Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 5. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince):
81 kormányzat törekvéseit. Erre ugyanis sem a kormányprogramban, sem a nemzeti megújulás részletes programjában nem találunk megfelelő iránymutatást. Szeretném azt is elmondan i, mégpedig előkérdésként, hogy az Országgyűlés felelősséggel tartozik az Alkotmány 19. szakaszának értelmében a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit illetően. Vajon miképpen tud a Parlament alkotmányos felelősségével élni akkor, ha a közigazgatá sra vonatkozó kormányzati elképzeléseket csak részleteiben, egyegy részkérdés kapcsán van alkalma megismerni, és az egészre vonatkozó elképzelésekkel nem tud megfelelő mélységben megismerkedni. A miniszterelnök úr az eddigi szabályozás során történt kormá nyzati lépéseket pozitívnak minősítette. Többek között utalt arra, hogy javult a kormányzási munkamegosztás racionalizálása. Ennek egyik fontos intézményi garanciájaként említette a tárca nélküli miniszterek intézményének a bevezetését. Úgy gondolom, hogy ennek a megítélésében szükségképpen eltér a véleményünk, de a közvélemény megítélése is eltér attól a pozitív értékeléstől, amelyet ennek kapcsán a miniszterelnök úr válaszában kifejtett, hiszen éppen a tárca nélküli miniszterek esetében a statútumokban ne m koherensen meghatározott feladatok mutatnak rá arra, hogy igen gyakran a tárca nélküli miniszterek intézményében a koalíción belüli személyi politizálás lehetőségeit látta a Kormány, nem pedig a feladatok koordinálásának a jobbátételére irányultak ezek a javaslatok. Szeretném elmondani azt is – amit a miniszterelnök úr válaszában szintén rendkívül pozitívan értékelt – , hogy a köztársasági megbízottak intézménye a fokozatos hatásköri szabályozás következtében egyre nagyobb politikai súllyal rendelkezik a k özigazgatás egészén belül, és ez az önkormányzatok tevékenysége szempontjából igen kritikus lehet. Szeretném elmondani azt is – reagálva a miniszterelnök úr válaszára a továbbiakban – , hogy nem értünk egyet az úgynevezett dekoncentrált szervek felállításán ak eddigi gyakorlatával. Szeretném elmondani, hogy például a legutóbb benyújtott Polgári Törvénykönyv módosításban is szerepel az úgynevezett kincstári jogügyi igazgatóságnak mint egy új szervnek a létesítése. Nem tudjuk, hogy vajon a Kormány hány ilyen sz ervet kíván, milyen feladatkörrel, milyen hatáskörrel felállítani, és összeségében ettől a közigazgatás egész rendszere miképpen formálódik, olcsóbb lesze a közigazgatás, hatékonyabb lesze a közigazgatás, vagy pedig egy túlburjánzó, széles, bürokratikus apparátus épül ki ennek nyomán. Végezetül szeretnék arról szólni, hogy nem látjuk az önkormányzatok befolyásolási lehetőségét a dekoncentrált igazgatási szervek munkáját illetően, és sajnálatosnak tartjuk azt, hogy a Kormány az önkormányzattal és a közigaz gatással kapcsolatos jogalkotás kimunkálásába a helyi, települési önkormányzatok érdekképviseleti szerveit nem vonta be megfelelően, a legnagyobb szerveket csak decemberben, a hatásköri törvény kimunkálásakor kapcsolta be. Nem a Kormány dolga az, hogy az e gyes érdekképviseleti szervek legitimációját vizsgálja, azt elsősorban azoknak kell eldönteniök, akik ezeket a szerveket alkotják. A Kormány kötelessége, hogy ezekkel a szervekkel konzultáljon, véleményüket kikérje. Összességében nem tudom elfogadni a mini szterelnök úr válaszát éppen azért, mert ez a tendencia számomra olyan centralizált, bürokratikus nagy államigazgatás, közigazgatás kiépítésének veszélyét idézi fel, amely nem támasztja alá a miniszterelnök úr levelének, válaszának első néhány gondolatát, miszerint a politikai rendszer átalakulása szükségképpen megszünteti a hatalmi monopóliumokat és hierarchiákat. Számomra úgy tűnik ebből a tendenciából, hogy inkább ennek a reális veszélyével kell újra számolnunk. Ennek értelmében miutá n ezzel a tendenciával nem tudok egyetérteni, a miniszterelnök úr válaszát sincs módomban elfogadni. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) :