Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 18. hétfő, az őszi ülésszak 25. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1991. évi törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az 1991–1992. évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - GYURKÓ JÁNOS, DR. (MDF)
1653 Derültség. – Az elnök csenget.) Csillapodni tessék ott a túloldalon, jó? (Derültség, szórványos taps.) Szeretném folytatni! Tehát nem vagyok elégedett az eddigi eredményekkel, mert az eddigi vitanapok felszólalói nak viselkedéséből, mondanivalójából nem tűnt ki egyáltalán az, hogy itt egy kétharmados törvényről van szó, tehát nem vettem észre a kompromisszumkeresés vagy a konszenzuskeresés szándékát a legtöbb esetben, voltak ettől eltérő példák is. Én most szeretné m egy kicsit jó irányba terelni ezt a vitát, méghozzá meggyőződésem szerint a politikai ellentéteket ez esetben is szakmai eszközökkel lehet áthidalni. Többféle minőségemben is szót kértem ebben a vitában, egyrészt mint csepeli lakos és csepeli képviselő, tehát egy érintett kerületnek a lokális érdekeit kell itt megjelenítenem, másrészt mint a környezetvédelmi bizottság tagja, bár ezt a feladatomat Pap János és Tarján Lászlóné nagyrészt elvették már, és úgy is, mint építőmérnök, aki tervezőként dolgoztam a Városépítési Tervező Intézetben, mielőtt képviselővé választottak. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a háromféle minőségemből fakadó érvek és érdekek ebben az esetben eléggé egybeesnek, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel vállalhatom bármelyik érvelést a mási k szempont szerint is. Többen említették itt – az expozét előadó miniszter úr és Kuncze Gábor képviselő úr is – , hogy a most készülő nagyrendezvénynek előképe lehet a száz évvel ezelőtti millenniumi kiállítás. Természetesen az ellenzéki képviselő úr azonna l rámutatott a hasonlatnak a sántaságára is, hozzátéve, hogy a kiegyezés után huszonkilenc évvel következett ez a millenniumi kiállítás, tehát egy hosszas fellendülési szakasznak a közepe táján volt ez a nagyrendezvény. No de nemcsak erre az egy körülményr e kell tekintettel lennünk, amikor a millenniumot párhuzamként felhozzuk, hanem azt is meg kell vizsgálnunk, hogy egy ilyen nagyrendezvénynek milyen hosszú távú hatása van a városszerkezet javításában. Nem akarom itt felsorolni, hogy milyen közintézmények, középületek létesültek, csak a közlekedési szerkezetre utalnék, a fővárosnak a hálózatára. A millenniummal kapcsolatban, ugye, megépült a mai Szabadság híd – akkor Ferenc Józsefhíd – , de azt kevesen tudják, hogy 1896ban adták át az északi vasuti hidat i s. Szinte mindenki ismeri az akkor Sugár út, most Andrássy út és a BajcsyZsilinszky út kiépítését. Azt kevesebben tudják, hogy a Nagykörútnak a teljes kiépítése is ehhez kapcsolódik. S hogy a hosszú hatásra egy példát hozzak: a Nagykörútnak a teljes kiépí tése valóban l896ra befejeződött, de a teljes értékű használatba vételre nem volt lehetőség, mert a kapcsolódó déli híd csak 1937ben került forgalomba, tehát a mai Petőfi híd. Megállapíthatjuk, hogy több mint negyven évre elnyúló hatása volt egy ilyen vá rosrendezési elképzelésnek, amelyet a millennium előkészítéseként vezettek be Budapesten, amelyet gyűrűs, sugaras szerkezetnek lehet nevezni, és amelyre számos példa van nemcsak külföldön, hanem hazánkban is; Szeged ilyen elvek szerint épült újjá a múlt sz ázadi nagy árvíz után. Tehát tévesnek mondom én azt a beállítást, amely szerint – hogy szó szerint idézzem Kuncze képviselő urat – "új városrész felépítése horribilis infrastruktúrával". Erről szó nincs, a város fejlesztése, a városszerkezet javítása nem í gy működik. Ezt legfeljebb az állampárti időszak gondolkodásmódjától megszabadulni nem tudó közgazdászok vagy mérnökök képzelhetik így, hogy egy központból háromnégy év alatt hipphopp mindent meg kell csinálni. A remélhető piacgazdaság körülményei között jogi és gazdasági, gazdaságpolitikai eszközökkel a magántőkét kell úgy mozgatni, hogy a céljainknak megfelelően működjön egyegy adott területen, tehát a városszerkezet javítását részben önmagától végezze el, természetesen a jogszabályok és a gazdasági sz abályozók, illetőleg a megadott előnyök mentén, a kitapintható érdekek mentén fogja ezt végrehajtani a magántőke. Tehát a településszerkezetnek a javítása nem háromnégy éves vagy ötéves feladat, ezt szeretném leszögezni.
