Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 9. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP)
552 Sokkal inkább az a baj, hogy az elmúlt 10 hónap alatt az érintetlenül hagyott minisztériumi apparátus, sérthetetlensége tudatában úgy érezte, visszatérhet a látszattörvények alkotásához. Ezt a hitemet erősíti az a hír, amely egyik napilapunkban mintegy hónapja jelent meg, és úgy jellemzi egy bűncselekmé ny résztvevőjét, mint akit már 1965ben elítéltek államellenes tevékenységért. Nem fogok tehát meglepődni, ha a kritikámra az igazságügy reagálása az lenne: jellemző rám, hogy már 1955ben elítéltek államellenes izgatásért. A hozzászólások és a beadott mód osítások alapján egyértelmű, hogy már a törvénytervezet címével is baj van. Az egészben egy szó szerepel, mely a javaslat célját egyértelműen meghatározza, ez a szó pedig az, hogy "részleges". Nagyon súlyos hibának tartom, hogy közel 9 hónap alatt az erre illetékesek nem végeztek felmérést arról, hogy kit, milyen kár ért, valamint arról, hogy az elvett javak közül mi az, amit visszakövetelnek, és az vissza is adható. Ilyen részleges, de nem hivatalos felmérést csak a Független Kisgazdapárt végzett. Márpedig a lehető legigazságosabb kártalanítási törvényt csak ilyen adatok alapján lehetett volna megalkotni. Könnyen belátható, hogy a teljes körű kártalanításnak nemcsak gazdasági, de meghatározási problémái is vannak. Csupán az egyértelmű, hogy két olyan réteg volt, mellyel a legtöbb méltánytalanság történt. Az egyik az, amelyiknek bármilyen tulajdona volt, hiszen egy diktatórikus hatalmi rendszer állampolgárokból alattvalókat csak nincstelen emberekből kreálhat. Ez addig nem sikerülhetett, amíg bárkinek is a le gkisebb lehetősége volt az államtól független megélhetésre. A hatalom által kiemelten gyűlölt másik réteg a valamikori középosztály, mely alapjában a reformkorban újjászülető nemesség polgári eszméje nyomán az értelmiség és a gazdasági élet tulajdonosai ré sztvevőit öleli fel. Ennek a rétegnek túlnyomó része mindig hajlamos volt a haladás élére állni. Az üdvözölte először a felvilágosítást, ez alkotta azt az egykori országgyűlést, mely közel 150 éve eltörölte a röghöz kötöttséget, melyet az előttünk fekvő de mokratikusnak mondott törvénytervezet részlegesen viszsza akar állítani. Ez az a réteg, mely a II. világháború előtt, alatt és után a világban szétszóródva a legsötétebb időszakunk idején is szellemével megbecsülést szerzett nemzetünknek. A volt tulajdonos ok és középosztály, azaz a szellemi és az anyagi javak tulajdonosai: értelmiségiek, gyárosok, kereskedők, hivatalnokok, gazdák és parasztok nemcsak direkt üldöztetést – mint internálás, kitelepítés, börtön – élvezett, de leszármazottai harmadíziglen kiátko zottak lettek, elzárták előlük a tanulásuk útját, fiaik még katonák sem lehettek, csak munkaszolgálatosok, lakáshoz jutásukról pedig szó sem lehetett. Hogy lehet kárpótolni azokat az idő előtt sírba szállt halottainkat, akiket nem végeztek ki? Akik fizikai lag és szellemileg rokkantak bele a folyamatos üldöztetésbe, a kontraszelekcióba, a diszkriminációba? Azt hiszem, az elmondottak alapján belátható, hogy miért állítottam a törvényjavaslat egyetlen valós, hiteles szavának a "részleges"t. A hozzászólók igen különböző szempontok szerint vitatták a törvényjavaslatot, ami érthető is, hiszen annak három vetülete van – illetve kellene, hogy legyen: politikai, gazdaságpolitikai és gazdasági. Vizsgáljuk meg, hogy valóban mi volt – illetve minek kellett volna lennie a törvényjavaslat céljának. Azt gondolom, olyan, a piacgazdasághoz közelítő intézkedések lehetővé tétele, mely bizonyos mértékű kártalanítást tartalmaz. Nem kell ahhoz kisgazdapárti politikusnak lenni, hogy belássuk, hogy Trianon után Magyarország egyérte lműen agrárállammá vált. Akkor pedig a magyar gazdaság alapjait egyértelműen a mezőgazdasági termelés és feldolgozóipar kell, hogy képezze. Szomorú, de tény, hogy mindezekkel a piaci igényeket messze meg nem közelítő színvonalról kell indulnunk. Eléggé egy értelmű az is, hogy igazi tulajdonosok nélkül semmilyen gazdaság sikeresen nem működhet. A Kormány első feladata lett volna tehát ezen a téren elkezdeni az átalakítást. Súlyos az a tíz hónap, amit eddig elvesztegettünk. A jelek szerint dinamikus lépések he lyett a továbbiakban is csak tétova tapogatózás történik. Elodázhatatlannak tartom a magyar, valamikor híres mezőgazdaság talpraállítását. Számomra szinte teljesen mindegy, mi legyen annak a törvénynek a neve, amely ezt lehetővé teszi, de a magyar
