Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
79 sem volna átengedhető, továbbpasszolható egy kft.nek. Békéscsaba belvárosában az irodahelyiségek bérle ti díja négyzetméterenként átlagosan évi 67 ezer forint. A szóban forgó ingatlan esetében ez legalább évi 5 millió forintot jelentene. Tudom, hogy a költségvetés egészéhez képest ez csekélyke összeg. De ma, az általános szegénység idején minden kósza fill ért meg kellene fogni. Ebben, gondolom, egyet tudunk érteni. Kérdezem tehát pénzügyminiszter urat, hogy az érvényben lévő jogszabályok alapján szándékában álle, akár a kft. megalakulásáig visszamenőleges hatállyal, bérleti dí jat kivetni, avagy a jogcím nélküli ingatlanhasználót kilakoltatni. Kérdezem miniszter úrtól, hogy más megyeszékhelyeken más megyei napilapok szerkesztőségének és kiadójának is a magyar állam és a néhai MSZMP ade otthont. Úgy tudom, igen. Kérdezem miniszt er úrtól, de kérdezhetném az Állami Számvevőszék elnökétől, avagy a legfőbb ügyész úrtól is, hogy hány egykori szerkesztőségi és kiadóhivatali épülettel számolt el 198990ben az MSZMP, illetve jogutódja, az MSZP, hiszen ha más nem, hát a népszavazás eredm énye is kötelezte volna erre. Az épületekre gondolok most és nem a lapokra, kiadóvállalatokra, bár azok privatizációja is megérne még egy misét, ha már a sajtóprivatizációt vizsgáló parlamenti ad hoc bizottság csöndben megszűnt. Kérdezem, mekkora bevételtő l esett és esik el az állam amiatt, hogy egyes magántulajdonban lévő napilapok ingyen használhatják épületeit. Milyen intézkedéseket kíván tenni a Kormány e nyilvánvaló igazságtalanság megszüntetése és a lapok esélyegyenlőségének biztosítása érdekében? Érd eklődéssel várom miniszter úr válaszát. Köszönöm szépen. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Az interpellációra dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter úr válaszol. Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válasza KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm az interpellációt. Vizsgálatot indítottam, és harminc napon belül írásban be fogok számolni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Kérem Szokolay Zoltán képviselőtársamat, szíveskedjék tudomásul venni, hogy harminc napon belül megkapja az írásos választ. Kósáné dr. Kovács Magda, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellálni kíván dr. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterhez a privatizáció és a munkavállalók esélytelensége tárgyában címmel. Kósáné dr. Ková cs Magda képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP) – Dr. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterhez – "A privatizáció és a munkavállalók esélytelensége tárgyában" címmel KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm, Elnök Úr! Ti sztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A május 28án benyújtott interpellációm célja az volt, hogy kísérletet tegyek a privatizációs folyamat egyre élesebb feszültségeinek érzékeltetésére. Természetesen kérdéseimnek volt konkrét időszerű kiinduló alapja is, hi szen például nem sokkal korábban adtak el egy alföldi nagyvállalatot a Vagyonügynökség közreműködésével anélkül, hogy a négyezer dolgozót vagy képviselőit legalább tájékoztatták volna a vállalateladás feltételeiről és várható következményeiről. Úgy adtak e l minket, mint egy zsák krumplit – mondta keserűen és tehetetlenül a dolgozói közösség vezetője. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek a konfliktusoknak nem itt, a Parlamentben kell megoldódniuk. Őszinte örömömre szolgál, hogy az inte rpellációmban felvetett