Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - KAPITÁNY FERENC (FKgP)
467 meghatározás úgy is felfogható, mintha a német néppel szemben történt volna a támadás, holott köztudott, hogy a német nép is áldozata lett a nácizmusnak. Az elmúlt rendszerben az ellenállási tevékenységek elismerése, illetve el nem ismerése nem a tényeken alapult, hanem az állampárt politikai hatalmasságainak vagy a kérdéses legitim ációjú Partizánszövetség és más hasonló jellegű szervek vezetőinek véleményén. Ennek súlyát több mint négy évtizeden keresztül másként érzékeltek, és ezért menet közben másmás rendeleteket, belső utasításokat szültek. Gondolok elsősorban a 7000/1945. mini szterelnöki, a 13 241/1947. számú kormány- és a 79/1989. számú minisztertanácsi rendeletekre. Az alaprendeleten történt változások ugyan igazolják, hogy a szóban forgó elismeréseknek a politikai megítélése időközönként változott, másként ítélték meg az ell enállási mozgalom fogalmát, de egyben következetesek voltak: csak olyan személynél ismerték el, aki hűséges volt a Magyar Kommunista Párthoz, és kiszolgálója maradt a szovjet érdekeknek. Nagyon sok esetben még ellenállónak sem kellett lenni azért, hogy val akit kizárólag az előnyök biztosítása végett annak nyilvánítsanak. Ma már gyökeresen megváltoztak a politikai és társadalmi viszonyok, és természetszerű, hogy tarthatatlanná vált a pártállami értékrend, és ezért felül kell vizsgálnunk, hogy kiket illet meg valóban nyugdíjpótlék. De nemcsak a nyugdíjpótlék kérdésében szükséges a felülvizsgálat. Ugyanis egyes kitüntetésekhez lakásjuttatások is jártak. Ezt az egy héttel ezelőtt megismert vagy húsz, eddig titkosan kezelt iratok egyikéből ismerem. Engedjék meg, hogy ebből a rendeletből idézzek. A címe a Magyar Forradalmi MunkásParaszt Kormány 3466/1971. számú határozata, Fock Jenő aláírásával. Címe: A Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetés tulajdonosai lakáshelyzetének megvitatásáról. Ebből részleteket mondok. A kitüntetések jogos lakásigényét, ideértve a minőségi lakáscsereigényt kérelmükre ki kell elégíteni. A kitüntetettek lakásigényét tanácsi bérlakás kiutalásával kell megoldani. A tanácsi bérlakások kiutalásánál és tanácsi értékesítésű lakásjuttatásnál a k itüntetettek jövedelmi, illetve vagyoni viszonyait nem kell figyelembe venni. Budapesti kerületi végrehajtó bizottságok javaslatára a Kivételes Ellátások Bizottsága - így hívták azok egyikét, amelynél bárkinek az egyéb adottságai címén állapíthatták meg a nyugdíját - a megállapított lakáshasználatbavételi díj vagy lakásépítési hozzájárulás megfizetéséhez szükséges összeget a kitüntetett részére segélyként folyósítsa. További részből: "Ha a kitüntetett lakásbérleti jogviszonya megszűnik, a lakásügyi hatóság a lakás kiutalása esetén a segély összegét a bizottság részére köteles visszautalni." Még véletlenül sem a lakáshivatal részére! Joggal háborgott a társadalmi igazságérzet a már dr. Kelemen András államtitkár úr által még az elmúlt nyáron ismertetett adat okon. Ebből csak egypárat engedjék meg, hogy a fölfrissítésért elmondjak: partizán címen 1312 fő kapott havi átlag 2000 forint kiegészítést; Szocialista Hazáért Érdemrend címén 6181 fő kapott havi 2142 forintot; a MunkásParaszt Hatalomért Emlékérem - ezek között vannak az 56os szabadságharcosok vérbe fojtói - címen 5758 havi 1250 forint kiegészítést; és nem kívánom részletezni a Szocialista Munka Hőse, Harci Érdemekért Emlékérem, Magyar Népköztársaság Emlékérem, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje IIII. fokozat, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Vörös Csillag Érdemrend, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje vagy akár a szovjet Leninrend, a Szovjetunió Hőse, Aranycsilla g kitüntetés, Vörös Zászló Érdemrend vagy Vörös Csillag Érdemrend, és talán még mindig folytathatnám. tulajdonosainak nem kis összegű pótléka. Inkább - mint elöljáróban mondottam - megmaradok a németellenes vagy a számomra már elfogadható kifejezéssel élve : náciellenes magatartások megítélésénél. Nem állítom azt, hogy a kitüntetettek közül nem voltak olyanok, akik valóban ellenállók voltak, művész úr is erre vonatkozólag utalást adott. Szinte személyenként kellett elbírálni a jogosultságot!