Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Bejelentés: Trombitás Zoltán jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ)
1499 Mi a minisztérium álláspontja ezek után az egész kérdést illetően? A feltételezésekkel ellentétben, amelyeket egyébként a képviselő úr korábbi levelezései is tartalmaztak, a minisztérium sem pressziót nem kíván gyakorolni az építkezés befejezésére, sem pedig akadályt nem kíván, és nem is tud támasztani, éppen a jogilag tiszta helyzet miatt. Akadályt azért nem, mert – mint mondtam – a váll alat jogilag érvényes engedély birtokában van, szakmai szempontból pedig azért nem, mert végül is egy környezetvédelmi beruházásról van szó, egy veszélyeshulladékfeldolgozóról, akkumulátorfeldolgozásról, amire az országnak okvetlenül szüksége van. Pressz iót pedig azért nem kívánunk gyakorolni, mert végül is helyi ügyről van szó. Arról van ugyanis szó, hogy a beruházás úgynevezett felfüggesztés, ami tulajdonképpen lassítás volt, helyi döntés volt, a vállalatnak és a helyi településnek a konfliktusa nyomán kompromisszumként született döntés. A minisztérium ebbe a helyi problémába nem kíván, nem is tud beavatkozni, annál inkább, mert a település lakossága is megoszlik ebben a kérdésben. Van, aki a munkaerőlehetőséget, a munkaerőalkalmat, az ezzel járó infra struktúrafejlesztési lehetőséget pozitívumként értékeli, és ezáltal támogatja a beruházást, van, aki ellenzi. Ezt a problémát tipikusan csak helyben lehet megoldani, illetve amennyiben a bírósági útra terelődik a hatósági ügyintézés, akkor a bíróság fog e bben a kérdésben dönteni. Amit a minisztérium tehet és tenni kíván ebben az ügyben: ha a bíróság úgy dönt, vagy a lakosság megállapodik a vállalattal, hogy a beruházást befejezik, akkor nyilván fokozott kontrollal fogjuk figyelemmel kísérni az üzem tevéken ységét és megtesszük a szükséges szankciókat arra, hogy az üzemeltetés valóban a terveknek megfelelően, környezetkárosításmentesen történjék. Amennyiben a beruházás nem épül meg, akár a bírósági döntés, akár a megállapodás hiányának következtében, akkor n yilván a minisztériumnak új helyet kell keresnie a beruházás számára, levonva és hasznosítva azokat a tanulságokat, amelyeket ez a mindenki számára kínos ügy kínál valamennyi résztvevő számára. Kérem válaszom szíves elfogadását. (Szórványos taps.) ELNÖK (V örös Vince) : Köszönöm miniszter úrnak a válaszát. Megkérdezem interpelláló képviselőtársamat: egyetérte a miniszteri válasszal? KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ) Köszönöm a választ, Miniszter Úr. A válaszra reflektálva néhány tényt szeretnék elmondani. A beruház ásról környezeti hatástanulmány a mai napig nem készült, holott enélkül a területfelhasználási engedélyt ki sem lehetett volna adni. A környezetvédelmi szempontból legfontosabb létesítményekre, amelyek az elbírálás szempontjai kellett volna hogy legyenek, nem készültek kiviteli tervek máig sem. Az amerikai cég vizsgálatairól készült minisztériumi szakvélemény szerint a szakhatóságok részéről új, illetve kiegészítő engedélyezési eljárást szükséges előírni. Minderről azonban az engedélyező környezetvédelmi ha tóságnak, az Északmagyarországi Környezetvédelmi Felügyelőségnek nincs tudomása máig sem. Sőt a felügyelőség azt sem tudja, hová kerülne az évi 8000 – 10000 tonna veszélyes hulladéknak számító salak, ami az üzemben képződne. Nagyobb baj ennél, hogy az új en gedély szükségességéről a beruházó vállalat sem akar tudni, hiszen nemrég arra hivatkozva kérte az építési engedély meghosszabbítását, hogy az eredeti tervek szerinti továbbépítés mellett döntött. A Mátra – Bükk üdülőkörzet fejlesztési programjából és region ális rendezési tervéből a következőket idézném. "Gyöngyösoroszi Károlytárón a használt akkumulátorokat feldolgozó üzem telepítése felülvizsgálandó, mivel a telephelyválasztás során nem vették figyelembe kellőképpen az erdő,