Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 24. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 3. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP):
131 Szeretném megemlíteni futólag, hogy a Kormány a rendelkezé sre álló időt a múltkori döntés és a mostani vita között nem használta ki arra, hogy ezt a törvényt gazdaságilag is elhelyezze az állami vagyon szétosztásának egész rendszerében. Nem használta ki arra sem, hogy a várhatóan nagy számban földhöz jutó paraszt ok számára kialakítsa azokat a feltételeket, amelyek legalábbis a jól gazdálkodók közül számukra lehetővé tenné, hogy tisztességesen megéljenek abból a nem túl nagy földből, amit majd a kárpótlás által kapnak. Ezért azt kell, hogy mondjam – Pető Ivánnal sz emben, aki a múltkor azt mondta, hogy biztató jeleket talált ebben a törvényben – , hogy mi nem találtunk ebben biztató jegyeket. A törvény mögé nézve azt láttuk, hogy nagyon sok elégedetlen ember lesz ez után a törvény után. Azok a milliók, akik meg fogják fizetni a kárpótlás növekvő árát. Azok a százezrek, akik eddig a mezőgazdaságból éltek, és most egyszerre válnak munkanélkülivé és földnélkülivé. Azok a kárpótoltak, akik tapasztalni fogják, hogy milyen könnyen alakulhat majd át az árverés átveréssé. A sz ocialisták a múltkor nemet mondtak erre a törvényjavaslatra, a módosítások után ez a "nem" csak határozottabbá fog válni. (Taps balról.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Nagy Ferenc József miniszter úr. Felszólaló: Nagy Ferenc József (F KgP) NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP) : Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még frissen élnek bennem a magyar reformátusok II. világtalálkozójának felemelő, ünnepélyes élményei, még fülemben cseng Tőkés László hitet sugárzó, szuggesztív bizonyságtétele: Ha Isten velünk, ki van ellenünk? De több a szürke hétköznap, kevesebb az ünnep. Kezdődik az újabb hét a parlamenti munkában is, egy hete kezdődött a már elfogadott, de az Alkotmánybíróság által kifogásolt kárpótlási törvény újbóli vitája, Tölgyessy Péter kép viselőtársam szerint annak pankrációja. (Mozgás.) Valóban pankráció folynék itt, e patinás falak mögött, a magyar törvényhozás fellegvárában, hol emelkedett elmék határozott, iránymutató felszólalásainak, mint világító fáklyának kellene kisugároznia a magy ar közéletbe, mint a sötétség végét jelző virradatnak. Valóban csak vitatkozásra vagyunk képesek? Ha az egyik oldalon igen, a másikon nem, ha itt fehéret, ott feketét mondunk, vigyázva arra, hogy a koalíció és az ellenzék hivatalból, másságából adódóan sze mben álljon egymással, mert ez a feladatunk? Ezzel bíztak meg választóink? Törvényszerű ez? Hozzátartozik a parlamenti demokráciához? Valóban antagonisztikus ellentétek vannak a két oldal között? (Közbeszólás: Igen!) Merem remélni, hogy nem így van, és a m ásságunk kölcsönös tiszteletben tartása mellett közös bennünk a felelősség az ország sorsáért, jövőjéért, választóink bizalmáért és azon elvek betartásáért, amelyek ide juttattak bennünket, és ez kötelez a demokrácia, a gazdasági és társadalmi élet fellend ítésére úgy, hogy a többségi elv alapján születnek a döntések a kisebbség ellenőrzése mellett, mindenkor szem előtt tartva a politikai harc fogalmát, eszközeit, célkitűzéseit, hogy az országban élő emberek természeti és gazdasági, erkölcsi és vallási, jogi és szabadsági szükségleteit biztosítsuk, és az érdekellentétek elsimításával oldjuk meg. Ezért szabad és kell dolgozni tiszta kézzel és szándékkal, úgy érzem, ez nem is kevés. Tisztelt Képviselőtársaim! A kárpótlási törvé ny, a tulajdonviszonyok permanens vitája alapvető kérdések komplex felvetését és azok rendezését érinti. Szent naivsággal bevallom: a választópolgárok többségével együtt nem hittem volna, hogy ez ma még téma és vitatott téma legyen a 40 éves pártállam elha lása után, immár a 14 hónapja szabadon választott magyar Parlamentben. Nem értik, s joggal, hogy amit sztálinista törvényekkel a diktatórikus kisebbség elvett tőlük, azt most a demokratikus államban nem kaphatják vissza. Amire vártak sóvárogva, reménykedve , hogy az igazság előbbutóbb győz, ez a hit tartotta az idősebbekben az életet, hogy megérjék az erkölcsi elégtételt, és a keserves verejtékkel, de áldott munkaszeretettel megszerzett ősi jussukat, nem a
