Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. július 4. csütörtök, a nyári rendkívüli ülésszak 5. napja - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ)
268 amelyben arról beszélt, hogy részletes vita zajlik az egyházi törvény kapcsán, és ez a részletes vita most átcsapott teljesen általános jellegű vitába, amelynek – sajnos – Salamon képviselőtársam is részese volt. Tudomásom szerint a frakciók megállapodtak abban, hogy a frakciók álláspontját egyegy felszólaló ismerteti, és ezután a részletes vitát lezárjuk. Ehhez igyekeztünk tartani magunkat. Frakciónk álláspontját Matyi képviselőtá rsunk ismertette, amire a kormánypártok részéről reakciók jöttek, és reakciókat váltott ki ez a felszólalás, de nem ez volt a megállapodásban. Természetesen erre lehetőség van, csak ez azt vonja maga után, hogy akkor a reakciókra viszontreakcióval kell vál aszolni. Mondandóm második része, a két percnek a második része a Horváth Béla képviselőtársam által felvetettekhez kapcsolódik. Szeretném kérni elnök urat, biztosítson Horváth Béla számára két perc lehetőséget arra, hogy felolvassa azt az idézetet, amelyb en a fővárosi kerületek polgármesterei kinyilatkoztatják azt, hogy az egyházaknak nincsenek közszolgálati funkciói, és az SZDSZes polgármesterek ezt tagadják. Amennyiben fel tudja olvasni, akkor természetesen a magunk részéről a megfelelő konzekvenciát le fogjuk vonni, amennyiben nem, akkor a fővárosi polgármesterek nevében szeretném visszautasítani ezt a sommás megállapítást. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Megjegyzem tehát, még egy felszólaló jelentkezett, Iványi Gábor képvise lő úr, és majd Kónya Imre mint frakcióvezető jelentkezett. Kérdezem Iványi képviselő urat, hogy kíváne majd, de ha igen, a frakcióvezető úr soron kívül jogosult nyilatkozni. Tehát következik Kónya Imre képviselő úr. Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem is mint frakcióvezető, hanem mint a házbizottság tagja nyilatkoznék: hogy Wekler Ferenc tévedésben van, ilyen megállapodás nem volt, hogy csak egy képviselő fejti ki általánosságban a véleményét. Valóban volt ol yan nyilatkozat, hogy igyekszünk önmérsékletet tanúsítani a hozzászólások során annak érdekében, hogy lehetőleg le tudjuk zárni a részletes vitát és szavazásra kerüljön sor. Ez az önmérséklet azonban nem korlátozhatja a képviselőknek azt az alapvető jogát, hogy kifejthessék a véleményüket. Azt hiszem, ebben egyet kell értenünk ebben a Házban, és ilyen korlátozó megállapodás – a házbizottságot szeretném tisztázni – nem is volt, erre nem került sor. Ezt módosította azzal a mai házbizottsági ülésen a Szabad De mokraták frakcióvezetője, hogy bejelentette, hogy a szokástól eltérően a részletes vita szabályaiba nem illeszthető koncepcionális hozzászólásuk lesz a maguk részéről, de csak egy ilyen hozzászólás. Úgy érzem, hogy egy ilyen koncepcionális hozzászólást köv etően nem lehet megakadályozni, hogy a Ház többi része is koncepcionális, általános kérdésekben szóljon hozzá, reflektálva a Szabad Demokraták Szövetségének ilyen értelmű hozzászólására. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Te hát Iványi Gábor képviselő következik. Felszólaló: Iványi Gábor (SZDSZ) IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én Borz képviselő úrnak a megjegyzésére szeretnék reflektálni. Nemcsak ő, már más is felvetette, hogy kisebb új felekezetek valamiféle vag yoni spekulációk okán jöttek létre. Borz képviselő úr nem forgolódott ezekben a körökben, és ezért nem tudja, hogy a dolog nem így van, hanem az elmúlt rendszerben – a kis közösségek csakúgy, mint a nagyok – számtalan üldözésnek voltak kitéve, és ezért az Állami Egyházügyi Hivatal munkálkodása nyomán leszakadtak bizonyos csoportok egyházakról, amelyeket esetleg éveken át, némelyiket másfél évtizeden keresztül