Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 4. hétfő, az őszi ülésszak 19. napja - A Magyar Köztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - VARGA ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. a törvényjavaslat előterjesztője:
1236 Nincs akadálya a Btk. egyes rendelkezései olyan értelmű megváltoztatásának, amely kivételesen lehetővé tenné egyes, már elévült bűncselekmények utólagos elbírálását. Egy ilyen törvénymódosítás érinti a Btk. 2. §át, de kivétel teremthető rendelkezései alól, úgy, ahogy itt részletesen elhangzott. Jól ismerjük a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam voltáról szóló alkotmányos rendelkezést, ismerjük az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezmény 6. cikkét, amelynek témánk szempontjából jelentős szövege a következő: mindenkin ek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott, független és pártatlan bíróság méltányosan, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Pontosan erről van szó! Felfogásunk szerint ez nagyon sokat jelenthet, többek közt azt, hogy a megindult elj árás elhúzódása beleütközik a nemzetközi szerződésbe, de semmiképpen nem jelentheti eljárások késői megindításának tilalmát. Tudniillik akik ezt az egyezményt szerkesztették, azok szerkesztették az elévülést kizáró egyezményeket is. Ez a két egyezmény egym ásba ütközne, hogyha az előző tiltaná a harminc, negyven vagy ötven évvel későbbi felelősségrevonást! Az ENSZ keretében New Yorkban 1968ban elfogadott nemzetközi egyezmény 4. cikke az elévülés intézménye eltörlését írja elő a háborús és népellenes bűntett ekre, márpedig 1968ban – gondoljuk meg! – több mint húsz év telt el a második világháború befejezése óta. Ennek az 1971. évi 1. tvrrel kihirdetett egyezménynek a szellemében járt el a magyar állam is akkor, amikor kizárta ezen cselekmények elévülését. Az előbbi fejtegetésnek az a része, amely szerint a tervezet elévülést kizáró rendelkezése nem ütközik sem a magyar Alkotmányba, sem a nemzetközi jogba, megegyezik Békés Imre, Király Tibor, Bihari Mihály, Schlett István, Varga Csaba és Vékás Lajos véleményév el. Szinte minden szakértő megegyezik abban, hogy a tervezett szabályozás a törvényhozó hatáskörébe tartozik, ezért nem bújhatunk jogtudósok és bírák talárja mögé, hiszen miénk a döntés lehetősége és felelőssége. Nincs az a jogtudós, aki előre meg tudná mo ndani a teljes bizonyosság erejével, hogy miként dönt egy tervezettel kapcsolatos beadványról az Alkotmánybíróság vagy az Emberi Jogok strasbourgi bírósága. Ilyen véleményeket – gyakorló jogászok jól tudják – igazi szakértő nem ad. Különösen akkor nem, ami kor a jogállami klauzula sem a magyar jogban, sem a nemzetközi jogban, különösen pedig a büntetőjogban nem részletezett, nem elemzett fogalom ebből a szempontból. Néhány szót szólok az általános vitáról. Mécs Imre képviselő úr amondó volt, hogy gondolkodju nk együtt, és mindjárt azt is kérte, hogy ne fogadjuk el a törvényjavaslatot. A két óhaj közül az együttgondolkodásra tett indítványt tartom elfogadhatónak és természetesnek. A képviselő úr azon megjegyzései, amelyek szerint nincsenek kéziratok 1959ből – idézem: "Hol vannak a magyar írók munkái, hol van a magyar értelmiség produkciója?" – , izgalmas irodalomszociológiai kérdés, de nem tartozik a javaslat vitájához. Az a vélekedése Mécs Imrének, hogy egy egész rendszert kellene nekünk megítélni, nagyon nagy igény. A törvényjavaslat nem a korábbi rendszer megítélését célozza – amennyiben tárgya a történelem, amennyiben embertelen bűnök feltárását és megítélését szolgálja. Az a kijelentés, hogy rossz hírét keltjük az országnak, visszautasítandó túlzás. Hogy mi lesz hírré, épp oly nehéz előre tudni, mint azt, hogy mi által költődik valahol rossz híre országunknak. Ez a törvényjavaslat hozhat eltérő véleményeket, vitákat, de döbbenetet, megütközést, hisztériát aligha kelthet – eltérően más jelenségektől. Dr. Szabó János véleményét megértem. Az előzőekben utaltam arra, hogy törvénytervezetemtől nem várható az egész igazságtétel vagy annak nagyobb hányadának megoldása. És itt áttérek Nagy Attila, az MSZP részéről felszólaló vezérszónok érzelemgazdag szónoklatára, ame ly tele volt a csodálkozás fenntartásaival. Megértem, hogy az ő számára a büntetőjogi felelősségrevonás valamiféle misztikus módon történik. Vele ellentétben én az egészséges jogérzék tényét, illetőleg jelentőségét nem tagadnám pusztán azért, mert valami h asonló kifejezést sikerült előbányászni valamely meglehetősen szégyenteljes környezetből, történelmi analógiát keresgetve. Sajnálatos, hogy az MSZP vezérszónoka olyanképpen kezeli az igazságtétel ügyét, hogy magát Hitlert és Sztálint, saját magát és engem egy helyre ültet. Nagy Attilával szemben úgy vélem, jogrendünk
