán (MDF) BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Ugyanis itt Géczi képviselő kollég ám néhány fínom utópistaszocialista csúsztatást rejtett el a beszédében. (Derültség.) Ugyanis ez az elmúlt negyven év, amiről ő beszélt, az tényleg arra volt tervezve, hogy elfelejtsék a parasztok, amit beterveztek nekik,