Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 11. hétfő, az őszi ülésszak 22. napja - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szabad György): - MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
1408 Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Amikor ez a Parlament a Kormány előterjesztésére 1991 telén elfogadta a foglalkoztatáspolitikáról szóló törvény t, az ellenzék is elismerően nyilatkozott arról a kormányzati előterjesztésről, és egy modern, jó törvénynek tartottuk. Miért van szükség most mégis ennek a törvénynek a módosítására? Azért, mert az a törvény alapvetően egy biztosítási elven alapuló munkan élküli segélyezést, illetve aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök megteremtését tűzte ki célul. Tudnunk kell, hogy ez az alapvetően biztosítási alapon működő rendszer a munkanélküliség mintegy 2,5 – 3%os rátájáig képes fedezni a munkanélküliség kezelésével kapcsolatos költségeket. Fél év alatt merőben más helyzet alakult ki. Az év elején, tehát '92 év elejére megközelíti a 10%ot a munkanélküliség rátája, és év végére biztos, hogy eléri, sőt várhatóan meg is fogja haladni. Akkor hogyha ezt a ténylegesen min őségi változást szemléljük, meg kell állapítani még a következő tényeket is. Ma Magyarországon ez a munkanélküliség nem egységesen érinti az ország eltérő régióit. Miközben Budapesten és egyes megyékben ennél a 10%nál alacsonyabb munkanélküliséggel lehet számolni, az országnak vannak olyan térségei, ahol ez a munkanélküliség eléri a 20%ot – BorsodAbaújZemplén megyére vagy SzabolcsSzatmár megyére gondolok. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy ezen a térségen belül lesznek olyan mikrorégiók, amely ek még a 20%nál is nagyobb munkanélküliségi rátát érnek el. A következő, amit szemügyre kell venni, hogy ezt a nagyon eltérő tényt a különböző foglalkoztatáspolitikai eszközök közül melyek tudják hatékonyan kezelni. Egy szokásos válasz erre, hogy az új vá llalkozások létrejötte, a spontánul alakuló új vállalkozások a leghatékonyabbak ennek a kezelésére. A Pénzügyminisztérium ez évben készített egy felmérést, melyből azt lehet megtudni, hogy Budapest területét leszámítva, ahogy az ország területén nyugatról keletre haladunk, egyre kevesebb az új vállalkozás létrejötte. Tehát létrejön egy olyan helyzet, hogy miközben nagymértékben nő a munkanélküliség, az új vállalkozások igazándiból nem ott alakulnak ugrásszerűen, ahol ez a munkanélküliség keletkezik. Figyele mbe véve azt a tényt, hogy ezek a térségek ma Magyarországon egyébiránt is az elmúlt 40 évből következően hátrányos helyzetben vannak, nagyon félő, hogy az országban egy olyan kettészakadás felé indulunk el, amelyet utána nagyonnagyon sokáig nem lehet orv osolni. Mert ez a munkanélküliségnek a másik alapvető problémája, hogy összekapcsolódik egy szegénységgel, és egy olyan hátrányos helyzet alakul ki, ahonnét az állampolgár önerőből egyszerűen képtelen kitörni. A Kormány ezt a helyzetet tapasztalva megpróbá l egy bizonyos választ adni ennek a kérdésnek a kezelésére. Meggyőződésünk, hogy ez a válasz elégtelen. Önmagában ezt a kérdést nem lehet egy finanszírozási problémának tekinteni. Az önmagában, hogy megemeljük a Szolidaritási Alapba a hozzájárulás mértékét , az, hogy csökkentjük a munkanélküli járadék idejét, illetve összegét, erre a helyzetre nem ad választ. Az a tény, hogy szigorítjuk esetlegesen azoknak a körét, akik feketén hozzájuthatnak munkanélküli járadékhoz, összességében még mindig oly mértékben el hanyagolható spórolást jelent, ami a kérdést nem rendezi megnyugtatóan. A további aggály, hogy miközben megemeljük a járadékot, a költségvetés igazándiból nem kerül ki ebből a nehéz helyzetből, hogy ebben a kérdésben neki valamilyen formában szerepet kell vállalni. Egyrészt – amit a miniszter úr is említett az expozéjában – az a tény, hogy a Szolidaritási Alap 10%a terhére garanciát vállal. Egy további szempontot szeretnék én említeni, amivel hosszú távon a költségvetésnek, az államnak számolni kell. Ha én a munkanélküli járadékra jogosultságot másfél évben meghúzom, és ezekből a térségekből és egyéb helyeken tényleg objektív körülmények miatt az emberek nem tudnak munkaviszonyt létesíteni, nem tudnak önmagukról gondoskodni, kikerülve a foglalkoztatási poli tikát megvalósító intézmények hatóköréből, egyszerűen nincs más megoldás számukra, mint a szociális segély, amelyről tudjuk, hogy ma Magyarországon igen kevés az igényekhez mérten, és azt egyértelműen a költségvetés fedezi.
