Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 27. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
715 szolgálják. Az biztos, hogy az államháztartási törvény most benyújtott javaslata alapján a GDP koncentrációja nem lesz kisebb. Nem is célja ez ennek a törvénynek . Ennek a törvénynek a célja az, hogy a mozgásteret biztosítsa, s lehetőséget adjon, hogy rögzítve az alrendszerek feladatkörét, hatáskörét, kölcsönös viszonyát egymáshoz, az alrendszereken belül kezdődjék meg a teljes feladatfelülvizsgálat és a takarékos gazdálkodásra való törekvés. Az állami feladatkör meghatározása rendkívül összetett feladat és ennek az eredménye hosszú évekre meghatározza országunk gazdasági és politikai viszonyait. Éppen ezért nagyon helyesnek tartjuk és támogatjuk a Kormánynak azt a z elhatározását, hogy ezt olyan fajsúlyos témának tekinti, mint például az ország külpolitikáját, amelyben a parlamenti pártok véleményének ismerete nélkül nem kíván dönteni. Ezért nagyon helyesnek és elfogadhatónak ítéljük, hogy az állami feladatok tisztá zására a Parlamenten belül, a parlamenti pártokból kialakuljon egy olyan bizottság, amely tételesen végigveszi, és így egyfajta politikai konszenzus hozható létre egy olyan kérdésben, amely a jövőnket igen határozottan befolyásolni fogja. Ezek alapján kére m a tisztelt Házat, mind a beterjesztett törvényjavaslatot, mind pedig az országgyűlési javaslatot támogatni szíveskedjék. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Megadom a szót Gaál Gyulának, az SZDSZ képviselőcsoportja vezérszónokának. Fe lszólaló: Gaál Gyula Imre, az SZDSZképviselőcsoport nevében GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A júniusban beterjesztett államháztartási törvény tervezetével a Kormány végre lehetővé tette, hogy olyan törvény általános vitáját kezdjük m ost meg, amelyre régóta vár a szakmai közvélemény, s amely a nagyközönség szemében is a várva várt gazdasági törvények sorába illeszkedik. Nyilván megkönnyebbülten sóhajt most fel minden ez iránt érdeklődő, a Parlament végre azt teszi, amit mindenki vár tő le. A felesleges és időrabló huzakodások helyett a gazdasági felemelkedés lépéseit, az azokhoz tartozó törvényeket tárgyalja meg. Csendet kérünk tehát, idebenn dolgoznak. Az elkövetkezendő hetekben kéretik a nép, hogy csak lábujjhegyen, illő áhítattal köze lítse meg a Parlament épületét, nehogy óvatlanul megzavarja a benn folyó alkotás ihletébe merült képviselőket. Sietek gyorsan megnyugtatni mindenkit, hogy fölösleges ez a túlzott elővigyázat. Nem követ el senki helyrehozhatatlan hibát, ha az államháztartás i törvény előttünk fekvő tervezetéből kizökkenti az ő honatyját. Ez a törvény ugyanis nem az a törvény, amelyre mindannyian oly régóta vártunk – megjegyzem: a címe alapján nem is alaptalanul – , és nem is az a törvény, amelyet a Kormány megígért. Félő tehát , hogy amíg ezzel foglalkozunk, addig továbbra is csak halogatjuk a valóban húsbavágó gazdasági törvények meghozatalát. A továbbiakban ezt az állításomat szeretném négy gondolatkör köré csoportosítva bizonyítani. Mindenekelőtt ma senkiről nem merném feltét elezni, hogy nem tudja betéve a Nemzeti Megújhodás Programjának idevágó részeit. Emlékeztetnék arra, hogy mit is ígért a Kormány és milyen célt tűzött ki maga elé az államháztartási törvény megalkotásában. Nyilván ők maguk sem érzik fölöslegesnek ezt az em lékeztetőt, hiszen a törvény háttéranyagaként benyújtott tájékoztatóban kétszer is szó szerint idézik: "nagyon komolyan gondolják". Idézem tehát én is: "Az államháztartási reform során a Kormánynak két fő célja van. Egyrészt az állam szerepé nek visszaszorítása, az újraelosztásban az államháztartás arányának csökkentése, másrészt az államháztartás által ellátandó feladatoknál stabil, egyértelműen szabályozott, hosszú távon is működőképes, a társadalom által elfogadható szintet garantáló rendsz erek kialakítása." Hogyan lehet ezeket a célokat megközelíteni? Idézem tovább a programot: "Az államháztartás reformján belül elsődleges fontosságú az állami feladatok felmérése. Meg kell határozni, hogy mely feladatok tartoznak az államháztartásra és mily en legyen az optimális feladatelhatárolás az