Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 26. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 10. napja - A társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról szóló jelentés általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
653 a veszélyérzetet erről a helyről oszlatni szeretném, és bízom abban, hogy a Ház is ebben az irányban fogja a véleményét hangoztatni. A társadalombiztosítási elven alapuló elosztás a társadalom egészét érintő közös és mér hető kockázatokra terjed ki. A finanszírozás a kockázat mértéke alapján kalkulálható járulékfizetésén alapul – elvben – , amelyet a kockázatközösség tagjai és munkáltatójuk közösen fizetnek. A szolgáltatásra jogosultságot jövedelemmel arányos járulék alapoz za meg. A biztosítási logika lényege, hogy a biztosítási esemény bekövetkeztekor az egyének számára a járulékfizetéssel arányos kárpótlást garantál, előre rögzített feltételek szerint. A kockázatoktól függően ez a kapcsolat eltérő módon érvényesül. A nyuge llátásnál a járulékbefizetés és a járadékkifizetés időszaka időben erősen elkülönül. A nyugdíjbiztosítás elvi eleme a majdani szolgáltatásokat megalapozó tartalékképzés. A társadalmi mértékben kötelező modern nyugdíjbiztosítás azonban az egyéni várományfed ezeti elvet a gyakorlatban nem tisztán érvényesíti, ezt összekapcsolják a mindenkori aktív és a mindenkori nyugdíjas generációk közötti jövedelem átcsoportosításával. És itt, ezen a ponton, engedjenek meg egy közbevetett megjegyzé st. A mindenkori aktívaktól való jövedelemátcsoportosítás csak akkor reális, ha megfelelő számban van aktív lakosság. Ezért ahhoz, hogy egy társadalombiztosítás nemzedékeken keresztül hatékonyan működjék, nemcsak jelenkori befizetésre, hanem jövő nemzedék re is szükség van. Ez a logika indokolja azt, hogy a társadalombiztosításnak a népesedéspolitikára is figyelnie kell, és demográfiai helyzetünk jelentősen megszabja – jelen pillanatban sötét felhők formájában szabja meg – a társadalombiztosítás helyzetét. Éppen ezért probléma számomra egy olyan biztosítási logika, amely a befizetések alapján, függetlenül a végzett munka hasznosságától, biztosítja a nyugdíjat, ha valaki mondjuk ezeket a befizetéseket függetlenített politikai funkcionáriusként teljesítette, m íg az, aki 3458 gyermek felnevelésével biztosítja a jövendő aktív népességet, ellátatlan marad. Ezen ellentmondás feloldása lépésenként és a teherbíró képesség függvényében, azt hiszem, hogy Parlamentünk nemes és fontos feladatai közé tartozik. Az első lépést megtettük, amikor a 10 és 20 éves határ közötti zónában elhelyezkedőknél szolgálati időként vettük figyelembe azt, hogy egy vagy két vagy több gyermeket neveltek fel. Az adókból finanszírozott szociális ellátásunk kritériumai alapvetően abban különb öznek a biztosításétól, hogy az adófizetők körében a befizetés és az ellátás között nincs kapcsolat, az adóból történő finanszírozás nem a biztosítási, hanem a méltányossági elven alapul. Természetesen a társadalombiztosítás sem működhet vegytiszta biztosí tási logika szerint – az előbb elmondott példáim, azt hiszem, eléggé igazolták. A piacgazdaságokban jelenleg működő társadalombiztosítási rendszerek szolgai lemásolása nem lehetséges. Országonként másmás struktúrák, funkciók jellemzőek, s ennek elsősorban a hagyományok és a gazdasági fejlettségi szintek és a demográfiai eltérések az okai. E rendszerek közös vonása viszont, hogy a biztosítási ágak önállóak, az ágazatok tartalékokkal is rendelkeznek, s legtöbb esetben mindegyik biztosítási ágazat különkülön rögzített szabályok szerint költségvetési támogatásban is részesül. A kötelező társadalombiztosítást az esetek jó részében alternatív vállalati, vagy magán, esetleg területi elven szerveződő biztosítások egészítik ki. A társadalombiztosítás reformjánál e zeknek a kiegészítő biztosításoknak a helyéről okvetlenül szükséges gondoskodni. A biztosítási rendszerek szervezeti, irányítási struktúrája nemzetközileg többféle, de közös tendencia, hogy törvény által szabályozott problémákról van szó. Néhány nyugateur ópai sajátság: a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintjén a biztosítási elemek dominanciáját mutató, állam által központilag szervezett rendszerek és ezen kívül szociális programok működtetése; a piacgazdaság fejletebb szakaszaiban az állam által működtet ett biztosítási elvű rendszerek decentralizálódnak, vállalati és magánbiztosítások virágoznak, az állam monopolizált biztosítási rendszerének a jelentősége az alapszint felé szűkül.
