Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 18. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat, valamint az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - NYIKOS LÁSZLÓ, DR. az Állami Számvevőszék alelnöke: - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
62 felmerült tehát az alelnökök számának kérdése, továbbá még az is elhangzott, hogy szükség vane egyáltalán ilyen számvevő bizottságra, illetve amennyiben szükség van , szükségese, hogy ez a törvényjavaslat már kiemelje ezt a kérdést, és már ez foglalkozzon a számvevőszéki bizottsággal, hiszen gyakorlatilag még nincs ilyen bizottság; korainak tartotta egyik képviselőtársunk ennek az itt fogalmazott megvitatását. Vita a lakult ki abban is – mint ahogy már Vékony Miklós képviselőtársam is utalt rá – ebben a bizottságban is, hogy az államháztartási törvény nélkül megtárgyalhatóe ez a törvényjavaslat. A mi bizottságunk is amellett foglalt állást, hogy mivel a számvevőszéki törvény kétharmados törvény, így mindenképpen a parlamenti pártok konszenzusa szükséges ahhoz, hogy elfogadásra kerüljön ez a törvény, és már meghatározóak lehetnek az itt megfogalmazott általános elvek így az államháztartási törvényre is. Az általános vit a lezárása után a szavazásokra került sor. A bizottságunk egyhangú szavazatával ajánlja általános vitára a törvényjavaslatot, és többségében úgy foglalt állást, hogy a rendkívüli ülésszakon még meg kell tárgyalni ezt a törvényjavaslatot. Felhívja bizottság unk külön az alkotmányügyi bizottságot, hogy az Alkotmánnyal való kapcsolatra, az alkotmányossági kérdésekre külön térjen ki, külön foglalkozzon ezzel a kérdéssel, és arról részletesen számoljon be a Parlamentnek. Végezetül bizottságunk felkérte Hagelmayer Istvánt, az Állami Számvevőszék elnökét, hogy amennyiben módosító javaslata van a jelen törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor azt terjessze a bizottságunk elé, és a bizottságunk – amennyiben azzal többségében egyetért – akkor bizottsági módosító indítván yként fogja azt előterjeszteni a tisztelt Ház elé. Ezt követően került sor az országgyűlési számvevőszéki bizottságról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalására. Mint már utaltam rá, volt aki felvetette, hogy szükségese egyáltalán ilyen bizo ttság, nem veszie át ez a törvény a költségvetési bizottság munkáját. Végezetül a bizottsági tagok többsége amellett foglalt állást, hogy igenis szükség van egy ilyen különbizottságra. Ezt indokolja az ellenőrzés fontossága, a központi költségvetés ellenő rzésének a kiemelt fontossága és a számvevőszéki munka jelentősége. A bizottság egyhangúan amellett foglalt állást, hogyha van olyan bizottság, amelynek kifejezetten politikamentes, szakmai bizottságnak kell lennie, akkor az az állami számvevőszéki bizotts ág kell, hogy legyen. Különböző nézetkülönbségek is kialakultak a számvevőszéki bizottsággal kapcsolatban, hogy vajon ennek a tagjai kizárólag a szakmai csoportokból és szakmai körökből kerüljeneke ki, vagy pedig bízzuk a frakciókra, hogy kiket delegálnak majd ebbe a különbizottságba. Gondolom, ez a vita folytatódni fog a részletes vita során is. Mindezek után a bizottságunk egyhangú szavazatával fogadta el az országgyűlési határozati javaslatot is általános vitára bocsátani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megkérdezem dr. Nyikos László urat, az Állami Számvevőszék alelnökét, hogy kíváne szólni. Felszólaló: Dr. Nyikos László, az Állami Számvevőszék alelnöke NYIKOS LÁSZLÓ, DR. az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm, Elnök Ú r! Miként Vékony képviselő úr említette beszédében, az Állami Számvevőszék elnöke rendszeres meghívottja volt az ad hoc bizottság üléseinek, és ő, illetve munkatársai kifejthették véleményüket a törvényjavaslatról. Ezért az Állami Számvevőszék az általános vitában nem kíván részt venni, de azzal a lehetőséggel élni kívánunk, amit Remport Katalin képviselőnő említett, hogy a részletes vitához észrevételeinket megfogalmazzuk, és átnyújtjuk a költségvetési bizottság számára. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szűrös Máty ás) :