Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince):
68 Hogy ez a teljesítőképesség hány százalékát köti le, ma még nem látható, de a tervezet más rendelkezései közvetve a rra ösztönzik az Állami Számvevőszék vezetőit, hogy ne legyenek – mondjuk így – szervezeti vagy ellenőrzési üresjáratok. A tervezet több ponton is lényegesen módosítja a hatályos szabályozást. Az egyik legfontosabb különbség, hogy pontosabban és egyúttal t estre szabottabban állapítja meg a Számvevőszék feladatait, mint a jelenlegi törvény. Így például kikerült az Állami Számvevőszék hatásköréből a kormányprogram véleményezése, vagy a bankjegy- és érmekibocsátásra vonatkozó adatok ellenőrzése. Ugyanakkor a t ervezet a számvevőszéki vizsgálatok jellegének és gyakoriságának előírásával, azaz hogy mikor kell törvényességi, szabályszerűségi, illetve eredményességi vizsgálatokat végezni, és azokat milyen időszakonként kell lefolytatni, az Országgyűlés és a számvevő k számára is világosan meghatározza az Állami Számvevőszék alapfeladatait. Az előkészítő bizottság többségi véleménye szerint világosabbak a szervezeti hierarchiára vonatkozó rendelkezések, és a felelősségre vonás szabályai is pontosabban meghatározottak, mint ma. A korábbi tapasztalatok alapján várhatóan vitát vált majd ki a számvevőszéki külön bizottság felállítása és összetétele. Nem nagyon tudok olyan érvet, ami a paritásos bizottság ellen szólna. Ezért azt kérem a kormánypárti képviselőktől, hogy csak annyi politikai bölcsességet tanúsítsanak, mint egy évvel ezelőtt, amikor két külön bizottságot is paritásos alapon állított fel a tisztelt Ház, vagy amikor az alkotmánybírák jelölésére szintén paritásos bizottságot hozott létre. Tehát van példa arra, hogy paritásos bizottság működjön a Házban, és úgy gondolom, hogy az állami számvevőszéki különbizottságnak is ilyenformán kellene működnie. A számvevőszéki különbizottságnak nem lesz utasítási joga az Állami Számvevőszék felé, ugyanakkor az Állami Számvevőszé k valamennyi jelentését nyilvánosságra kell majd hozni. Márpedig a bizottság tekintélyét rontaná, ha mindenki által megismerhető és a jelentéseket a széles nyilvánosság előtt értékelő szakmai vélemények lényegesen eltérnének a bizottságban kialakítottaktól , különösen akkor, hogyha ezt az eltérést csupán politikai presztízsszempontok magyarázzák. Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Úgy alakult a dolog, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvé nyjavaslat és a számvevőszéki bizottságról szóló javaslat felett az általános vita lényegében együtt zajlott le. Így értelmezte a bizottsági elnök, az ad hoc bizottság elnöke, illetve a bizottsági előadó is. Most az általános vitát elnapolom. A jövő héten folytatjuk, a részletes vitát azonban nem biztos, hogy együtt kell majd lebonyolítani. De ez már más kérdés. Jó étvágyat kívánok. 2 órakor interpellációkkal és kérdésekkel folytatjuk, majd azt követően az ügyvédségről határozathozatal lesz. (Szünet: 13 óra 9 perctől 14 óra 7 percig – Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el – Jegyzők: Tóth Sándor és Glattfelder Béla) Interpellációk: ELNÖK (Vörös Vince) : Kérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek elfoglalni helyüket. Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük munkánkat . Bejelentem, hogy az elnöki teendők ellátásában Tóth Sándor és Glattfelder Béla jegyzők lesznek a segítségemre.