Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - KAPITÁNY FERENC (FKgP)
468 A tavalyi megvon ások általánosításába becsúszott hibákat is a most születő törvénynek helyre kell tennie. Emlékeim között szabadon válogatva szeretnék kirívó példákat felhozni, ami bizonyítja, hogy az elismerés nem volt más, mint a kommunizmushoz tartozás hűségbérének biz onyos formája! Az áldozatok sorával kezdem, akiknek az ellenállásban kifejtett kimagasló teljesítményük ellenére, de mert nem tekintsék a magyar moszkoviták párthűnek őket, elismerés helyett a meghurcolás, a halál volt jutalmuk. Közismert neveket említek: Ries Istvánra gondolok, az első koalíciós kormány szociáldemokrata igazságügyi miniszterére, akit bebörtönöztek, halálra kínoztak, gerincét hét helyen eltörték. Vagy akár gondolhatok Demény Pálra, az általam is nagyra becsült hithű kommunistára, aki fájdal munkra szemünk láttára távozott az élők sorából, őt, a kommunisták háború alatti magyarországi vezérét, az ellenállót a szovjet hatóságok bevonulásuk első napján letartóztatták, és hosszúhosszú éveken át börtönben tartották. Hosszan sorolhatnék ismert és ismeretlen neveket; számos civilt és katonát említhetnék, akiket bebörtönöztek, megöltek. Tudatosan nem hozok föl a Független Kisgazdapárt áldozataiból, pedig megérdemelnék, hogy itt is elhangozzék nevük. Általánosítás helyett konkrétan a szoros környezetemből egy példával kívánok szolgálni. Gondolok a sárszentlőrinci Földes János bácsira, aki ugyan a Partizán Emlékérmet mint a Nógrádicsoport egyik tagja megkapta - ugyanis kényszer SSkatonának kívánták besorozni, de sikerült neki a magyar hadsereghez átszökni , de mert német származása mellett nem sodródott a kommunisták táborába, minden vagyonából kifosztották, a többi svábokkal együtt falujából kiüldözték, földönfutóvá tették saját hazájában! Meg gondolok dr. Nagy István sz ekszárdi orvos barátomra, sajnos, ő már nincs az élők sorában, akinek a nácizmussal szembeni magatartását a Hadtörténeti Múzeum is elismerte, igazolta és nagyra értékelte. Nem vették fel az Ellenállók Szövetségébe. Akkor adott erre való jelentkezésre indít tatást, amikor már a Partizánszövetség átalakult Magyar Ellenállók Szövetségévé, és úgy jellemezték, hogy egy kicsit kinyitják a kaput a jelentkezők számára. Kérelmének visszautasítását Hajdú Jánosnak, Aczél György vejének, a volt svájci nagykövetnek dicst elen közreműködésével a megyei MSZMP első titkárától, Péter Szigfridtől kapta, aki lefasisztázta, mert az 56os szabadságharcban kifejtett ténykedésért hatévi börtönre ítélték! És kifejtette, hogy maradjon a bőrében ! Bár a Partizánszövetség nevének megvál toztatásával egy új formát adott, tartalma nem változott. Én nem bízom ennek a szövetségnek mostani igazolásaiban sem! Említett barátaim nem kaphattak nyugdíjpótlékot, mert a jogosultság feltétele a szövetségi tagság volt, melyet - mint már korábban is jel eztem - csak kiváltságosok szerezhettek meg. Gidófalvy Lajos alakulatának tagjait először bevették ugyan a Partizánszövetségbe, de később valamennyit kizárták, pedig hát ha valakik, akkor ők valóban ellenállók voltak! (Több helyről helyeslés.) Gidófalvy La jos sorsa ismeretlen. Wallenberg segítőtársa volt, és feltételezhető, hogy Wallenberg sorsára jutott, és a bolsevizmus áldozatává vált. Ma már közismert, hogy kegyként osztogatták egymásnak a letűnt rendszer urai a kiváltságokat, elismeréseket. Farkas Vlad imir, a hírhedt ÁVO egykori vezéralakja soha nem volt ellenálló, hiszen gyerekként élt Moszkvában, és onnan érkezett apjával, a később honvédelmi miniszterré avanzsált sztálinista vezér Farkas Mihállyal. Farkas Vladimir a "Nincs mentség" című életrajzában, a nagy mosakodásában maga is kihangsúlyozta, hogy mentegetőzése ellenére háromszor is megkapta a Partizán Emlékérmet. Ha ő nem tudná, mi tudjuk, hogy miért kapott ilyen irányban is többszörös elismerést. Nem rendhagyó történelemórát kívánok tartani, hanem éreztetni kívánom azt a fonák helyzetet, ami a feltételek megítélése körül kialakult. Hozhatnám a példákat tovább vég nélkül, a történelemórát szabadegyetemmé fejleszthetném. De nem ez a célom! Azt kívánom, hogy aki
