Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
430 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem helytelenítettem azt, és nem irigylem, hog y a FIDESZ igen tisztelt képviselői ezt a summát fölveszik. Én direkt kihangsúlyoztam, hogy tudásuknál fogva vannak olyan helyzetben, hogy olyan állásban vannak, mint a képviselőség. A másik pedig az, hogy az a bizonyos kárpótlás, ahogy a FIDESZ előterjesz tette, az szerintem, hogy úgy mondjam, nem valósítható meg igazságosan. Én azoknak a számára tartom helyesnek a kis nyugdíjkiegészítést, akik nem munkakönyvvel, hanem beadási könyvvel rendelkeztek, emiatt nem volt annyi beszámított évük, mint más foglalkoz ásúaknak, ráadásul, akik nem mehettek el a tanácshoz papírt kérni, hogy már 14 éves korban kanásznak elálltak. Mert nagyon sok negyvenéves nyugdíj ebből is adódik, mert a parasztok a sajátjukat őrizték. Ami pedig a '45ös földosztást illeti, kérem, én mer em azt állítani, hogy azok, akik a földjüket visszakérik, közöttük nem tudom, vane egy ezrelék, aki a '45ös földosztásban kapott földet kéri vissza. A régi kisbirtokosok, akik '45 előtt megszerezték a földjüket, tulajdonképpen azokra gondolunk, amikor vi ssza akarjuk nekik perelni a földet. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Most következik szólásra dr. Pálos Miklós képviselő, Kereszténydemokrata Néppárt. Felszólaló: Dr. Pálos Miklós (KDNP) PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó leső érzés töltött el, amikor Szájer József hozzászólását végighallgattam. Őszintén bevallom, úgy éreztem, én a padban ülök, ő pedig a katedrán van, és egy szép római jogi előadást hallgatok, így aztán egy pillanatra szép fiatalságom jutott eszembe… De Szá jer József mint a római jogtudomány tudora és kiváló értője, azt hiszem, biztosan tisztában van azzal, hogy itt Magyarországon 1945 után több százezer ember capitis deminutio maximát szenvedett, személyiségét megsemmisítették, és ennek orvoslását ideológia i, tudományos vitával nagyon nehéz lenne megoldani. (Taps a jobb oldalon és a függetlenek közül Dénes János részéről.) Úgy gondolom, ha majd a parlamenti krónikások az 1020as szám alatt beterjesztett és olyan nagyon hosszú nevet viselő törvénytervezet his tóriáját megírják, akkor ezt úgy fogják aposztrofálni, hogy az érzelmek és az indulatok törvénye. Bizonyára valamennyien emlékeznek 1990. május 2ára, amikor Oszter Sándor elszavalta nekünk A Nemzetgyűléshez című verset. Azt hiszem, ez a Parlament elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor törvényalkotói munkája eredményeként ebből a Házból valóban egy nemzet jön ki. Amikor kezembe vettem a mindössze 16 ritkán gépelt oldalra sűrített, és 20 paragrafusba foglalt kárpót lási törvénytervezetet, akkor anélkül, hogy kinyitottam volna, az alakult ki bennem, hogy vagy egy csodálatosan szép kodifikációs remekművet tartok a kezemben, vagy pedig ez a nyúlfarknyira szánt jogszabály egyszerűen képtelen lesz rendezni azt a hatalmas társadalmi problémát, amit 45 év rablása, majd pedig minden emberi számítás szerint az idők végezetéig eldöntendő magántulajdon kialakítása jelent. Nem tudtam mást csinálni, mint saját pártom programját és a többi parlamenti párt programját előkerestem arc hívumokból, és megpróbáltam vizsgálni, hogy a kárpótlási törvénytervezet mennyire illeszthető be programjaikba, és melyik pártnak programja közelíti meg leginkább azt, ami ebben a törvénytervezetben benne foglaltatik. Bevallom őszintén, egyikben sem véltem felismerni ezt. Elképzelése minden pártnak volt, markáns és egyértelmű programot azonban egyik sem adott, hiszen magunk sem tudtuk, hogy a megoldás milyen irányban lesz realizálható. Mi kereszténydemokraták sokszor megvallottuk, és hangsúlyoztuk, hogy vil ágnézeti párt vagyunk, egy erkölcsi értékrendet követünk, és bennünket a keresztényi erkölcsök inspirálnak politizálásra. Minden döntésünket ennek kell, hogy alárendeljük, mert egyébként olyan konfliktushelyzetbe kerülünk, ami feloldhatatlan.
