Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 24. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 3. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - VASTAGH PÁL, DR. (MSZP):
147 hátrébb kerülők számára is lehetőség van arra, hogy földre váltsák egykori tulajdonukért kapott kárpótlási jegyüket. Az MDF módosító indítványa, illetve az ennek a módosító indítványnak a kapcsán kifejtett érvelés többször előadja, hogy az egyéb tulajdonok esetében egy viszonylag szerényebb rétegről, egy 5060 ezres táborról van szó. Így tehát úgy véljük, hogy a licitálás kiiktatása ellenére sem kerülne veszélybe a kárpótlási jegy földreválthatósága. Úgy érezzük számosan a Független Kisgazdapárt frakcióján belül, hogy a licitálás kiiktatása tulajdonképpen megteremthetne egyfajta k onszenzust a koalíción belül is ebben a kérdésben, kiindulva abból, hogy máris számos képviselőtársam, nemcsak a Kisgazdapárt kebelén belül, hanem a másik két koalíciós párton belül is biztosított arról, hogy a licitálással szemben ők is ellenérzéseket táp lálnak, és a hét végén választóikkal folytatott megbeszélés ugyanezt bizonyította számukra. Ezért kérem a Parlamentben elsősorban koalíciós képviselőtársaim támogatását ahhoz, hogy a licitálás kiiktatásával egy törvényben rögzített vételi jogot biztosító s orrend beépítésével támogassa csatlakozó módosító indítványomat. Köszönöm. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Vastagh Pál képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. Felszólaló: Dr. Vastagh Pál (MSZP) VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem az Ómolnár képviselő úr által említett dal második versszakával szeretném folytatni a hozzászólást. Ennek kapcsán csak arra, annak a megállapítására szorítkozom, hogy jobb és hasznosabb és előr emutatóbb a tényeket tényekkel vitatni, nem pedig olyan megjegyzésekkel szembeállítani a tényeket, amelyek a tényeket nem cáfolják és nem változtatják meg. Szabó képviselőtársunk hozzászólásában azt mondotta, hogy másfél millió családot érint a kárpótlási törvény és az ahhoz kapcsolódó mostani módosító javaslat. Nem tudom megítélni, valószínű, hogy többet közvetlenül, elképzelhető, hogy másfél milliót. Közvetve azonban bizonyára lényegesen többet. De nemcsak ezt nem tudjuk pontosan, hanem azt sem tudjuk pon tosan, hogy milyen hatást vált ki majd ez a kárpótlási törvény a magyar mezőgazdaságban és a magyar falu életében, életviszonyaiban. Hiszen sem az eredeti javaslat tárgyalásakor, sem azt követően megbízható, hiteles prognózist a várható eredményekről és ha tásokról, netalántán a törvény bizonyos diszfunkcionális hatásairól egyetlen alkalommal sem kapott a képviselőház, így meglehetősen nehéz eligazodni ebben a kérdésben. Ugyancsak arra is következtetni lehet pusztán, hogy az előttünk álló más, de ehhez szoro san kapcsolódó törvényjavaslatok minőségében milyen hatást vált ki ez a törvény, gondolok a szövetkezetekre vonatkozó átalakulási törvényre, vagy például az önkormányzati tulajdonról szóló azon későbbiekben beterjesztendő törvényjavaslatra, amit a belügymi niszter úr a jelen, tárgyalás alatt lévő törvény expozéjában említett, ami a külterületi földtulajdonra vonatkozik, és később kerül előterjesztésre. Vajon tudjuke a kettő közötti összefüggést kellőképpen értékelni? A törvény alapvető célját a jogalkotó, a z előterjesztő két elemben jelölte meg. Az egyik az igazságszolgáltatás a részleges kárpótlás révén, a másik pedig a tulajdoni szerkezet átalakítása. Kérdés azonban – és nagyon nagy kérdés – , hogy vajon, ha az eredetileg kárpótlásra jogosultak összetételét tekintjük, és ezt vesszük alapul, akkor ez a törvény kinek az érdekét szolgálja. Ez a törvény biztosítjae a két alapvető cél közötti harmóniát és egyensúlyt? Hiszen, ha az 1947es földbirtokviszonyokat tekintjük, és mindannyian ismerhetjük, az Alkotmányb íróság indokolásában is szerepel, lényegileg az akkori földtulajdonosoknak másfél százaléka rendelkezett 30 hektárnál nagyobb földterülettel; 94,2%a akkor is száz százalékban kapott volna kárpótlást, ha az aranykoronaérték egyenlő lett volna a más tulajd ontárgyakra megállapított 200 ezer forinttal.
