Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 26. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 10. napja - A társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról szóló jelentés általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
662 Van viszont egy másik szempont, amely a szolidaritási elvnek az érvényesítését kívánja meg. Ez pedig az, hogy a társadalombiztosítási rendszer, mint olyan, minden társadalomban, legalábbis a mod ern társadalmakban, ahol megfelelően kifejlett formában létezik, az egyik legfontosabb integráló tényező a társadalomban. Tehát az egyik legfontosabb tényező, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok egy közösséghez tartozónak érezzék magukat az adott t ársadalom tagjaként. Ezt a szempontot fölvetni ma különösen fontos, hiszen tudjuk, hogy olyan társadalmi folyamatok zajlanak le, amelyek ez ellen az integrálódás ellen hatnak, amelyek azt eredményezik, hogy magyar állampolgárok egyre nagyobb csoportjai sza kadnak le – hogy úgy mondjam – a társadalom testéről, és válnak sokfajta értelemben a társadalom peremére sodródó, vagy a társadalmon kívül kerülő egzisztenciákká. Idetartoznak a hagyományos szegénységnek azok a csoportjai, amelyek ugyan számos torzító tén yező eredményeként, de valamiféle minimális szociális biztonságot a korábbi szisztémában mégiscsak élveztek, és most ezt is elvesztették, és idetartoznak azok a társadalmi csoportok is, amelyek korábban már stabil tagjainak érezhették magukat a középrétege knek, de az elmúlt évek változásainak ők is veszteseivé váltak, ennélfogva rohamosan csúsznak le a társadalmi hierarchiában, és leszakadóban vannak – hogy úgy mondjam – a társadalom testéről, a társadalom konszolidált egészéről. Ennélfogva ennek az integrá ló szerepnek a hangsúlyozását rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ez a folyamat legalább ne folytatódjon tovább, illetve a társadalombiztosítás a maga eszközeivel ez ellen a folyamat ellen is tudjon valamilyen módon dolgozni. Végül megemlítenék még egy fonto s szempontot, nevezetesen azt – erre bizonyos összefüggésben Kis Gyula József is utalt – , hogy abban a pillanatban, amikor egy új rendszert vezetünk be, s ez különösen a nyugdíjrendszerre igaz, attól a pillanattól kezdve az újonnan nyugdíjba lépők más felt ételek szerint fogják megkapni a nyugdíjukat, és más feltételek szerint fizetik az állampolgárok be azt a járulékot, amelyet a későbbi nyugdíjuk reményében be kívánnak fizetni, illetve a társadalom vagy az állam esetleg kötelezővé teszi számukra, hogy ezt befizessék. Számos közelmúltbeli példa intő jelként áll előttünk, eszerint mindenképpen úgy kell bevezetnünk az új nyugdíjrendszert, hogy ez ne hozzon létre nagyon éles különbségeket a már nyugdíjban lévők és a most nyugdíjba vonulók között, hogy ne keletk ezzenek olyan ellentétek, illetve olyan mindenki által igazságtalannak érzett különbségek, amelyek a társadalom számára elfogadhatatlanok lesznek. Hadd hivatkozzam az idei év eleji nyugdíjemelésre, amely a legnagyobb jó szándékkal, két elvet szem előtt tar tva készült el. Az egyik elv az volt, hogy év elején osszuk ki a teljes nyugdíjemelésre szánt pénzt, hogy ezáltal az infláció negatív hatásait mérsékeljük a nyugdíjasok számára, másrészt pedig, hogy a pillanatnyilag működő nyugdíjrendszer egyik legnagyobb igazságtalanságát, amely szerint aki régebben ment nyugdíjba, annak a nyugdíjának a vásárlóértéke többet veszített, valamilyen módon legalább részben kompenzáljuk, és így a nagy különbségeket, amely a régebbi és új nyugdíjasok között kialakult, csökkentsük . Ezt a funkcióját az emelés be is töltötte, ugyanakkor viszont egy olyan drámai szakadék keletkezett azok között, akik december 31én, illetve után mentek nyugdíjba, ami teljességgel elfogadhatatlan, és semmilyen elvvel nem indokolható, hiszen több ezer f orintos különbség alakult ki két nyugdíj között minden egyéb feltétel azonossága esetén aszerint, hogy az említett időpont előtt vagy után vonulte az illető nyugdíjba. Ezeket a szempontokat is nagyon erősen figyelembe kell venni, valamilyen módon a meglev ő nyugdíjak karbantartása úgy történjen, hogy az meszszemenően igazodjon a kialakítandó új rendszerhez, illetve az ott elérendő, elérhető nyugdíjakhoz, mert különben ez nagyon súlyos, s majdnem azt mondhatnám, orvosolhatatlan társadalmi feszültségek forrás a lesz a későbbiekben. Mindezeket figyelembe véve azt kell mondanom, elég nehéz megállapítani azt, hogy ezeknek a feltételeknek a most benyújtott és tárgyalásra kerülő koncepció milyen mértékig felel meg, azért, mert amit a miniszter úr is mondott, ez a ko ncepció meglehetősen kidolgozatlan, sok a homályos pont, sok a bizonytalan fogalmazás. Nem áll a koncepció mögött olyan számításoknak a sorozata,
