Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 9. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP)
553 mezőgazd aság tulajdonviszonyainak európai szintű rendezése és a világpiaci igényekhez való felzárkózása kell, hogy legyen a célja. Ez a törvénytervezet erre alkalmatlan, hiszen – mint említettem – a tulajdonviszonyok terén egyes kérdésekben közel 150 évet kíván vi sszaugrani. Ugyanakkor a degresszió bevezetésével a parasztbirtokok területét jelentékeny részben a működőképesség alá akarja szorítani. A törvényjavaslat különösen hibás intézkedése a vagyonjegy bevezetése, melynek fő baja, hogy már tervezése idején is mi ndenki a devalváltságáról beszél. Várható tehát, hogy eredeti céljától eltérően tulajdonszerzésre nem lesz alkalmas, tulajdonosaik az egyre nehezülő életkörülmények hatására ár alatt túl fognak adni rajta. S ki lesz a felvásárló? Hol van ma Magyarországon tőkefelhalmozás? Leszámítva azt a vékony vállalkozói réteget, mely a nehéz körülmények ellenére tudásával, tehetségével és munkájával jutott valamire, két helyen. Az egyik csoport a kádárista elit azon részéből áll, amely lehetőségeit nemcsak dáridók rende zésére, hanem vagyongyűjtésre is használta, míg a másik azokból, akik folyamatosan a törvényesség mezsgyéjén haladva, azt igen sűrűn átlépve, munka nélkül ügyeskedve, sőt, esetleg bűnözéssel jutottak hozzá. Könnyen belátható tehát, hogy a vagyonjegyek hatá sára az eddig kétes alapon gazdagodók még gazdagabbak lesznek, míg az állampolgárok többsége még jobban elszegényedik. Hölgyeim és Uraim! A magyar nemzet azért választotta a tisztelt Házat, hogy ez a Parlament végrehajtsa a rendszerváltást. Hangsúlyozom, h ogy nem holmi homályos átrendeződést, mely egyeseknek jó, hanem rendszerváltást, mely a döntő többség érdeke. A magyar társadalom józan, higgadt és megfontolt politikusokat kívánt az ország élére, akiknek feddhetetlensége garanciát jelentett arra, hogy ígé reteiket demokratikus programjuk alapján egy jogállam keretein belül váltsák valóra. Ugyanez a nemzet ma egyre kiábrándultabban kényszerül szembesülni a valósággal, melyre sem a jólét, sem a szociális biztonság, sem a biztos jövőkép nem jellemző. A magyar társadalmat nem az érdekli, hogy ebben a Házban kit kinek a részéről ér személyes megtámadtatás, hanem az, hogy mikor és hogyan lesz biztos egzisztenciája és megélhetése. Politikai kérdés tehát az, hogy hogyan alakulnak ki az új tulajdonviszonyok. A Függet len Kisgazdapárt koncepciója leszögezte, hogy az európai jogállamok gyakorlatának megfelelően állampolgáraink kezébe kell, hogy visszakerüljön a föld tulajdonjoga. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság tekintetében megszűnik az állampárti időszak alatt kiala kult állami monopoltulajdonlás, és a nemzeti tulajdon egy jelentős része a magyar állampolgárok kezébe kerül. (Dénes János tapsol.) A program nem jelenti és nem jelentette a jól működő gazdaságok szétverését, mint azt néhányan érvek hiányában vagy politika i másodszándékkal, elképzelésünket támadva hangoztatták. Nem jelenti a mezőgazdasági értelmiség száműzetését, sőt, éppen ellenkezőleg! A gazdaságos termelés, a rugalmas termelői tulajdonosi szerkezet kialakulásával, a piacképesség, a piaci verseny érvényes ülésével határozottan jelentkezik az értelmiség bekapcsolása, érdekeltté tétele. A tisztelt Ház nem arról vitatkozik, hogy hogyan tudnánk azoknak a magyar állampolgároknak is földtulajdont biztosítani, akik a reprivatizáció nyomán esetleg nem jutnak majd f öldtulajdonhoz, hanem elég sokan azon, hogy hogyan érhető el, hogy az ország földfelszíne döntő mértékben továbbra is állami monopoltulajdonban maradjon. A magyar földműves réteg tulajdonhoz való ragaszkodása és joga évszázados múltra tekint vissza. Ne gon doljuk, hogy a karóverések a múlt hónapokban kezdődtek volna. Jól emlékszem arra, hogy a választási harc idején voltak jelképes karóverések, amiket nem a Kisgazdapárt kezdeményezett. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy az azon részt vevő államférfiak meggyő ződése hogyan változhatott oly mértékben, melyet a beterjesztett törvényjavaslat tükröz. (Taps az SZDSZ soraiból.) Ez a tény ugyanis megkérdőjelezi politikájuk hosszú távú stratégiáját, sőt annak értékállóságát is. Ú gy gondolom, hogy a törvényjavaslat eredeti formájában tökéletesen alkalmatlan bármelyik, a
